Index Vakbarát Hírportál

Egy magyar nagyvárosban árulják Európa legolcsóbb sörét

2023. november 14., kedd 19:29

Egy nemzetközi összehasonlító oldal szerint Európa-szerte Debrecenben lehet hozzájutni a legolcsóbban egy korsó sörhöz. Londonhoz képest csaknem hatszor kevesebb pénzt kérnek el az népszerű alkoholos italért.

Európa legolcsóbb és legdrágább sörözőinek nézett utána a Daily Mail című lap. A Numbeo nemzetközi adatbázis adatait felhasználva megállapították, hogy

Európa legolcsóbb sörét Debrecenben kínálják a turistáknak.

A kelet-magyarországi nagyvárosban mindössze 92 pennyt – alig 400 forintot – kell fizetni fél liter sörért – ismertette cikkében az Economx. A lap szerint ez az összeg legalább hatszor olcsóbb a londoni átlagárakhoz képest, ahol 6,08 fontért, több mint 2600 forintért juthatunk hozzá az alkoholos italhoz. 

Megjegyzik, hogy fapados járatokkal már meglehetősen könnyen és olcsón megközelíthető a magyar nagyváros. Az összeállításban arra már nem tértek ki, hogy pontosan melyik sörözőben árulják az alig 400 forintos italt. 

Debrecen után a második helyen Moldova fővárosa, Kisinyov áll, ahol átlagosan 1,13 dollárt, 490  forint körüli összeget kell fizetni. A toplista harmadik helyére szintén egy magyar nagyváros, Szeged került. Magyarország az összesítésben a 61. helyen végzett sörárakban.

A legdrágább sört az izlandi Reykjavík városában árulják. Itt közel 8,21 fontot, több mint 3500 forintot kérnek el egy korsó italért.

Veszélybe kerülhet a sör jellegzetes íze?

Mint írtuk, egy új kutatás szerint veszélyben lehet a sör egyik fontos hozzávalója, a komló. A termesztői nehéz és költséges küzdelmet folytatnak a hőmérséklet folyamatos emelkedésével, miközben az alkoholos ital iránti kereslet is növekszik.

A komlót egyre körülményesebb termeszteni, ami a sör drágulásához vezethet. További érdekesség, hogy a kutatás szerint a jövőben az italnak rosszabb íze is lehet, mert

AZ EXTRÉM MELEG MIATT A KESERŰ ÍZ ELSŐDLEGES FORRÁSA, VAGYIS AZ ALFASAV MENNYISÉGE CSÖKKENI FOG A KOMLÓBAN.

Az alfa-savak a növény tobozának lágy gyantájában találhatók, a tanulmány előrejelzései szerint 2050-re ezek a keserű elemek 31 százalékkal kisebb mennyiségben fordulnak elő a komlóban, ezzel befolyásolva a vele ízesített termékek aromáját, ezáltal csökkentve minőségüket.

A sör az európai alkoholkultúra egyik alappillére, így hazánkban is ez a legnépszerűbb szeszes ital. A magyarok összesen 6,4 millió hektoliter vásároltak belőle tavaly, azaz fejenként több mint 65 litert. A sörfogyasztás közvetve-közvetlenül mintegy 20 ezer ember megélhetését biztosítja Magyarországon.

Kis mennyiségben kedvezően hat a sörfogyasztás

Egy portugál kutatás szerint kedvező hatással van a sörfogyasztás az emberek bélflórájára. A tudósok azonban kiemelik, hogy mindössze napi egy sörről van szó, az pedig mindegy, hogy alkoholos vagy alkoholmentes.

A férfiakat vizsgáló tanulmányban naponta egy flakon sört (0,33 liter, 5,2 százalékos alkoholtartalommal rendelkező vagy alkoholmentes) kellett meginniuk az alanyoknak négy héten keresztül. Megállapították, hogy minél változatosabb a bélflóra baktérium-összetétele, annál jobb, mivel csökkenti a szívbetegségek és a cukorbetegség kockázatát.

Rovatok