Élelmiszer-biztonság, valamint élelmezésbiztonság – két olyan fogalom mögötti tartalom, ami ha megsérül, azt az egész bolygó megérzi. Az élelmiszer-termelésre, illetve az egész mezőgazdaságra nemcsak a klímaváltozás hat negatívan, de olyan új kockázatok is felüthetik a fejüket, mint a bioterror vagy agroterrorizmus. A legsérülékenyebb agráriummal Afrika rendelkezik, ám mivel a fekete kontinensen a legnagyobb a népességnövekedés, könnyen kikövetkeztethető, hogy azok az emberek, akik nem jutnak megfelelő mennyiségű és minőségű élelmiszerhez, azok olyan helyre mennek, ahol ezen szükségletüket kielégíthetik. Ez a desztináció pedig főként Európa lehet, amely ha nem cselekszik időben, akkor könnyen lehet, hogy a 2015 óta tartó menekülthullám csak egy nagyobb népességvándorlás előszeleként tekinthető.
A szíriai polgárháború esetén jól megfigyelhető volt, hogy az aszályos időszak, illetve az ezáltal is indikált társadalmi változások jelentősen hozzájárultak a belviszály kialakulásához. Mindez jól példázza, miért az élelmiszer-biztonság korunk egy legégetőbb kérdése.
A jelenlegi mezőgazdaság rendszerek egyszerre járulnak hozzá a klímaváltozáshoz, miközben elszenvedik annak negatív hatásait. A koronavírus-járvány idején kirajzolódott, hogy sok szempontból lehet sérülékeny az élelmiszer-biztonsági rendszer. Ez többek között az ellátási láncok akadozásában, vagy épp a pánikvásárlásban köszönt vissza. A sérülékenység pedig várhatóan fokozódni fog a jövőben. Különösen mivel a klímaváltozás negatív hatásai mellett olyan új kockázatok is felüthetik fejüket, mint a bioterror vagy az agroterrorizmus, vagyis amikor egy ország élelmiszer-ellátását veszik célba, így a kérdés egyben nemzetbiztonsági kockázat is.
A két, gyakran keveredő fogalmat érdemes tisztázni – szögezte le Lakner Zoltán, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, az MTA doktora a másfélfok.hu és a Green Policy Center által szervezett konferencián. A professzor már az elején leszögezte, hogy előadásában a saját szubjektív szakmai véleményét képviseli.
Az élelmiszer-biztonság (food safety) azt jelenti, hogy van-e mit enni, vagyis hogy a lakosság hozzájut-e megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékhoz. Míg az élelmezés-biztonság (food security) megléte azt jelenti, hogy az elfogyasztott élelmiszer nem okoz megbetegedést.
Az elmúlt években globális szinten látványos csökkenés ment végbe az éhezők számában. Ez a tendencia azonban az elmúlt három évben megfordult, és világszinten növekedni kezdett az alultápláltak aránya.
Az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Szervezetének (FAO) adatai szerint jelenleg 20 millióval többen éheznek, mint öt évvel ezelőtt.
Az alultápláltság többnyire Afrikában koncentrálódik, ami azért égető probléma, mert az előrejelzések szerint a fekete kontinensen várható a legnagyobb mértékű népességszám-növekedés. Ráadásul Afrika népesség-összetétele merőben más képet mutat, mint Európáé. Míg utóbbi esetében vészesen elöregedő a korfa, addig Afrikáé klasszikus karácsonyfaként ábrázolható. Alul a legfiatalabbak (0–4 év) ülnek a legterebélyesebb ágakon, majd egyre rövidebbek lesznek az ágak, ahogy haladunk az idősebb korcsoportok felé. Ezzel szemben Európában az 50–59 évesek vannak a legtöbben. Beszédes adat, hogy míg a 0–4 éves korosztály az afrikai lakosság 15 százalékát teszi ki, addig az európainak alig több mint 5 százalékát.
Kérdés, hogy az éghajlatváltozás negatív következményeinek rendkívül kitett Afrika miként tud lépést tartani a népesség rohamos növekedésével. Éppen ezért az élelmezés-biztonság elsősorban Afrikában vet fel igencsak komoly kérdéseket.
Ennek megoldatlansága ahhoz fog vezetni, hogy nagyon sok éhes ember jelenik meg Európa kapujában. Látjuk, hogy már most is működnek azok a logisztikai rendszerek, amelyek ezen népességcsoportok tehetősebb rétegeit Európába juttatják. Amennyiben nem vagyunk képesek megoldani az élelmezés-biztonság kérdését, akkor az elmúlt években tapasztalt menekülthelyzet csak az előszele lesz annak, ami ezután következik
– vélekedett Lakner Zoltán.
