Index Vakbarát Hírportál

Így adózunk 2024-ben: egy helyen a fontos változások

2024. január 11., csütörtök 15:35

Hatályát vesztette a magyar–amerikai kettős adóegyezmény, és bevezették a globális minimumadó rendszerét Magyarországon. Emellett elindult az eÁfa is, amely kapcsán jó hír, hogy a megfelelő oldalon bejelentkezve egy áttekinthető, modern felület fogadja az adózókat. A 2024-es adóváltozásokat az Index kérésére Gyányi Tamás adószakértő, a WTS Klient senior partnere foglalta össze.

Minimálbér

2023. december 1-jétől a minimálbér bruttó 266 800 forintra, a garantált bérminimum pedig bruttó 326 ezer forintra emelkedett. Mindez például azzal is jár, hogy 2024-től a kedvezőbb adózású csekély értékű ajándékok egyedi értéke 26 680 forintra emelkedett. Ugyanígy az egyidejűleg több magánszemély (ideértve az üzleti partnereket is) számára szervezett rendezvénnyel, eseménnyel összefüggésben a résztvevőknek adott ajándéktárgyra fordított kiadás kedvezményesen adózó összege is 66 700 forintra emelkedett.

Kedvező adózású juttatások

Bor és borászati termékek juttatása

2023. november 16-tól adómentes a közvetlenül a borászattól vásárolt, palackozott, oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel vagy oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott bor, borászati termék juttatása, amennyiben arra

A borászati termékek juttatása után ilyen esetekben nem szükséges személyi jövedelemadót és szociális hozzájárulási adót fizetni.

Csekély értékű ajándék

Eddig évente egy alkalommal, a minimálbér 10 százalékát meg nem haladó összegben lehetett a bértől kedvezőbb adózású egyes meghatározott juttatásként ajándékot adni. Újdonság, hogy 2024-ben már évi három alkalommal lehet ilyen juttatást adni.

Nyeremények adómentessége

A hagyományos számsorsjátékok (így például a lottó, hatos lottó, skandináv lottó, Kenó) esetében a nyeremény 2024. január 1-jétől mentesül a személyi jövedelemadó alól.

Részesedésszerzés s tartupcégekben 

Az induló vállalkozásokban (legfeljebb öt éve bejegyzett, tőzsdén nem jegyzett mikro- és kisvállalkozás, amely még nem osztott nyereséget, és nem egyesülés vagy szétválás útján jött létre) a munkavállalók vagy vezető tisztségviselők által ingyenesen vagy kedvezményesen történő részesedésszerzés nem minősül bevételnek.

Bizalmi vagyonkezelés

A bizalmi vagyonkezelési jogviszony kapcsán tavaly bevezetett bemeneti adóztatást a 2024-es adóváltozások következtében kimeneti adóztatás váltja fel. Mindez azokban az esetekben érvényes, amikor a kezelt vagyont illetően magánalapítványi vagyon induló tőkéjének terhére történik bevétel juttatása a kedvezményezett részére, a bevétel tárgyául szolgáló vagyoni érték kiadása és az adott eszközvagyon-rendelő, alapító (csatlakozó) által történő vagyonkezelésbe és a magánalapítvány részére tulajdonba adása között még nem telt el öt év, továbbá a vagyon juttatáskor a juttatott vagyonelemeket felértékelték.

Kettős adóegyezmények

Az amerikai fél által felmondott kettős adóegyezmény 2024-től már nem alkalmazható, azonban több ezzel összefüggő módosítás került be a magyar adótörvényekbe. Változott a külföldön megfizetett adó beszámítására vonatkozó szabály, továbbá az egyéb jövedelemre vonatkozó szabályokat nem szükséges alkalmazni az OECD-tagállamban székhellyel rendelkező személy által kibocsátott értékpapírból származó jövedelmekre, valamint az OECD-tagállamban székhellyel rendelkező személy által fizetett kamatra. Ne feledjük, hogy a magyar–orosz kettős adóegyezményt is felfüggesztette az orosz fél a múlt év során.

Globális minimumadó

A 2024. január 1-jétől bevezetett új adónem, bár nem érint jelentős számú céget, mégis jelentős változásokra számíthatnak az érintett szervezetek, emellett új büntetési tételekkel is meg kell ismerkedniük. A bejelentési kötelezettség elmulasztása, késedelmes teljesítése esetén 5 millió forint, a bevallási kötelezettség elmulasztása, késedelmes, hiányos, hibás vagy valótlan adattartalmú teljesítése esetén pedig 10 millió forint a mulasztási bírság maximális mértéke.

Bejelentett részesedés

Az adózók egyszeri bejelentési lehetőséggel élhetnek a 2023. december 30-án bejelentett részesedésnek nem minősülő, de a bejelentéskor a bejelentett részesedés definíciójának teljesítő részesedésére. A bejelentés határideje a 2023. adóévre vonatkozó éves beszámoló határideje. A bejelentés megtétele esetén a független felek közötti piaci érték és a könyv szerinti érték közötti 2023. december 31-i pozitív különbözet 20 százaléka után 9 százalékos társasági adót kell fizetni. A különbözetet úgy kell meghatározni, mintha 2023. december 31-én független félnek történő nyereséges eladásra került volna sor. A tétellel kapcsolatosan csökkentés – például elhatárolt veszteség vagy adókedvezmény – nem érvényesíthető. A független piaci értéket könyvvizsgálónak vagy adekvát tudású szakértőnek szükséges igazolnia.

