Index Vakbarát Hírportál

Meglepő inflációs adatokat publikáltak az Egyesült Államokban

2023. november 14., kedd 16:46

Az elemzők által vártnál jobban lassult infláció az Egyesült Államokban októberben.

Az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala, a U.S. Bureau of Labor Statistics kedden azt közölte, hogy az Egyesült Államokban a fogyasztóiár-emelkedés üteme éves összevetésben 3,2 százalékra lassult októberben a szeptemberi 3,7 százalék után. Az elemzők 3,3 százalékot vártak. Havi szinten a fogyasztói árindex a 0,1 százalékos emelkedéssel számoló elemzői előrejelzésekkel szemben stagnált októberben a szeptemberi 0,4 százalékos növekedés után.

Októberben az energiaárak éves szinten 4,5 százalékkal, míg egy hónappal korábban, szeptemberben jóval kisebb mértékben, 0,5 százalékkal estek vissza.

Ezen belül a benzin ára 5,3 százalékkal csökkent az elmúlt 12 hónapban, miközben a gázolaj ára 21,4 százalékkal esett, a földgázé pedig 15,8 százalékkal mérséklődött. Ezzel szemben az áram ára lassuló ütemben, 2,4 százalékkal emelkedett az elmúlt 12 hónapban.

Az élelmiszerárak növekedése 3,3 százalékra mérséklődött októberben a szeptemberi 3,7 százalékról. Emellett az új járművek árai is lassuló ütemben emelkedtek, azonban a használt személygépkocsik ára tovább csökkent októberben. Gyorsuló ütemben emelkedett a ruházati cikkek, az egészségügyi ellátás és a szállítási szolgáltatások ára.

A Fed változatlanul hagyhatja a dollárkamatot

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) által inkább követett, a kamat alakítása szempontjából különösen fontos, élelmiszer- és energiaárak nélküli maginfláció éves szinten az elemzők által várt 4,1 százalék helyett 4 százalékra, több mint 2 éve a legalacsonyabbra mérséklődött a szeptemberi 4,1 százalékról. Havi szinten a maginfláció az elemzői várakozások átlagában szereplő, előző havi 0,3 százalék helyett 0,2 százalékra mérséklődött októberben.

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) inflációs célja 2 százalék.

Legutóbbi, november 1-jén végződött kétnapos kamatdöntő ülésén az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az 5,25-5,50 százalékos irányadó dollárkamat-tartományon. A Fed a 2022 márciusában 0,00-0,25 százalékról indított tíz egymást követő kamatemelés után idén júniusban tartott először szünetet a monetáris szigorításban.

Az októberi amerikai inflációs adatok megjelenése után a Fed következő lépéseire vonatkozó előrejelzés alapján a piac többsége továbbra is arra számít, hogy a Fed következő, december 13-án végződő kamatdöntő ülésén változatlanul hagyja az irányadó dollárkamatot – írta az MTI.

Már tíz százalék alatt a magyar inflációs alatt

Bár gazdaságilag közvetlen és szoros kapcsolat nincs az amerikai és a magyar infláció között, érdemes felidézni: megérkeztek a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb inflációs számai is, amelyekből kiderült, hogy még az év vége előtt tíz százalék alá olvadt az infláció.

OKTÓBERBEN 9,9 SZÁZALÉKKAL NŐTTEK ÁTLAGOSAN A FOGYASZTÓI ÁRAK AZ ELŐZŐ ÉV AZONOS HÓNAPJÁHOZ KÉPEST.

A KSH hozzátette, ez főként annak köszönhető, hogy a járműüzemanyagok és az élelmiszerek ára szeptemberhez viszonyítva csökkent. Ugyanakkor a magas inflációs közeg azt eredményezte, hogy az idei évben a gazdasági teljesítmény kismértékben csökkenhet.

Az adatok százalékban Éves alapon Havi alapon Maginfláció éves alapon Maginfláció havi alapon Élelmiszer-infláció (éves)
január 25,7 2,3 25,4  1,8  44 
február 25,4  0,8  25,2  1,1  43,3 
március 25,2  0,8  25,7  1,5  42,6 
április 24  0,7  24,8  1,1  37,9 
május 21,5 0,4 22,8 0,5 33,5
június  20,1 0,3 20,8  0,3  29,3 
július 17,6 0,3  17,5 0,2 23,1
augusztus 16,4 0,7 15,2 0,2 19,5
szeptember 12,2 0,4 13,1 -0,2 15,2
október 9,9 -0,1 10,9 0,3 10,4

Rovatok