Index Vakbarát Hírportál

Jelezték, hogy nincs vége a mélyrepülésnek – igazuk lett

2023. november 13., hétfő 08:32

Egy ideje már minden aktuális KSH-adat napvilágra kerülése láttán azt írhatjuk: folytatódott az építőipar mélyrepülése, ami igazolja az, amit korábban az ágazati szövetség elnöke az Indexnek kiemelt. Koji László szerint nemcsak az idei, de a jövő év is nehézségekkel teli hónapokat rejt az iparág számára.

A nyers adatok szerint 6,0 százalékkal elmaradt az építőipari termelés volumene 2023 szeptemberében az egy évvel korábbitól. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján 1,8 százalékkal kisebb volt az augusztusinál – vagyis az idei kilencedik hónapban éves és havi szinten is csökkentést mért a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A két építményfőcsoport szerinti termelés ellentétesen alakult, az épületeké 9,5 százalékkal csökkent, az egyéb építményeké 0,4 százalékkal nőtt.

Az építőipari ágazatok közül az épületek építésében 19,8, az egyéb építmények építésében 3,7 százalékkal volt nagyobb a termelés. A legnagyobb súlyú ágazat, a speciális szaképítés termelése 24,2 százalékkal visszaesett.

Dráma a szerződéseknél

A megkötött új szerződések volumene 32,0 százalékkal csökkent. Ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 43,9, az egyéb építmények építésére vonatkozó szerződések volumene 2,7 százalékkal esett vissza.

Az építőipari vállalkozások szeptember végi szerződésállományának volumene 30,6 százalékkal elmaradt a 2022. szeptember végitől, ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 13,4, az egyéb építményekre vonatkozóké 42,6 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál.

Az építőipari termelés 4,7 százalékkal csökkent 2023 első kilenc hónapjában az előző év azonos időszakához képest.

Az áremelkedést sem felejthetjük el

Az építőipar termelői árai átlagosan 13,1 százalékkal nőttek 2023 harmadik negyedévében az előző év azonos időszakához mérten.

Az építőipar ágazatain belül a legnagyobb súlyú, speciális szaképítésben emelkedtek legnagyobb mértékben az árak (13,9 százalék), miközben az épületek és az egyéb építmények építése vonatkozásában 12,2 és 12,6 százalékkal lettek magasabbak 2022 harmadik negyedévéhez mérten. Az áremelkedést elsősorban a költségek növekedése, ezen belül a munkabérek emelkedése és egyes építőanyagok drágulása okozta.

Az építőipar árai 1,5 százalékkal magasabbak voltak az előző negyedévinél.

Tartósnak ígérkeznek a felhők

Az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége (ÉVOSZ) elnöke korábban az Indexnek részletesen elemezte az ágazat nem túl rózsás helyzetét. Koji László felhívta a figyelmet: nemcsak az idei, de a jövő évi is bőven tartogat nehézségeket.

Rovatok