Index Vakbarát Hírportál

Ha rajtuk múlna, tiltva lenne az energiaital a kiskorúaknak

2023. november 14., kedd 06:01

Az energiaitalok extrém magas koffein- és cukortartalma komoly veszélyt jelenthet a fiatalabb generáció számára – indokolja a Fiatal Családosok Klubja, hogy miért tiltaná meg a 18 év alatti fiatalok hozzáférhetőségét az energiaitalokhoz. A szervezet elkötelezett abban, hogy az ezen termékekhez való hozzáférhetőség törvényi szabályozását kezdeményezze.

A FICSAK által indított „Gyermekvédelem 2023 – Védjük együtt gyermekeinket!” kampány 4. állomása az egészséges táplálkozás és a szülői tudatosság jegyében zajlik. E szempont is vezérelte a civil szervezetet abban, amikor útjára indították az energiaitalokkal kapcsolatos véleményfelmérő kérdőívet.

A kérdőívet közel ezren töltötték ki, az eredmények szerint a kitöltők 98,8 százaléka egyetért azzal, hogy a kiskorú gyermekek számára ne legyenek elérhetőek a kereskedelmi forgalomban lévő energiaitalok

– írta a szervezet a lapunkhoz eljuttatott közleményében. A megkérdezettek csupán 1,2 százaléka nem tiltaná be a kiskorúak hozzáférését a koffeines italhoz. Korábban két kormánypárti képviselő, Hollik István (Fidesz) és Nacsa Lőrinc (KDNP) bejelentették, hogy kezdeményezni fogják a 18 éven aluliak energiaitallal való kiszolgálásának tiltását.

Mint mondták, „gyakorló apaként” látják, hogy az energiaitalok – gyakran naponta történő – fogyasztása is veszélyt jelent a gyermekekre.

Arra a kérdésre, hogy milyen helyszínen és milyen feltételekkel lehessen vásárolni energiaitalt – dohányboltokban, bárhol, de kizárólag a 18. életév betöltését igazoló személyazonosító igazolvány felmutatásával, nincs szükség szabályozásra –, így alakultak a válaszok:

Megszólalt az energiaitalos oldal is

„A nem reprezentatív, de azért irányt mutató eredmények is azt bizonyítják, hogy a társadalom nem közömbös az energiaitalok gyermekek számára káros hatásaival kapcsolatban” – írta közleményében a FICSAK, megjegyezve, hogy a kitöltők között elsöprő többségben vannak azok a válaszadók, akik egyetértenek azzal, hogy kiskorú gyerekek számára NE legyenek elérhetőek a kereskedelmi forgalomban lévő energiaitalok.

„A Fiatal Családosok Klubja bízik abban, hogy e kérdőív eredményei is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy mielőbb olyan irányba lépjen a döntéshozás, amely az energiaitalok hozzáférhetőségét a 18 év alatti gyermekek számára korlátozza, és hatására a jövő generációja egészségesebb életmódot folytathasson” – zárták a közleményt.

Korábban megírtuk, hogy a Magyar Energiaital Szövetség (MESZ) reagált Nacsa Lőrinc (KDNP) és Hollik István (Fidesz) kezdeményezésére, amely a 18 éven aluliak számára törvényileg tiltaná meg az energiaital-vásárlást. Mint fogalmaztak, sajnálatosnak tartják, hogy a két politikus féligazságokkal állt ki a nyilvánosság elé. 

Csibi Sándor, a szervezet főtitkára elmondta, hogy egyetértenek abban, hogy meg kell védeni a gyerekeket, de a tiltás helyett inkább az edukációban hisznek. Az Index megkeresésére kiemelte, hogy el kell magyarázni a 18 év alattiak számára, hogy mi az a mennyiség, amit biztonsággal elfogyaszthatunk, és mi az, ami már káros a szervezet számára.

Rovatok