Index Vakbarát Hírportál

Pár órán belül lejár a határidő, sok munkahely és dolgozó életében új korszak kezdődik

2023. december 17., vasárnap 20:29

Hétfőtől életbe lép a bejelentővédelmi vagy más néven panasztörvény, melyet a parlament áprilisban fogadott el, és a munkavállalókat hivatott megvédeni a munkáltatók visszaélései ellen.

A munkahelyi visszaélések bejelentését rendező panasztörvény visszaélés-bejelentési rendszert ír elő, amelynek kiépítése kötelező az ötvennél több dolgozót foglalkoztató vállalatoknak.

A cégeknek vasárnap éjfél a határidő, hogy teljesítsék kötelezettségeiket. A munkahelyen tapasztalt szabálytalanságokat, sérelmeket akár névtelenül is be lehet jelenteni.

Ahogy az Indexen megjelent összefoglalónkban megírtuk, a panasztörvény az uniós irányelvnek való megfelelés jegyében született. A visszaélés-bejelentési rendszer célja, hogy bizalmas és biztonságos csatornát biztosítsanak a feltárt jogsértések kivizsgálására, és egyúttal megvédjék a bejelentőket az esetleges retorziókkal szemben.

Fokozatos bevezetés

A bejelentővédelmi előírásokat először a legalább 50 főt foglalkoztató állami szerveknek és gazdasági társaságoknak, valamint a legalább 250 főt foglalkoztató gazdasági társaságoknak kellett bevezetniük július 24-én.

December 17-én éjféltől a minden legalább 50 főt foglalkoztató szervezeten van a sor – függetlenül attól, hogy állami vagy magánkézben vannak.

A december 17-i határidő csak Budapesten mintegy 65 ezer vállalkozást érint.

Végül 2025. január 1-től a legalább 50 főt foglalkoztató önkormányzati szervek, valamint a tízezer főnél több lakosú települések helyi önkormányzatai számára válik kötelezővé eleget tenni az új jogszabály követelményeinek.

Rovatok