Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter a világgazdasági helyzetről: Ezzel mi nagyon rosszul jártunk

2023. november 27., hétfő 16:34

„Ma kudarc és sikertelenség jellemzi az Európai Unió gazdaságát az ideológiai alapú és érzelemvezérelt politika következményeként, miközben mára egyértelmű, hogy az Oroszországgal szembeni szankciók kudarcot vallottak” – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.

A tárcavezető az európai uniós külügyi tanács ülését követően tartott sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy napirenden volt az Oroszországgal szembeni szankciók kijátszása, ami ugyancsak bizonyítja a büntetőintézkedések értelmetlenségét, az eredetileg kitűzött célok elérésének csődjét.

A szankciós politika kudarcot vallott, azzal több a baj, nagyobb a kár, mint az értelem és a haszon. Már az a tény, hogy nagymértékű szankciókikerülés zajlik, újabb bizonyíték arra, hogy a szankciók kudarcot vallottak

– fogalmazott, majd hozzátette, ebből szerinte a józan ész talaján állva az következne, hogy így nincs értelme, viszont a kérdést ideológiai alapon megközelítők úgy látják, hogy még tovább kell szigorítani.

„Most, hogy a tizenkettedik szankciós csomagról tárgyalunk, ismét fel kell vetnünk az alapkérdést, hogy hol van az elemzés az első tizenegy csomagról. Hol van a hatásokról szóló jelentés? Ki az, aki meg tudja mondani, hogy az első tíz szankciós csomag milyen gazdasági károkat okozott Európának?” – tette fel a kérdést.

Ilyen intézkedéseket a kormány nem támogat

„Ma is elhangzott, hogy a szankciók működnek, mert Oroszország bevételei csökkentek. Így szól ma az Európai Bizottság rendkívül alapos és sokrétű, nagyon sok adatot tartalmazó jelentése” – mondta Szijjártó Péter, aki sérelmezte, hogy bizonyos tagállamok olyan javaslatokkal álltak elő, amelyek rendkívüli mértékben veszélyeztetnék mások, köztük hazánk energiabiztonságát.

Példaként hozta fel a nukleáris szankciókat, és figyelmeztetett, hogy ilyen intézkedéseket a kormány soha nem fog támogatni, ugyanis ez sértené az ellátás biztonságát rövid, közép- és hosszú távon egyaránt.

Vajon kinek az érdekét szolgálná egy ilyen szankció kivetése? Ugyanis hogy nem Európáét, s az európai uniós tagországokét, az egészen biztos.

Később kiemelte, egyesek az orosz kőolaj vásárlására vonatkozó kivételeket is megszüntetnék 2025-ben, ami ugyancsak élesen ellentétes lenne a magyar érdekekkel, ezzel felszámolnák a biztonságos ellátás lehetőségét, a kormány ezért ehhez nem akar hozzájárulni. Az újabb szankciós javaslatcsomagot hétfőn este vagy kedden bocsátja a tagállamok rendelkezésére a bizottság, és arról már szerdán újabb vita lesz nagyköveti szinten.

A világgazdaság működési problémákkal küzd

„Világossá tettük, hogy nem vagyunk hajlandók semmifajta időnyomás alatt dolgozni, tehát amíg nem tudjuk végigelemezni a szankciók hatását a gazdaságra, addig nem fogunk azokról véleményt mondani” – jelentette ki. Majd a tárcavezető kiemelte,

az unió versenyképessége több évtizedes távlatban napjainkban van legrosszabb állapotban, s ezen gazdasági kudarc és sikertelenség oka az ideológiai alapú, érzelmek által vezérelt gazdaságpolitika.

„Vannak szerencsére ezzel ellentétes, jó példák is. Ha a gazdaságpolitikát az észszerűségre, józan észre, nemzeti érdekekre alapítják, mint például mi, Magyarországon, akkor az viszont sikeres tud lenni, ezért is dőlnek meg évről évre a nemzetgazdaság teljesítményét mutató rekordok.” Majd emlékeztetett rá, hogy idén sikerül megduplázni a tavalyi beruházási rekordot, ahogyan az export is 6-8 százalékkal bővül a számítások szerint.

Végezetül kifejtette, napjainkban az egész világgazdaság működési problémákkal küzd, és ennek egyik fő oka, hogy olyan törekvések kaptak erőre, amelyek célja a kelet–nyugati együttműködés ellehetetlenítése, a világ ismételt blokkosodása.

Ezzel mi nagyon rosszul jártunk. Elvesztettünk évtizedeket az életünkből. Éppen ezért mi nem vagyunk hajlandók asszisztálni a keleti és nyugati gazdaságok szétválasztására, az együttműködés korlátozására vonatkozó javaslatokhoz. Mi továbbra is a kulturált, civilizált kelet–nyugati együttműködésben hiszünk, és ennek a fontosságát hangsúlyozzuk.

Illetve rámutatott, hogy ennek előnyei Magyarországon is jól láthatók, amely fontos találkozási pontja a kelet és a nyugati beruházásoknak, különösen az autóipar területén. Leszögezte: ezen kötelékek felszámolása kiütéssel érne fel az európai gazdaság számára, munkahelyek százezrei kerülhetnének veszélybe. „Ezért arra kérjük itt a brüsszelieket, arra kérjük az európai uniós kormányokat, hogy ne avatkozzanak bele a vállalatok természetes működési menetébe” – összegezte az MTI a tárcavezető szavait.

Rovatok