Index Vakbarát Hírportál

Ledarálta az inflációt az IKEA: csökkentett árak és újdonságok jönnek

2024. január 24., szerda 11:43

Válságos időkben is jól vitték a magyarok a bútorokat, amit jól mutat az IKEA pénzügyi eredménye. A vállalat 145 milliárd forintos forgalomról számolt be, továbbá – csökkentett árak mellett – számos fejlesztést, valamint saját szabadalmat jelentettek be. Emellett a mesterséges intelligenciát is bevonták, aminek segítségével új, kreatív tervezőprogramot alkottak.

145 milliárd forint kiskereskedelmi forgalomról számolt be a 2023-as pénzügyi évben az IKEA Magyarország, ami 11 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A három hazai áruházban összesen 8,1 millió vásárlót fogadtak. A vállalat az idei pénzügyi évben már másodszor csökkenti árait.

Ledarálták az inflációt

Az árcsökkentési törekvések részeként az IKEA január végétől elindítja a 2024-es pénzügyi év második árcsökkentési hullámát, amelynek keretében 1196 terméket kínál kedvezőbb áron.

A tavaly októberben kezdődött első és a mostani árcsökkentési hullám során az IKEA összesen 1773 terméket kínál átlagosan 17 százalékkal kedvezőbb áron – vagyis nagyjából pont a 2023-as éves inflációnak megfelelő mértékben (17,6 százalék).

Az árcsökkentés volumene 19 százalékkal növekszik a 2024-es pénzügyi év első harmadában az előző pénzügyi év azonos időszakához képest.

A 2023-as pénzügyi évben az online eladások aránya 23,2 százalék maradt, viszont jellemzően többet költöttek az emberek a digitális térben: egy vásárlás átlagos értéke az áruházakban 28 605 forint volt, az online vásárlások esetében pedig 80 705 forint. 250 ezer vendéggel több fordult meg az IKEA Étterem és Kávézó asztalainál az előző évhez képest, így összesen 4,1 millió vendéget szolgáltak ki.

A vállalatnak 1683 munkatársa volt a tavalyi pénzügyi évben, akiknek idén januártól átlagosan 9,5 százalékkal emelték a fizetésüket (tehát a fizetések nem követték a 2023-as éves infláció mértékét), karácsony előtt pedig a kitűzött célok teljesítéséért megkapták az éves bónuszt. Azok a munkatársak, akik több mint öt éve dolgoznak a vállalatnál, nyugdíjjárulékot is kaptak a Tack! elnevezésű hűségprogram keretében. Az IKEA összesen mintegy 1,4 milliárd forintot fordított az említett három pénzügyi bónuszra.

Soroksár 2.0 projekt

A soroksári áruház átalakítása tavaly novemberben indult, és a tervek szerint 2025-ig tart. A több mint 19,2 milliárd forint összegű beruházás célja a rendelések kiszolgálási kapacitásának maximalizálása és a vásárlói élmény növelése. A beruházást követő években az IKEA 80 százalékkal szeretné növelni az online rendelések feldolgozását. A világon egyedülálló fejlesztés lehetővé teszi, hogy az IKEA több vásárlóhoz elérjen anélkül, hogy egy önálló disztribúciós központba kellene beruházni.

Az átalakítás részeként a Bisztró mérete megduplázódik, a Kattints és Vedd át elnevezésű csomagpont-szolgáltatás tárolókapacitása pedig négyszeresére növekedik a soroksári áruházban. Emellett mindenhol csökken majd a várakozási idő, legyen szó a vásárlás vagy a fizetés folyamatáról. Ebben segít például a Kompass alkalmazás, amely nemcsak azt mutatja meg a vásárlóknak, hol találják meg a kiválasztott terméket, de az ahhoz vezető legrövidebb utat is megjeleníti.

Az egész áruház területén elérhető tervező- és rendelési kioszkok, önkiszolgáló pénztárak, valamint az eladóknál lévő mobil terminálok bevezetésével az IKEA lehetővé teszi, hogy a látogatók megváltoztassák a vásárlás sorrendjét. Ennek eredményeként már az áruházi barangolás során fizethetnek, és mire a kijárathoz érkeznek, akár egyből át is vehetik az összekészített csomagjukat. Az online rendeléseket pedig az új kézbesítési ponton várakozás nélkül, közvetlenül a parkolónál lehet majd átvenni.

A megvalósításra váró tervek vizualizálását digitális képernyők és falak teszik majd egyszerűbbé, ráadásul az újonnan kifejlesztett digitális rendszer több bútorkombinációs készletet és terméket támogat. A Home Lab helyiség kialakításával a vásárlók közvetlenül a koncepció összeállítása, után valós méretben és színben kivetítve láthatják a tervezett megoldásukat, mielőtt végleges döntést hoznának. Az áruház az átépítés alatt változatlan nyitvatartással üzemel.

AI-alapú tervező applikáció: IKEA Kreativ

A vállalat a mesterséges intelligenciát (AI) is segítségül hívja, mégpedig egy új lakberendezési alkalmazás képében: az IKEA Kreativ segítségével a felhasználók a telefonjukkal beszkennelhetik a tervezésre váró szobát, és a virtuális térben szabadon helyezhetnek el IKEA bútorokat, hogy megnézzék, hogyan nézne ki a szoba a terveik alapján, hogyan illeszkednek egymáshoz a bútorok. A belső terek 3D-s, kevert valóságban való megjelenítése interaktív tervezési élményt és még több inspirációt kínál a lakberendezéshez.

Fókuszban a fenntarthatóság

Az IKEA termékkínálatának közel 60 százaléka fenntartható alapanyagokból készült, és az eladások alapján ez a vásárlók számára is fontos: az értékesített termékek 35 százaléka esett ebbe a kategóriába a 2023-as pénzügyi évben.

A termékfejlesztésre és a szállítmányozás fenntarthatóságára is kiemelt figyelmet fordít a vállalat. Célul tűzték ki, hogy 2025-re az ügyfélkiszállítások és szolgáltatások szállítása 100 százalékban elektromos járművekkel vagy más zéróemissziós megoldásokkal történjen. A 2023-as pénzügyi évben 111 beszállítónak sikerült elérnie, hogy 100 százalékban megújuló forrásokból származó villamos energiát használjon, ezzel összesen már 268 ilyen beszállítója van a vállalatnak.

Az IKEA igyekszik a fenntarthatósági szempontokat minden szolgáltatására, így az éttermeire is kiterjeszteni. A 2021-es ENSZ élelmiszerrendszerek csúcstalálkozója kapcsán bejelentett új élelmiszeripari kötelezettségvállalások közé tartozik, hogy 2025-ig az éttermekben kínált főétkezések 50 százaléka növényi eredetű, 80 százaléka pedig nem vörös hús. Ennek támogatására fejlesztette ki az IKEA növényi alapú ételkínálatát, és húsmentes hot dogot is kínálnak.

Ezekkel az újdonságokkal készülnek

Idén számos új, illetve megújított termékkel készül a vállalat.

Az IKEA immár Pécsen és Debrecenben is megnyitotta Tervezőstúdióit, ezáltal nyitva a régiós vásárlók felé.

A vállalat az Index kérdésére elmondta: egyelőre nem tervezik újabb bevásárlóközpont létrehozását Magyarországon, a meglévő fejlesztések vannak fókuszban. Hozzátették: a fejlesztések, az árcsökkentés, valamint a béremelés is a profit visszaforgatásával valósul meg.

(Borítókép: Sawayasu Tsuji / Getty Images)

Rovatok