Index Vakbarát Hírportál

Vendégmunkáspánik: a kormány szigorú fellépést ígér

2024. január 17., szerda 15:53

„Az eset nem jellemző és nem is hagyjuk, hogy az legyen. A kormány minden rendelkezésre álló eszközzel azon van, hogy hasonló esetek ne fordulhassanak elő” – mondta az Indexnek a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár. A Nemzetgazdasági Minisztérium azonnal elkezdte kivizsgálni a Bumchun esetében kialakult helyzetet, ahol az első hírek szerint magyar dolgozókat is elbocsátottak.

„A rendelkezésre álló ismeretek szerint a létszám csökkentésére átmeneti termeléscsökkenés miatt került sor az említett cégnél, és tavasszal mind a létszám, mind pedig a termelés szintje visszaállhat a korábban megszokott szintre. Információink szerint 59 főt bocsátottak el a cégtől, akik közül 46 magyar és 13 külföldi. A 46 magyar közül a cég senkinek nem mondott fel (közös megegyezéssel szüntették meg az érintettek munkaviszonyát –  a szerk.)” – mondta az Index megkeresésre Czomba Sándor.

Pánik tört ki a vendégmunkások miatt

A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárt azzal kapcsolatban kerestük, hogy szerdán több sajtótermék is arról adott hírt: a korábban többmilliárdos állami támogatást kapott és munkahelyteremtést ígérő dél-koreai Bumchun most úgy döntött, megválik több tucatnyi kölcsönzött magyar munkavállalójától.

A BESZÁMOLÓK SZERINT AZÉRT, HOGY VIETNÁMIAKAT ALKALMAZZON HELYETTÜK.

A lap szerint az elbocsátott magyarok nehéz helyzetbe kerülnek: az eset Nógrád vármegyében történt, ahol az országban a legmagasabb a munkanélküliségi ráta. Az első hírek szerint december óta mintegy 60 magyarországi illetőségű dolgozót bocsátottak el a dél-koreai tulajdonú Bumchun Precision Hungary Kft. salgótarjáni üzeméből.

Később a Nemzetgazdasági Minisztérium leszögezte, hogy haladéktalanul kivizsgálja a Bumchun Precision Hungary Kft. esetében kialakult helyzetet.

Czomba Sándor: Szigorú büntetések jöhetnek

Czomba Sándor szerda délután az Indexnek azt is hangsúlyozta, hogy a kormány megvédi a családokat és a magyar munkahelyeket. Ezért a magyar munkavállalóknak minden esetben prioritást kell élvezniük az üres álláshelyek betöltésénél. „A jogszabályok értelmében külföldi munkaerő alkalmazására kizárólag akkor kerülhet sor, ha magyar munkaerővel már nem tölthetők be az üres álláshelyek”. Az államtitkár szerint:

a környező uniós országokhoz képest Magyarországon vannak a legkisebb arányban a harmadik országból érkező munkavállalók a foglalkoztatotti létszámhoz viszonyítva.

Az érintett cégnél a vendégmunkások alkalmazásának fő oka az volt, hogy tavaly év végén a vállalattól nagy számban voltak táppénzen vagy szabadságon a munkavállalók, tehát főként azért kellett alkalmazni a harmadik országból érkezőket, hogy a termelés folyamatos legyen.

A tájékoztatása szerint a Bumchunnál történt eset nem jellemző „és nem is hagyjuk, hogy az legyen”.

A kormány minden rendelkezésre álló eszközzel azon van, hogy hasonló esetek ne fordulhassanak elő. Azonnali vizsgálatot indítunk minden esetben, ha felmerül a gyanúja annak, hogy magyar munkaerő helyett külföldieket alkalmaz bármely cég.

Czomba Sándor arra is kitért, hogy a kidolgozás és elfogadás alatt álló, az új idegenrendészeti törvény végrehajtásához kapcsolódó jogszabályok

a hasonló helyzeteket a jövőben szigorúan büntetni fogják.

„Az új törvény szerint minden esetben elsőként magyar munkavállalót kell kiközvetíteni adott üres álláshelyre, így külföldi munkás csak és kizárólag akkor érkezhet bármely álláshelyre, ha már végképp nincs rendelkezésre álló magyar munkaerő” – zárta a megkeresésünkre adott válaszát.

(Borítókép: Czomba Sándor 2023. június 15-én. Fotó: Vasvári Tamás / MTI)

Rovatok