Index Vakbarát Hírportál

A megváltozott munkaképességűek fele dolgozik itthon

2023. november 30., csütörtök 12:21

Tizenöt évvel ezelőtt csak 18 százalékuknak volt munkája Magyarországon, ma már 50 százalékuk alkalmazásban áll – mondta Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára.

Fülöp Attila a Kossuth rádiónak adott interjúban kifejtette, hogy ma Magyarországon már majdnem minden második megváltozott munkaképességű ember bérből tartja el magát és a családját, de ezen az arányon még tovább akarnak javítani. 

Az ön- és közbecsapás minősített esete volt, amikor még az dívott 2010 előtt, hogy lehetőleg segéllyel próbáljuk meg ezeket az élethelyzeteket megoldani. Nem ez a megoldás – mindenkinek a saját önbecsülését, saját értékét az adja, hogy reggel felkelünk, elmegyünk dolgozni, és a munkahelyen van egy csapat, amely számít ránk

– fogalmazott Fülöp Attila.

Magyarország sereghajtóból a középmezőny elejére került Európában a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásában

– húzta alá. 

Többletforrást kapnak a foglalkoztatók

A gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár elmondta, hogy a foglalkoztatáshoz ösztönzőket is bevezettek. „Ha egy szervezet nem foglalkoztat bizonyos létszámú megváltozott munkaképességű dolgozót, rehabilitációs hozzájárulást kell fizetnie a költségvetésbe, az ilyen munkavállalókat alkalmazó cégek támogatást kapnak az erre elkülönített 65 milliárd forintos állami forrásból, eltérő formában, van, hogy járulékkedvezményként” – emelte ki. 

Pénzügyi és jogi szabályozók is vannak, de elengedhetetlen az a fajta hozzáállás, hogy egy gazdasági vezető nyitott legyen erre a kérdésre

– idézte szavait az MTI. Fülöp Attila hangsúlyozta, bízik benne, hogy a december 4-én a Magyar Zene Házában megrendezett Érték Vagy! gálán az esélyegyenlőséget megvalósító cégek számára kiosztott díjak még több munkaadó figyelmét hívják fel, és lesz olyan cég, amelyik nem tervezi be automatikusan a rehabilitációs díj megfizetését, hanem elgondolkodik azon, hogy a foglalkoztatással milyen teendője van.

Rovatok