Index Vakbarát Hírportál

Kémbotrányba keveredett bankvezér lehet Elefántcsontpart új elnöke

2023. december 23., szombat 15:51

A svájci bank korábbi vezetője 2020-ban távozott egy nagyszabású kémkedési botrányt követően.

Tidjane Thiamot, a Credit Suisse volt vezérigazgatóját pénteken megválasztották a PDCI, Elefántcsontpart egyik fő ellenzéki pártjának vezetőjévé, így ő lesz a 2025-ös elnökválasztás esélyes jelöltje − írja a Reuters.

Thiam a PDCI − a francia rövidítéssel Elefántcsontpart Demokrata Pártja − 7000 összegyűlt tagjának több mint 90 százalékától kapott szavazatot a párt szerint. A 61 éves Thiam az 1990-es években Henry Konan Bedie volt elnök kabinetjében szolgált, majd csaknem 25 évvel ezelőtt – Bedie puccsal történő eltávolításakor – elhagyta a nyugat-afrikai országot.

Ezt követően dolgozott a McKinsey tanácsadó cégnél, az Aviva és a Prudential biztosítóknál, valamint a Credit Suisse vezérigazgatójaként. A svájci bankból 2020-ban távozott egy nagyszabású kémkedési botrányt követően, amelyben tagadta érintettségét.

A PDCI Elefántcsontpartot a függetlenségtől a 2000-es évek elejéig kormányozta. A párt előző vezetője, Bedie augusztusban halt meg 89 éves korában.

A legutóbbi, 2020-as elnökválasztás véget vetett az Alassane Ouattara elnök RDR-je és a PDCI közötti szövetségnek, miután az ellenzéki pártok nagyrészt bojkottálták és törvénytelennek minősítették a választásokat. A szavazást megelőzően és a választás napján kitört összecsapásokban mintegy 35 ember vesztette életét.

Rovatok