Index Vakbarát Hírportál

Gyökeres fordulat jön az ingatlanpiacon

2023. november 27., hétfő 08:48

A Duna House cégcsoport várakozása szerint 10-20 ezerrel több ingatlanpiaci adásvétel várható jövőre a januártól induló csok plusz hatására, a társaság közleménye szerint a konstrukció legnagyobb pozitívuma, hogy a lakáscélú támogatásnál a hitel kamata legfeljebb 3 százalék lehet, de még ennél kedvezőbb feltételeket is adhatnak a pénzintézetek a versenyhelyzet miatt.

Bár az igénylők köréből kiszorulnak azok, akik egyáltalán nem terveznek gyermeket, vagy nem bővítenék tovább családjukat, a maximális hitelösszeg megállapításánál már pozitívum, hogy a vállalt gyermekek mellett a meglévőket is figyelembe veszik. A közlemény szerint a csoporthoz tartozó Credipass hitelközvetítő magyarországi vezetője, Fülöp Krisztián elmondta,

jó hír, hogy az ingatlanoknál nem terveznek jelentős változásokat az eddigiekhez képest, sőt az első lakásvásárlás lehetőségét nyitottabban kezelné a rendszer.

Majd hozzátette, mivel sok apró részlet változik, érdemes pénzügyi szakértő segítségét igénybe venniük az ügyfeleknek. A kölcsönhöz kapcsolódó változások közül három pontot emeltek ki a Credipass szakértői: a türelmi időről kiderült, hogy nem választható opcióként szerepel, tehát az első 12 hónapban mindenképpen csak kamatfizetés történhet.

Ennek következtében a jövedelemterhelhetőségnél a második évtől aktuális, vagyis már a tőkét is tartalmazó havi részletet kell figyelembe venni. Így, ha a maximális futamidő alapján számolnak, akkor az olyan, mintha 24 évre venné fel a kölcsönt az igénylő.

Számos dolog megváltozik

A tervezet korlátozza a bankok által felszámítható költségeket is, e szerint legfeljebb a kölcsönösszeg 0,75 százalékának megfelelő, de maximum 300 ezer forint folyósítási díj számítható fel, és legfeljebb 1 százalék előtörlesztési díj alkalmazható. Változások lesznek a büntetőkamatoknál is: amennyiben az elvárt határidőn belül a pár nem, vagy csak részben teljesíti a gyermekvállalást,

úgy a határidő lejárta után megszűnik a kamattámogatás.

Ezen felül az igénylőknek arra is készülniük kell, hogy a rendeletben meghatározott büntetés összegét 120 napon belül be kell fizetniük. Használt és új ingatlan vásárlásánál is az igénylés feltétele lesz a 2 éves folyamatos társadalombiztosítási jogviszony megléte, legfeljebb 30 nap megszakítással. A szabályozásban az is új elem, hogy a hiányosan benyújtott kérelmeknél hiánypótlásra van lehetősége az igénylőknek, amelyre a felhívást követően 10 munkanap áll majd rendelkezésre. A közlemény szerint az is jó hír, hogy a még meg nem született, de legalább 12 hetes magzat már vállalt gyermeknek számít, így beleszámít a tartozáselengedésbe is – összegezte az MTI.

Megjelentek a részletek

Múlt héten megjelent az a negyvenoldalas dokumentum a csok plusz részletszabályairól, amelyet most társadalmi egyeztetésre bocsátott a kormányzat. Az ingatlan.com szerint a támogatás a már korábban ismertetett struktúra szerint épül fel, ugyanakkor a jogszabálytervezet tartogatott meglepetéseket. Belenéztünk a részletekbe.

A korábbi csokszabályokkal ellentétben a csok plusz esetében kiköti a jogszabály, hogy kizárólag házasok vehetik igénybe. Azok a házastársak jogosultak a kölcsönre, akik közül a feleség a kölcsön iránti kérelem benyújtásának időpontjában még nem töltötte be a 41. életévét. A kölcsön csak vállalt gyermekekre vonatkozik. Itt fontos változás, hogy már a 12. hetet betöltött magzat is gyermeknek minősül, illetve gyermek „az igénylő vér szerinti vagy örökbe fogadott eltartott gyermeke, és a 25. életévét még nem töltötte be, vagy betöltötte, de megváltozott munkaképességű személynek minősül”. Ezenkívül a korábbi szabályoknak megfelelő kikötéseknek kell eleget tenni, tehát büntetlen előélet, igazolt tb-jogviszony stb.

A jövőre induló új lakástámogatási programban a gyermekek számától függően 15–50 millió forintos lakáshitelt igényelhetnek az arra jogosultak.

A csok plusz részletszabályait is társadalmi egyeztetésre bocsátotta a kormányzat. Ebből derül ki, hogy egy gyermeket vállaló gyermektelen igénylők esetén a 15 000 000 forint, két gyermeket vállaló gyermektelen igénylők vagy egy gyermeket vállaló egygyermekes igénylők esetén a 30 000 000 forint, három gyermeket vállaló gyermektelen igénylők, két gyermeket vállaló egygyermekes igénylők vagy egy gyermeket vállaló többgyermekes igénylők esetén az 50 000 000 forint lehet a hitel maximális összege.

Rovatok