Index Vakbarát Hírportál

Átlagosan 18 százalékkal drágulhat a bankolás

2024. január 16., kedd 06:05

A tavalyi éves infláció mértékével emelhetnek a bankok.

A Biztosdontes.hu pénzügyi szakértője, Gergely Péter szerint nem kötelező, de muszáj emelnie a bankoknak.

Nekik is egyre többet kell fizetni, az informatikai költségekért, bankadó van, tranzakciós illeték van

– mondta Gergely Péter az RTL-nek.

Akiknek nincs rendszeres jövedelmük, ők választhatnak alapszolgáltatásokat, amelyek díjai ugyan a minimálbérhez vannak kötve (annak 0,5 százaléka), de mivel a minimálbér tavaly kétszer is emelkedett, így az ő díjaik átlag fölött drágulhatnak.

Ez idén sajnos 33 százalékkal megemelkedhet. Vannak olyan bankok, amelyek már most bejelentették, hogy februártól és márciustól az 1000 forintos havi díj helyett 1300 forintos havi díj várható” – mondta Gergely Péter. A szakértők szerint akár

ÉVI TÖBB TÍZEZER FORINT IS MEGTAKARÍTHATÓ NÉMI KÖRÜLTEKINTÉSSEL.

Ugyanis a Jegybank szerint több százezer ügyfél költ évente húszezer forintnál is többet olyan SMS-ekre, amelyeket ingyenes, telefonokra érkező úgynevezett push üzenetekkel is lehetne helyettesíteni.

Rovatok