Index Vakbarát Hírportál

Jó hírt kaptak a legkisebb keresetűek

2024. január 4., csütörtök 12:01

A napokban érkeznek a legkisebb keresetűek első, jelentősen megemelt fizetései annak köszönhetően, hogy decembertől a minimálbér 15 százalékkal, a garantált bérminimum 10 százalékkal emelkedett. A béremelés közel egymillió dolgozót érint, és a magasabb keresetekre is emelő hatást gyakorol – összegezte a csütörtöki közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A szeptemberi fordulatot követően tovább folytatódott a reálbérek emelkedése, októberben 3,7 százalékkal nőtt a fizetések vásárlóereje, tehát az előző hónaphoz, szeptemberhez képest duplájára emelkedett a reálbérek növekedési üteme – írták Nagy Mártonék a közleményükben.

A tájékoztatásuk szerint a reálbérek emelkedését az tette lehetővé, hogy a kormány célzott és hatékony intézkedései – mint például az online árfigyelő vagy a 2024. június végéig meghosszabbított kötelező akciózás – októberre egy számjegyűre, novemberre pedig már 7,9 százalékra szorították vissza az inflációt.

Az infláció további csökkenésével, illetve a bérek két számjegyű emelkedésével 2024-ben tovább folytatódhat a reálbérek növekedése.

A kormány célja továbbra is, hogy fenntartsa és támogassa a bérek dinamikus emelkedését annak érdekében, hogy a reálbérek idén 4-5 százalékkal nőhessenek. A bérek emelése a munkaerőpiaci aktivitás növeléséhez is hozzájárul.

A gazdasági növekedés helyreállítása érdekében a kormány célja, hogy a 15–64 év közöttiek aktivitási rátája a jelenlegi 78-ról 85 százalékra növekedjen. Ennek érdekében a kormány új és célzott munkaerőpiaci programot fog elkészíteni – zárta közleményét a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Rovatok