Index Vakbarát Hírportál

Megszavazták: ez az autó lesz a legjobb vétel Európában 2024-ben

2023. december 18., hétfő 07:28

Ismét megrendezték az úgynevezett AUTOBEST szavazást, amelyben autós szakújságírók szavazzák meg azt, hogy aktuálisan melyik jármű számít a legjobb vételnek Európában. Idén egy olyan márka járműve kapta a díjat, amely hamarosan Magyarországra érkezhet egy autógyárral.

Az AUTOBEST-díjat még 2001-ben alapították. A szakújságírók több szempontot (ár, sokoldalúság, formatervezés, új technológiák használata, szervizhálózat minősége, pótalkatrészek beszerezhetősége stb.) figyelembe véve hoznak döntést arról, hogy mely autót lehet ár/érték arányban a leginkább érdemes megvásárolni Európában az elkövetkező egy évben.

A díj honlapján nemrég azt közölték, hogy a zsűri szerint 

a kínai elektromos autómárka, a BYD Dolphin nevű autója lesz a 2024-es év legjobb vétele. 

A szavazáson a Dolphin 20 057 pontot zsebelt be a 31 szakújságíróból álló zsűritől. A második helyre (344 pont lemaradással) a Hyundai Kona futott be, a harmadik helyre pedig a Jeep Avenger érkezett. Rajtuk kívül még a FIAT 600 is bekerült a verseny döntőjébe.

Az AUTOBEST részletes tájékoztatása szerint a szervezet alapítója és elnöke, Dan Vardie azt mondta, hogy az idei volt az egyik legszorosabb verseny. Állítása szerint a döntőbe került márkák egymáshoz képest nagyon eltérőek, de az összes „kiváló terméknek” mondható, és a zsűri alaposan tesztelte őket, mielőtt döntést hozott. 

Vardie azt is megjegyezte, hogy

a díj történetében első alkalommal nyert egy kínai márka.

Kitért arra is, hogy a BYD vezető cégnek számít az elektromosautó-iparban, a Dolphin pedig a világ egyik legnagyobb mennyiségben eladott elektromos autója, benne van a top 5-ben, és eddig Európában is nagyon jól teljesített. Véleménye szerint a BYD győzelme annak a bizonyítéka, hogy ma az autópiacon egyre inkább eltűnnek a határok, és egyre globálisabbá válik ez az iparág.

A győztes jármű végső tesztjét még november végén tartották az ausztriai Teesdorfban, az eseményen 30 ország képviseltette magát egy-egy zsűritaggal (egyedül Oroszország és Ukrajna nem jelent meg: előbbiek tagságát felfüggesztették – így a szavazáson sem vettek részt –, az utóbbiak képviselője pedig nem tudja elhagyni az országát a háború miatt).

Magyarországon is autógyárat telepíthet a győztes márka

Már hónapok óta érkeznek sajtóhírek arról, hogy a BYD egy nagy beruházásra készül Magyarországon. Legutóbb a német Frankfurter Allgemeine Zeitung birtokába jutottak olyan információk, amelyek szerint Szegeden építhetnek fel egy nagy autógyárat.

Ha valóban megépítik a létesítményt, akkor (szűk értelemben véve) ez lehet a BYD első európai autógyára. A cég egyébként ettől függetlenül már jelen van Magyarországon: van egy üzemük Komáromban, de ott kizárólag elektromos buszok gyártása zajlik, Fóton pedig 10 milliárd forintért építenek egy akkumulátor-összeszerelő üzemet.

Egy Magyarországra települő akkugyárat is díjazott az AUTOBEST

Az AUTOBEST egyébiránt a legjobb vétel mellett több másik kategóriában is díjakat osztott ki, többek közt például aszerint, hogy melyik járműnek volt a legjobb a tervezése, vagy melyik működik a leginkább gazdaságosan:

(Borítókép: BYD Dolphin. Fotó: Getty Images)

Rovatok