Index Vakbarát Hírportál

Ott kopogtatott a GVH, ahol senki sem várta

2023. december 30., szombat 10:42

Elkülönített visszaélés-bejelentési rendszer, aktív versenyfelügyelet, határozott fellépés a technológiai óriáscégekkel szemben, a családok és a sérülékeny fogyasztói csoportok kiemelt védelme, harc az infláció ellen és kiemelkedően gyors fúziókontroll – ezeket emelte ki a Gazdasági Versenyhivatal, miután mérlegre tette saját 2023-as tevékenységét. Az idén kiszabott bírságok összege meghaladja a 2,2 milliárd forintot, a hatóság által július elseje óta működtetett online árfigyelő rendszer pedig hozzájárult a piaci verseny élénkítéséhez.

A fair versenynek minden helyzetben van értelme Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke szerint. A 2023-as évet összegezve úgy fogalmazott: az infláció gyors letörésének esztendejeként vonul be a magyar gazdaság történelmébe. Ezután 2024 várhatóan a gazdasági növekedés helyreállításának az éve lesz, amikor szintén nagy jelentősége lesz a verseny védelmének. A fair verseny megőrzéséhez kíván hozzájárulni a nemzeti versenyhatóság jövőre a Magyar Compliance Akadémia elindításával, mely egy beszélgetés-sorozat a gazdaság szereplőivel a jogszerűtlen magatartások megelőzésére és az edukációra helyezve a hangsúlyt.

A hatóság panasz- és bejelentéskezelési rendszere keretében évek óta működteti az elkülönített visszaélés-bejelentési rendszert. 2023-ban 1300-nál is több panaszt és közel 100 bejelentést kezelt.

A GVH 2023-ban is aktív versenyfelügyeleti tevékenységet végzett. Az idén lezárult eljárásokban a versenytanács több mint 2,2 milliárd forint bírságot szabott ki, az elmarasztalt cégek pedig ezen felül – a versenyhatósági vizsgálatok eredményeként – még mintegy 250 millió forintos kompenzációt vállaltak a fogyasztók felé.

A kartellezők nem menekülhettek

Idén is több kartell felszámolását fejezték be a versenyhatóság szakemberei. Ilyen volt a több mint 300 millió forintos bírsággal zárult eljárás, amelyben az ország egészét érintő közúti kartellt tárt fel a GVH.

Említése méltó még a budapesti menetrendszerinti hajójáratok üzemeltetésére kiírt közbeszerzés elnyerésére szerveződött, dunai hajós cégek között létrejött tiltott együttműködés feltárása. Utóbbi ügyben a versenytanács a bírságcsökkentést is visszavonta, mert kiderült, hogy a kartellező hajós cégek csak színlelték az együttműködést a versenyhatósággal.

Mindez rávilágít arra, hogy a versenyhatóság az eljárásai során változatlanul nyitott az együttműködésre, ennek céljai és törvényi feltételei azonban csak a cégek valódi, teljes kooperációja esetén teljesülnek.

Kiemelendő, hogy 2023-ban is megérte a cégeknek visszatérni a tisztességes verseny útjára, mert a GVH-val történő együttműködéseknek köszönhető összes bírságcsökkentés mértéke mintegy 827 millió forint volt.

Nagyhalak akadtak horogra

A GVH 2023-ban is számos új versenyfelügyeleti eljárást, közte több fogyasztóvédelmi ügyet indított; 

A versenytanácsa 2023-ban összesen 89 ügyet zárt le, ami nagyban nem tér el az egy évvel korábbi mennyiségtől. A bejelentési küszöbértékek emelésének köszönhetően az összefonódás (fúziós) bejelentések száma idén mintegy 20 százalékkal volt kevesebb az előző évi összefonódás-bejelentések számához képest, amely komoly bürokrácia csökkentő lépésnek számít.

Sebességben az élen

A fúziós bejelentések 92 százaléka zárult le négy napon belül hatósági bizonyítvány kiadásával. Ezzel Európában továbbra is az egyik leggyorsabb fúziókontrollt tudhatja magáénak a magyar versenyhivatal. Idén először 100 százalékos volt az előzetes fúziós bejelentések (prenotifikációk) aránya Magyarországon. A 2023. július 1-jei bevezetés óta az összefonódás-bejelentések 11 százaléka érkezett be egyszerűsített űrlapon, ami hozzájárult a cégek adminisztrációs terheinek csökkentéséhez.

A lassan mögöttünk hagyott a magyar fogyasztóvédelem éve is volt.

A GVH nagy figyelmet fordított a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatoknak jobban kitett honfitársaink - a gyermekek, az idősek, a betegek és a családok – védelmére; 2023-ban több eljárásban is ellentmondást nem tűrően lecsapott például az Elf Bar forgalmazóira.

A VERSENYHIVATAL HATÁROZOTTAN FELLÉPETT A TECHNOLÓGIA ÓRIÁSVÁLLALATOKKAL SZEMBEN.

Ennek egyik jó példája, hogy november végén lezárta a TikTok vizsgálatát, amely során globális hatású eredményeket ért el. A nemzeti versenyhatóság jelenleg is vizsgálja a Rakuten-csoportba tartozó Viber magatartását, 2023 júliusában pedig eljárást indított a Microsofttal szemben.

Gyorsított ágazati vizsgálatok

A nemzeti versenyhatóság idén összesen három gyorsított ágazati vizsgálatot indított és zárt le. Ezek közül egy a Booking-botrány apropóján az online szálláshelyfoglalási piacot vizsgálta, és a GVH szakértői konkrét beavatkozási pontokat javasoltak a magyar szállásfoglalók és a hazai szállásadók védelme érdekében.

A 2023 első félévében elvégzett két gyorsított ágazati vizsgálatban a GVH szakértői az élelmiszerpiacokon ( tejtermékek és tartós élelmiszerek) vizsgálták a piaci folyamatokat, illetve a kiemelkedő mértékű áremelkedés mögött rejlő okokat. A vizsgálatok során a GVH szakértői számos javaslatot fogalmaztak meg a magyar fogyasztók védelme érdekében.

Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke pedig 2023 márciusában javaslatot tett az online árfigyelő rendszer létrehozására, amely 2023. július 1-jétől az árak összehasonlíthatóságával és erőteljes versenyélénkítő hatásával – a kormányzati és más intézkedések mellett – hozzájárult az élelmiszer-infláció jelentős mértékű csökkentéséhez, az infláció egyszámjegyűre történt leszorításához.

Rovatok