Index Vakbarát Hírportál

Brüsszel még álmodik a magyarországi GDP-adatokról

2023. november 14., kedd 15:36

Az első becsléssel összhangban csökkent az euróövezet GDP-je a harmadik negyedévben negyedéves összevetésben, míg az Európai Unióé az előzetesen közölt növekedés helyett stagnált az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden ismertetett második becslése szerint. Ezzel szemben Magyarország bruttó hazai terméke idén a harmadik negyedévben az előző negyedévhez képest – a naptárhatással kiigazított adatok alapján – 0,9 százalékkal nőtt.

Az Eurostat kedden közzétett nem végleges adatai alapján a harmadik negyedévben 0,1 százalékkal csökkent az euróövezet bruttó hazai terméke (GDP) a második negyedévvel összevetve, amikor 0,2 százalékos növekedést regisztráltak. A szeptember végével záródott három hónapban az Európai Unióban a GDP az első becslésben szereplő

0,1 százalékos növekedés helyett stagnált az előző három hónappal összevetve, amikor szintén stagnálást jegyeztek fel.

Az euróövezetben a GDP növekedése éves összevetésben 0,1 százalékra lassult a második negyedévben jegyzett 0,5 százalékról, míg az EU-ban ugyancsak 0,1 százalékra mérséklődött a bővülés üteme a második negyedévi 0,4 százalékról. A harmadik negyedévre vonatkozó, teljesebb adatokon alapuló végleges GDP-adatokat december 7-én teszik közzé – összegezte az MTI.

Magyarországon vége a technikai recessziónak

Az idei év harmadik negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a nyers adatok szerint 0,4, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,3 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól. A KSH szerint a gazdasági teljesítmény csökkenésében az ipar és a piaci szolgáltatások, utóbbin belül főként a kereskedelem, illetve a tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenység visszaesése játszotta a legnagyobb szerepet.

A csökkenést a mezőgazdaság jó teljesítménye mérsékelte. A szolgáltatások hozzáadott értékének mérséklődését részben ellensúlyozta a humánegészségügyi, szociális ellátás nemzetgazdasági ág jelentős növekedése.

VISZONT AZ ELŐZŐ NEGYEDÉVHEZ VISZONYÍTVA 0,9 SZÁZALÉKKAL NŐTT A GAZDASÁG TELJESÍTMÉNYE.

Az idei év első három negyedévében a bruttó hazai termék mind a nyers, mind a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján 1,2 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakától. Eddig idén összességében visszaesés jellemezte a gazdaságot:

Pénteken megérkeztek a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb inflációs számai is, amelyekből kiderült, hogy a miniszterelnök ígérete még az év vége előtt teljesült: tíz százalék alá olvadt az infláció.

OKTÓBERBEN 9,9 SZÁZALÉKKAL NŐTTEK ÁTLAGOSAN A FOGYASZTÓI ÁRAK AZ ELŐZŐ ÉV AZONOS HÓNAPJÁHOZ KÉPEST.

A KSH hozzátette, ez főként annak köszönhető, hogy a járműüzemanyagok és az élelmiszerek ára szeptemberhez viszonyítva csökkent. Ugyanakkor a magas inflációs közeg azt eredményezte, hogy az idei évben a gazdasági teljesítmény kismértékben csökkenhet.

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter arra is emlékeztetett, hogy a magyar növekedés az egyik legjobbnak mondható, ugyanis messze felülmúlta az uniós tagországok teljesítményét:

(Borítókép: Németh Emília / Index)

Rovatok