Index Vakbarát Hírportál

Lantos Csaba: Jönnek az új napelempályázatok és az egységes vízdíjak

2023. november 22., szerda 19:53

Lantos Csaba energiaügyi miniszter bejelentette az InfoRádió Aréna című műsorában, hogy csökkenteni tervezik a szélerőművek esetén előírt 12 kilométeres védőtávolságot, ami azt jelentené, hogy több szélerőmű épülhet az országban. Emellett az új napelempályázatokról, valamint a víziközmű-szolgáltatók körüli változásokról is mesélt.

Jelen pillanatban a szélerőművek esetén 12 kilométeres védőtávolságot írnak elő a lakott területektől. Azonban így ezeket nem lehet szinte sehová telepíteni hazánkban. Lantos Csaba energiaügyi miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában viszont bejelentette, hogy küszöbön áll a megállapodás az Európai Unióval, amelynek értelmében az új védőtávolság 700 méter lehet.

Ettől függetlenül még nem lesz tele minden szélkerékkel, mert Natura 2000-es, világörökség-védelem alatt álló vagy lakott területekre továbbra sem lehetne ilyeneket telepíteni. Lantos kifejtette, hogy a Kárpát-medencében kisebb a szélmozgás, mint, mondjuk, a tengerek mellett, de fontos megújuló áramforrás lehet.

Az ország területének 11 százalékán értelmes a telepítés, de nem akarunk szélkerékerdőket. Az energiamix szempontjából viszont fontos lenne, mert a szél fújhat éjszaka meg felhős idő esetén is

– mondta a miniszter, majd hozzátette, hogy a helyi közösségeknek is bele kell egyezniük. 

A víziközmű-szolgáltatók fele az állam kezébe kerül

Lantos Csaba elmondta, hogy Magyarországon magas az ellátottság (vezetékes víz esetében 98 százalék, a csatornánál 87 százalék), de az 1700 vízmű és 870 szennyvíztelep működtetése sok pénzbe kerül.

Korábban a rezsicsökkentés miatt befagyasztották a szolgáltatás árának felső határát, de ezzel a fejlesztések is elmaradtak. Elárulta, hogy a jelenlegi 38 víziközmű-szolgáltatónak fele az év végére állami tulajdonú lesz.

A szolgáltatók közötti vízátadás eddig szabályozott áron történt, és alapfelfogás, hogy mindenkinek biztosítani kell az ivóvizet. Ezért elfogadhatatlan, hogy Budapest azzal fenyeget, nem ad át vizet más szolágáltatóknak

– mondta a tárcavezető.

A lakossági árak változatlanok maradnak, de a közületi fogyasztóknál egységes, országos díjrendszer lesz, amely az alapdíjból és a fogyasztásarányos díjtételből áll majd.

Idén 150 milliárdot teszünk bele a rendszerbe, hogy működőképes maradjon, de ezzel a rendezéssel elérjük, hogy elindulhat egy vízrekonstrukciós program

– fogalmazott.

Kiderült, hogy átlagban 22-23 százalékos a vízveszteség, de az 50 százalék feletti arány is lehetséges. Ehhez a forrást az egységes vízdíj biztosítja majd, valamint egy hamarosan létrehozandó alap; a tervek szerint tehetősebb vízközmű-szolgáltatóktól csoportosítanak majd át forrásokat.

Napelemek

A miniszter bejelentette, januártól 75 milliárd forintos kerettel indulnak azok a pályázatok, amelyek révén egyszerre lehet telepíteni napelemeket és tárolókat is, így a háztartásban megtermelt energiát helyben lehet elfogyasztani, és nem kell hozzá a hálózatot terhelni.

Folyamatosan települnek újak, tavaszra lesznek olyan időszakok, amikor napelemekkel fogjuk száz százalékban biztosítani az ország áramszükségletét. Ezt kevesen tudják elmondani

– jelentette ki.

A háztartások is pályázhatnak januártól 62 milliárd forintra, ezekből szintén energiatárolókat létesíthetnek, de terveznek egy év múlva olyan támogatási rendszert is, amikor kifejezetten azért adnak pénzt a vállalkozásoknak, hogy termeljenek áramot, és azt tárolják is el.

Kifejtette, hogy a hazai villamosenergia-hálózatot nem a kétirányú táplálásra tervezték, de nem is kell teljesen újraépíteni. A jövő évtől a teljes hálózat 93 százalékán lehet napelemet telepíteni.

Rovatok