Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter: 39 milliárd forintos beruházással 450 új munkahely jön létre Jászfényszarun

2023. november 18., szombat 07:21

A Zhejiang Shuanghuan Driveline kínai járműipari vállalat nagyjából 39 milliárd forintos beruházásának eredményeként 450 új munkahely jön létre Jászfényszarun – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken.

Szijjártó Péter közölte, a kínai cég elektromos autókhoz fog alkatrészeket gyártani a városban, ami már a jövő év első negyedében megkezdődik. Hozzátette, ezzel párhuzamosan pedig új üzemcsarnok építését is tervezik.

A mintegy 39 milliárd forintos beruházást

az állam hétmilliárd forinttal támogatja, hozzájárulva ezzel 450 új munkahely létrehozásához.

A miniszter beszédében kiemelte, hogy a Zhejiang Shuanghuan Driveline piacvezető lesz Európában az elektromos autók motorjaihoz szükséges fogaskerekek és tengelyek gyártásában.

Tehát itt van egy újabb kínai beszállító, amely a nagy nyugati vállalatokat, a Teslát, a Volvót és a Scaniát fogja ellátni. Mindebből látszik, mekkora butaságot beszélnek és mekkora károkat okozhatnak azok az európai politikusok, akik a kínai és az európai gazdaság szétválasztásának szükségességéről beszélnek

– szögezte le Szijjártó. Arról is beszélt, hogy szerinte „a kelet–nyugati együttműködés a valóságban, a mindennapi életben, a gazdaságban folyamatosan erősödik”. Hozzátette, az ezért felelős szereplők ebben nem veszélyt, hanem lehetőséget látnak.

Így vagyunk ezzel mi, magyarok is. A kelet–nyugati együttműködésben nem veszélyt, hanem hatalmas lehetőséget látunk. Nem a Kínával való együttműködés a veszélyes, hanem annak a hiánya

– mondta.

Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy a következő időszakban azon országok lesznek sikeresek, amelyek megértik, hogy Kelet és Nyugat együttműködését erősíteni kell. A miniszter arra is emlékeztetett, hogy az Európai Unió politikai döntései nyomán 2035-től kizárólag elektromos autók kerülhetnek forgalomba a kontinensen azzal az indokkal, hogy csakis így lehetséges a zöldátállás.

Mint közölte, ennek nyomására teljesen új irányba állt az európai gazdaság, és rendkívül éles ipari és beruházási verseny indult meg, amely meg fogja határozni, hogy mely országok lehetnek majd a szektor forradalmi átalakulásának bajnokai.

„A kérdés az, hogy hol alakulnak ki az európai zöldipar következő központjai, és hol jönnek létre a jövő autógyárai és az ő beszállítóik. Magyar szempontból pedig úgy tehetjük fel ezt a kérdést, hogy vajon Magyarországon tíz év múlva is lesz-e autóipar.” Hozzátette, „mivel mi erre a kérdésre igennel akarunk válaszolni (.), ezért úgy döntöttünk, hogy benevezünk abba a versenybe, hogy ki tudja a legtöbb elektromos autóipari beruházást magához vonzani.”

Rovatok