Index Vakbarát Hírportál

Döntött a kormány, folytatódik a kötelező akciózás a boltokban

2023. november 22., szerda 16:27

Az infláció további visszaszorítása érdekében a kormány arról döntött, hogy a kötelező akciózást 2024. június végéig meghosszabbítja – tájékoztatott erről a Gazdaságfejlesztési Minisztérium, majd azt is leszögezték, a gazdasági növekedés helyreállítását jelentősen akadályozza a növekvő pozitív reálkamat, amely a magas, inflációt meghaladó jegybanki kamat miatt állt elő. Ráadásul szerintük az infláció elleni harcot a kormánynak át kellett vennie a jegybanktól, hogy a családokat és a munkahelyeket megvédjék.

A szankciók és a multik árspekulációja az egekbe lökte az inflációt, és olyan mértéket ért el, amely túlmutatott a jegybank eszköztárán – így kezdte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium a szerdai bejelentését, amelyben kitértnek arra, hogy a családok, a munkahelyek és a gazdaság megvédése érdekében

a kormány átvette a jegybanktól az infláció elleni küzdelem feladatát és felelősségét.

Emlékeztetnek arra, hogy az áremelkedés megfékezése érdekében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium javaslatára a kormány – számos más eszköz mellett – 2023. június 1-től bevezette a kötelező akciózást, majd annak mértékét augusztustól 15 százalékra emelte, továbbá jelentősen bővítette a kötelező akciózásra kijelölt termékek körét.

A rendelkezés értelmében a kötelező akciózás mértéke 20 termékcsoport esetében legalább 15 százalékra emelkedett, a kötelező akciózási szabályok továbbra is kiterjednek a korábbi 8 árstopos termékfajtára is úgy, hogy heti rendszerességgel legalább 2 termékfajtában kell valamennyi terméket a beszerzési árhoz viszonyítva minimum 15 százalékkal olcsóbban kínálni.

Meghosszabbítják az intézkedést

A tárca szerint a kormány infláció elleni harca beérett, többek közt a kötelező akciózás és az online árfigyelő eredményeképpen már októberben 9,9 százalékra csökkent az infláció, így a kormány korábban teljesítette vállalását. „A célzott intézkedéseknek köszönhetően óriási árverseny alakult ki a boltok között, amelynek hatására az előző hónaphoz képest csökkent az élelmiszerek ára, csúcspontjához képest már negyedére esett vissza az élelmiszerinfláció” – írták.

Az infláció további visszaszorítása érdekében a kormány arról döntött, hogy a kötelező akciózást 2024. június végéig meghosszabbítja.

A kormány várakozása szerint az intézkedés hozzájárul, hogy a szankciós élelmiszer-infláció tovább csökkenjen, ezzel is segítve fizetések vásárlóerejének megőrzését, és a fogyasztás bővülését. A növekvő kereslet, az emelkedő reálbérek pedig hozzájárulhatnak a gazdasági növekedés helyreállításához.

Végezetül rávilágítanak arra, hogy a gazdasági növekedés helyreállítását azonban jelentősen akadályozza a növekvő pozitív reálkamat, amely a magas, inflációt meghaladó jegybanki kamat miatt állt elő. A magas kamatok egyrészt visszatartják a lakosságot a fogyasztástól, másrészt visszatartják a vállalkozókat, hogy beruházzanak és fejlesszenek, mindez pedig súlyosan roncsolja a versenyképességet és a teljesítményt is.

Rovatok