Társasági adózás

Nem vonható le a költség az olyan államokba kimenő jogdíj- és kamatfizetési műveletek esetében, amelyek szerepelnek a nem együttműködő országok és területek uniós jegyzékében, vagy amelyek nulla vagy alacsony adókulcsúnak minősülnek. A feltételeknek meg nem felelő kimenő jogdíj- és kamatfizetés nem vonható le a társasági adó alapjából, a számviteli költség, ráfordítás kettős nem adóztatással érintett összegével az adózás előtti eredményt meg kell növelni.

Továbbá nem teljesül a valós gazdasági, kereskedelmi előny fő célként akkor, ha a jogdíj- és kamatfizetésről az állapítható meg, hogy annak fő célja vagy egyik fő célja az adóelőny. Még akkor sem mentesülünk, ha fennáll valós gazdasági kereskedelmi előny is. A bizonyítás az adózót terheli az adóbevalláshoz kötött elkészítési határidővel

– tette hozzá Gyányi Tamás.

EÁfa

Az eÁfa-rendszer 2024. január 1-jétől történő bevetése lehetővé teszi, hogy az eddigi hagyományos áfabevallás benyújtása mellett az adózók az eÁfa felületén is teljesíthessék bevallási kötelezettségüket. Itt lehetőségünk nyílik a bevallási tervezet jóváhagyására, kiegészítésére, módosítására – akár a NAV által összeállított adatokból, akár a gépi interfészes megoldással továbbított adatokból. A szabályozás értelmében az elsőként benyújtott bevallás minősül az adóalany bevallásának (több bevallás beadása esetén). Önellenőrzést ezután nyomtatványon vagy az elektronikus felületen is beadhatunk. Az eÁfa-rendszerben a gépiinterfész-alkalmazást választó adózó tizenöt napig mentesül az ellenőrzés alól. Ez alatt az idő alatt a bevallásban szereplő hibák, eltérések javíthatóak. Az eÁfa-rendszer elérhető az online számla rendszeréből is, de az alábbi, magyarul, angolul, és németül is elérhető honlapon keresztül is ügyfélkapus bejelentkezés után: https://eafa.nav.gov.hu

Jó hír, hogy a felület és a folyamatok megértését könnyen követhető bemutatók segítik.

Az eÁfa-rendszerben bal oldalt találjuk meg az egyes menüpontokat, ahol többek között megtekinthetjük az adózói profilt, beállításokat eszközölhetünk, de itt válaszhatjuk ki az adott időszaki bevallásokat is, valamint a bizonylatlistában megtalálhatóak a rendszerben meglévő más adatszolgáltatásokból, jellemzően az onlineszámla-rendszerből származó, az adóhatóság által a tervezet előállításakor feltöltött bizonylatok. A bizonylatok adatai részletesen is megtekinthetőek, és ha elfogadjuk azokat, akkor egyenként beállítható, hogy az adott bizonylat felülvizsgált

– egészítette ki az adószakértő.

Ingatlanok, és építkezések

Az építési-szerelési szolgáltatás fordított áfás kezeléséhez szükséges nyilatkozat nyújtásának rendje is változik, életszerűbbé válik. 2024. január 1-jétől, ha a szolgáltatást nyújtó tevékenységéhez kapcsolódik az engedély, akkor ezentúl ő nyilatkozik a megrendelőnek erről.

Egyszerűbb adminisztrációt célzó lépések 

Folytatólagos adóelőleg-nyilatkozat

2024. január 1-től fontos adóalap-csökkentő kedvezmények akár folytatólagosan is igénybe vehetőek, nem szükséges minden évben új adóelőleg-nyilatkozatot leadni a munkáltatónak, rendszeres bevételt juttató kifizetőnek.

Az új lehetőség először a 2023. december 31. után tett adóelőleg-nyilatkozatoknál alkalmazható. Az adóelőleg-nyilatkozatokat legegyszerűbben az ONYA-ban lehet kitölteni.

Havi helyett negyedéves kifizetői bevallás

2024-től a kifizetőnek nem havonta, hanem a juttatás hónapját magában foglaló negyedév kötelezettségeként kell a közterheket megállapítania, illetve a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adó- és járulékterheket bevallania és megfizetnie. Tehát az eddigi havi időszak helyett abban a negyedévben szükséges bevallani és megfizetni majd a járulékokat, amelybe a juttatás hónapja beleesik.

Társadalombiztosítás

Az új szabály értelmében a harmadik állam állampolgárának Magyarországról történő kiküldetése esetében a tevékenység ellenértékeként a tárgyhónapban megszerzett jövedelem minősül járulékalapnak, és így a szociális hozzájárulási adó alapjának is. Azaz kizárólag ezen személyi kör vonatkozásában megszűnik a kiküldetés esetében alkalmazható kedvezményes járulékalapra érvényes szabály, mely szerint a járulékalap az alapbér, de legalább a bruttó átlagkereset.

Gépjárműadó

Eddig két részletben kellett befizetni a gépjárműadót, mostantól fontos odafigyelnünk arra, hogy április 15-ig, egy összegben fizethető majd be a gépjárműadó.

Közművezetékek adója és reklámadó

A 2023-as őszi adócsomag 2024. január 1-jétől kiemelte a közművezetékek adójának hatálya alól a hírközlési vezetékeket, továbbá 2025. január 1-jétől hatályon kívül kerül a közművezetékek adójáról szóló törvény. A reklámadó tekintetében 2024. december 31-ig megmarad a jelenleg hatályos 0%-os adómérték.

Háztartási munka

A 2023-as őszi adócsomag értelmében megszűnik a háztartási alkalmazottakra vonatkozó 1000 forintos regisztrációs díjfizetési kötelezettség, de a bejelentési kötelezettség megmarad.

(Borítókép: Kolumbán Kitti / Index)

Rovatok