Index Vakbarát Hírportál

15-20 ezer külföldi munkavállalót foglalkoztattak az idén Magyarországon az építőiparban

2023. december 19., kedd 11:22

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) becslése szerint idén a magyar építőipari cégek 15-20 ezer külföldi munkavállalót foglalkoztattak – közölte a szakszövetség kedden.

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége a Nemzetközi Migrációs Szervezettel (IOM) együttműködve, közösen összeállított kérdőív alapján mérte fel a külföldi, illetve a harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatását, valamint szóban is tájékozódott tagszervezeteinél.

A közlemény szerint az 50 fő alatti és az 51–100 fő közötti foglalkoztatottal rendelkező cégeknél alig akad külföldi munkavállaló, de a 100 fő felettieknél – a válaszadók 40 százaléka – is csak 1-2 százalékot tesz ki a külföldiek aránya az összfoglalkoztatotti létszámon belül. 

A 27 uniós ország közül kiemelendően Romániából, Szlovákiából és Horvátországból, emellett Ukrajnából érkeznek külföldi munkavállalók, akiket fizikai és szellemi munkakörben egyaránt alkalmaznak a cégek.

A vállalkozások fele alkalmazott Ukrajnából érkező fizikai dolgozót, míg 10 százaléka szellemi munkakörben adott munkát nekik.

Harmadik országbeli munkavállaló foglalkoztatását a válaszadók egynegyede jelölte meg. Mind fizikai, mind szellemi munkakörben alkalmaznak harmadik országbelieket – a teljesség igénye nélkül – Szerbiából, Jordániából, Ecuadorból és Mongóliából.

A megkérdezett kölcsönbe vevő cégek munkaerőigényét a minősített magyar kölcsönbe adó cégeken kívül külföldi magánszemélyek, ügynökök, vagy akár harmadik országban toborzó cégek is elősegítik, hogy azután a dolgozók egyéni munkavállalási formában folytassák magyarországi tevékenységüket – közölte az ÉVOSZ.

Jellemzően távol-keleti és török befektetők

A harmadik országbeli munkavállalók részére az őket alkalmazó cégek szállást is biztosítanak, leggyakrabban családi házakban vagy lakásokban. A megkérdezett cégeknél a harmadik országbeli munkavállalók esetében a foglalkoztatás időtartama maximálisan 24 hónap, vagy annál hosszabb időtartam, amelyet leggyakrabban a munkavállalók felmondása vagy a határozott idő lejárta szakít meg.

A felmérésben a válaszadó cégek több mint fele maximális elégedettségét fejezte ki a harmadik országbeli munkavállalók munkájával kapcsolatban, éppen ezért 2024-re is tervezik alkalmazásukat. A hazai építőipari vállalkozások egyúttal azt is jelezték, hogy sokasodik a külföldi befektetők által közvetlenül, külföldi érdekeltségű cégeken keresztüli, unión kívüli munkaerő foglalkoztatása.

Jellemzően távol-keleti és török befektetők létesítményeinek megvalósításához a befektető relációjából hozzák az építési termékeket, a munkavállalókat és a kivitelezői gépi kapacitásokat, technológiát is – közölte az ÉVOSZ, amit az MTI összegzett.

Rovatok