Index Vakbarát Hírportál

Kockázatos lehet, ha adómentessé teszik a lottónyereményt

2023. november 24., péntek 06:31

Csupán pár száz forintba kerül egy szelvény, a játékkedv nő, a számsorsolásos szerencsejátékok pedig adómentesek lesznek januártól a kedden elfogadott adótörvény-módosításnak köszönhetően. Addiktológiai szempontból ez kockázatos is lehet, hiszen növelheti a játékszenvedély mértékét.

Lényegesen megnöveli a számsorsjátékok várható hozamait a törvénymódosítás, amelynek következtében adómentesek lesznek a lottón, a puttón vagy a kenón elért nyeremények januártól. Az RTL Híradónak addiktológus beszélt arról, hogy ez milyen kockázatokat rejt. 

Ahogyan arról az Index is tájékoztatott, azzal serkentené a játékkedvet a kormány, hogy adómentessé teszi a számsorsolásos szerencsejátékok nyereményét. Az Országgyűlés kedden fogadta el az egyes adótörvények módosítását, így a lottó-, kenó-, puttónyeremények személyijövedelemadó-mentességét is. Az indoklás szerint a kormány a célja „részvételi kedv fokozása”.

Az addiktológus óvatosságra int

A Szerencsejáték Zrt. azt közölte a csatornával, hogy a döntés következtében lényegesen megnő a várható nyeremény, ez pedig az addiktológus szerint kockázatos lehet. Úgy fogalmazott:

Mindenkit óvatosságra intek, ez egyfajta népszerűsítésnek tűnik. Nem tudjuk, hogy a kevésbé kockázatos szerencsejáték, mint a lottó, az tovább visz-e a kockázatos játékok irányába. Az lenne az ideális, ha egyeztetve lenne szakemberekkel

– mondta Demetrovics Zsolt az RTL-nek.

Elmondta, hogy mivel csupán pár száz forintba kerül egy szelvény, sokak szerint ennyit megér a szerencse, ez pedig hosszú távon kockázatos lehet. 

A Párbeszéd – Zöldek országgyűlési képviselője, Mellár Tamás szerint „ez egy PR-fogás”, és ha többen vesznek részt a játékban, bőségesebb lesz a bevétel is – fejtette ki a Híradónak a törvényhozó.

A Szerencsejáték Zrt. árbevétele tavaly 821 milliárd forint volt, ami az előző évihez képest 17,2 százalékos növekedést jelent.

A társaság azt nyilatkozta a lapnak, hogy változatlan ár mellett lényegesen meg fog növekedni a várható nyeremény és az említett játékok pedig játékszenvedély szempontjából alacsony kockázatúnak minősülnek. 

Átalakul a sportfogadás világa is

A bet365 pénteken bejelentette magyarországi kivonulását. A világ egyik legnagyobb fogadóirodája arról tájékoztatta magyar felhasználóit, hogy az oldalon november 20-ig játszhatnak, december 4-én pedig véglegesen zárolják a számlákat. A hazai játékszervezői engedéllyel nem rendelkező bet365 annak ellenére folytatta magyarországi tevékenységét, hogy a jogszabályi előírások értelmében a magyar pénzforgalmi szolgáltatók július 1-jét követően kötelesek megakadályozni az engedély nélküli külföldi online szerencsejáték-oldalakra irányuló és onnan érkező pénzügyi tranzakciók teljesítését.

Ha arra kíváncsi, hogyan befolyásolják a sorozatban a harmadik Európa-bajnoki szereplést is kiharcoló magyar labdarúgó-válogatott mérkőzései a sportfogadókat, arról itt olvashat bővebben. 

Korábban Mager Andrea, a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója az Indexnek adott exkluzív interjúban arról beszélt, hogy a társaság az online sportfogadási piac liberalizációjára soha nem látott technológiai és termékfejlesztéssel reagál. 

Rovatok