Index Vakbarát Hírportál

A Fidesz terve már kész a Booking megregulázására

2023. december 13., szerda 20:22 | aznap frissítve

A Fidesz benyújtotta az Országgyűlésnek a szállásközvetítőkre vonatkozó törvényjavaslatát, amely a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara észrevételein, valamint a hatóságok megállapításain alapul – közölte a Fidesz-frakció vállalkozásfejlesztési kabinetjének vezetője szerdán az MTI-vel.

Szatmáry Kristóf közleményében felidézte: idén nyáron a piacvezető online szálláshely-közvetítő multicég, a Booking erőfölényével visszaélve hónapokig nem utalta tovább a szállásadóknak a beszedett pénzeket.

A célunk az, hogy egyetlen multicég se hozhassa többé kiszolgáltatott helyzetbe se a pihenni vágyókat, se a nekik szállást kínáló magyar vállalkozókat

– emelte ki.

A javaslat értelmében a szállásközvetítő platformoknak 45 napon belül teljesíteniük kell a szállásadó felé fennálló fizetési kötelezettségüket. A jövőben az árfolyamkockázatot a közvetítő cég nem terhelheti kizárólag a szállásadóra, azt egyenlő mértékben kell viselniük – ismertette Szatmáry Kristóf.

Hozzátette: azok a szállásközvetítő cégek, amelyek tevékenysége legalább három vármegyére kiterjed, és a legnagyobb digitális nagyvállalatok, amelyek Magyarország területére szolgáltatnak, kötelesek lesznek magyar nyelvű személyes ügyfélszolgálatot fenntartani, a beérkezett panaszt pedig 30 napon belül érdemben meg kell válaszolniuk.

A törvényjavaslat továbbá megtiltja a tisztességtelen szerződési feltételek alkalmazását a szállásadókkal szemben.

Így például a jövőben a szállásadónak joga lesz vita esetén magyarországi közigazgatási hatósághoz fordulni, a közvetítő cég nem írhat elő egyoldalú fizetési kötelezettséget elszámolási vita esetén, és a jövőben a közvetítő cég is felelősséggel tartozik az általa közzétett, a vendég által írt vélemény, értékelés tartalmáért – ismertette a politikus.

A jövőben is elvárjuk, hogy egyetlen multicég se éljen vissza a méretével és az erőfölényével a magyar emberekkel és a magyar vállalkozásokkal szemben

– olvasható a közleményben.

(Borítókép: Robin Utrecht / SOPA Images / Getty Images Hungary)

Rovatok