Index Vakbarát Hírportál

Nagy mennyiségű zöldenergia importálására szövetkezett Magyarország

2023. november 21., kedd 15:36

A magyar gazdasági növekedés fenntartása az utóbbi évek válságai közepette csakis a folyamatos beruházási rekordoknak volt köszönhető, az újabb gyárépítések nyomán viszont az energiafelhasználás is növekedni fog – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az úgynevezett zöld energiafolyosó irányító bizottságának ülését követően.

A magyar gazdaság és környezetvédelem jövője egyaránt a zöldenergiában van, és nagy lépést sikerült tenni előre abból a célból, hogy az erre vonatkozó célkitűzések széles körű nemzetközi együttműködés keretében teljesíthetők legyenek – mondta a tárcavezető.

„Magyarországon továbbra is a felelősségteljes növekedés mellett tesszük le a voksunkat, úgy kívánjuk növelni a gazdasági teljesítményünket, hogy közben csökkentjük a káros anyagok kibocsátását” – húzta alá.

Szijjártó Péter az azeri, a georgiai, és a román energiaügyi miniszterrel, valamint a bolgár energiaügyi miniszterhelyettessel közös sajtóértekezleten hangsúlyozta: Magyarország villamosenergia-fogyasztása 2030-ig várhatóan 50 százalékkal növekszik.

Mivel az energiát karbonsemlegesen tervezik előállítani, ezért szükséges bővíteni a nukleáris és a napenergia-kapacitásokat – tette hozzá. Szijjártó Péter elmondta, „Azerbajdzsánnal, Georgiával, Romániával, Bulgáriával arra szövetkeztünk, hogy nagy mennyiségű zöldenergiát importáljunk Európába”.

A  projekthez össze kell kötni Georgiát Romániával, így a világ leghosszabb, több mint 1100 kilométeres víz alatti vezetéke készül el, valamint a következő évtized elején megkezdődhet a szállítás ezen az útvonalon.

„A mai napon döntöttünk arról, hogy a részt vevő országok villamosenergia-vállalatai létrehoznak egy közös vállalatot, amelynek feladata lesz végigvinni a technikai-technológiai megvalósítást. Döntöttünk a közös megvalósíthatósági tanulmány elkészítéséről, amelyre tendert is kiírtunk, és amelyről a döntés, hogy ki készítheti el, december elején meg is fog születni” – sorolta.

Mi egyetlenegy energiaforrástól sem szeretnénk megszabadulni, amelyek most biztosítják az energiabiztonságát Magyarországnak. Ugyanakkor szeretnénk újabb, lehetőleg karbonsemleges forrásokat bevonni, és ezért fontos számunkra ez a közös, hatalmas beruházás

– szögezte le, aláhúzva, hogy ellen fognak állni minden nyomásgyakorlásnak.

A beruházás európai uniós finanszírozásával kapcsolatban úgy vélekedett a miniszter, hogy európai ügyről van szó, ezért támogatásra is szükség van az infrastruktúra fejlesztéséhez.

Rovatok