Index Vakbarát Hírportál

Nyáron újra indul a Nitrogénművek

2023. november 23., csütörtök 11:04

A Nitrogénműveknél néhány nappal ezelőtt aláírtak egy új beruházásról szóló szerződést: óránként 80 tonna ammóniát tudnak lefejteni, ami lehetővé teszi úgy a termelésüket, hogy nem kell fizetniük semmilyen adót – erről beszélt Bige László, a Nitrogénművek elnök-vezérigazgatója az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Bige László a műsorban elmondta, hogy még tavasszal kaptak egy 6 milliárdos különadót, majd júliusban egy 12-14 milliárdos adót, amely szerinte olyan mértékű emelés volt, amellyel már nem voltak versenyképesek a piacon.

Európán kívül sehol sem kell ilyet fizetni, nem is hallottak még róla. Az európai versenytársaink úgyszintén nem fizetnek ilyen adót

– fogalmazott a 12-14 milliárd forintos szén-dioxid-kvótáról.

Bige László azt is elárulta, hogy néhány nappal ezelőtt aláírtak egy új beruházásról szóló szerződést: óránként 80 tonna ammóniát tudnak lefejteni, ami lehetővé teszi úgy a termelésüket, hogy nem kell fizetniük semmilyen adót.

Nem fogunk földgázt vásárolni, hanem behozzuk az importammóniát

– magyarázta az elnök-vezérigazgató, hozzátéve, hogy ez a rendszer júniusra fog elkészülni.

„Akkor biztos, hogy újraindulunk. Onnantól kezdve újrakezdjük a termelést, és nem fogjuk abbahagyni, és nem is fogjuk feltenni a kezünket” – tette hozzá Bige László.

Rovatok