Európának tehát jól felfogott érdeke, hogy segítse Afrika élelmezés-biztonságának fejlesztését, az európai agráriumnak ennek érdekében tudástőkével, valamint technológiával szükséges támogatnia az afrikai kontinenst.
Lakner Zoltán szerint elképzelhető – sőt, van is már arra példa –, hogy mondjuk egy kávézóban történő fogyasztás során a számla az áfa, illetve a szervizdíj mellett egy Afrikának juttatott összeget is tartalmaz, így hozzájárulva a kontinens fejlesztéséhez. „A jelenleginél jóval szélesebb eszközrendszer koncentrált felhasználása szükséges, enélkül nem tudunk érdemben segíteni Afrikának, és nem tudjuk megakadályozni, hogy tömegek induljanak el Európa irányába” – mondta a professzor.
Az egyetemi tanár szerint a helyzetet most kell kezelni, és el kell kezdeni az európai lakosság e témában történő „érzékenyítését”, mert a kontinens jelenleg nincs tisztában a helyzet súlyosságával. „Édeskevés, hogy az unió GDP-jének 1-2 ezrelékét fordítjuk az afrikai élelmezés-biztonság növelésére” – mutatott rá.
Az afrikai élelmezési helyzet normális mederbe való tereléséhez minimum 4-6 százalékos éves termelékenység-növekedésre van szükség. Ez a kontinens jelenlegi növekedési szintjének megduplázását jelenti, amely az erőforrások említett optimalizálása nélkül igencsak embert próbáló feladat.
Lakner Zoltán egy rendkívül fontos pontra mutatott rá a témakör kapcsán, ez pedig a brutális méreteket öltő élelmiszer-pazarlás: a fejlett országban a megtermelt élelmiszer harmada a kukában végzi. Ennek mértéke országonként különböző, Magyarországon 25-30 százalék a fel nem használt élelmiszer aránya, míg az Egyesült Államokban 40 százalék. „Egy egészséges ember napi átlagos energiaigénye 2000 kilokalória (kcal), ezen felül 700 kcal-t kidobunk. Ez borzalmas mértékű pazarlás” – hangsúlyozta a professzor.
2020-ban mintegy 59 millió tonna élelmiszer ment pocsékba az Európai Unióban, ennek 53 százaléka a háztartásokhoz köthető. Magyarországon évente fejenként megközelítőleg 65 kilogramm élelmiszerhulladékot termelünk a háztartásokban, amiből 25 kilogramm elkerülhető lenne, és ami nagyjából 35 ezer forint megtakarítást jelentene fejenként. Ha kevesebb élelmiszert pazarolnánk, azzal az élelmiszerárakat is csökkenthetnénk, nem beszélve az üvegházhatású gázok kibocsátásról. Egy modellszimuláció szerint ha az EU 2030-ra 41 százalékkal csökkentené az élelmiszer-pazarlást, az üvegházhatásúgáz-kibocsátás akár 108 millió tonnával lehetne kevesebb.
Bár az európai élelmiszer-termelő rendszerek bőséges mennyiségű élelmiszer előállítására képesek, amely önmagában jelentős eredmény, ennek ellenére a hazai és az európai trendek sem kedvezőek az élelmiszer-biztonság és az önellátás szempontjából, ezen pedig változtatnunk kell – hívta fel a figyelmet a professzor, aki szerint az élelmezés- és élelmiszer-biztonsághoz nagyban hozzájárult az unió által jelentős költségvetési kerettel életre hívott Közös Agrárpolitika (KAP). A rendszer kiválóan vizsgázott a koronavírus-járvány alatt, hiszen még a pánikvásárlások idején sem alakult ki tartós élelmiszerhiány, a néhol tapasztalható fennakadást az ellátási láncok akadozása okozta.
Szükség van a globális tőkeáramlásokat nemzetközi szinten történő szabályozására. Meg kell akadályozni az Afrikából történő tőkeáramlást, az ezáltal a kontinensen maradt tőke egy részét az ottani mezőgazdaság fejlesztésére kell fordítani – ebben Magyarországnak jelentős szerepe lehet, főként az oktatás és a technológia, valamint a humán erőforrás területén.
Azonban minél nagyobb veszélyben van az élelmezés-biztonság, az uniós tagállamok egyre inkább a nemzeti érdekek felé fordulnak, a közös uniós megoldások helyett (ez a fordulat jól látható volt a Covid-19 idején fellépő orvosimaszkhiány esetében). Abban az esetben tehát, amennyiben rés keletkezne az élelmezés-biztonság pajzsán – ami a klímaváltozás hatására nem elképzelhetetlen –, a tagállamok a közös megoldások helyett saját erőből igyekeznek majd betömni a lyukakat.
Ebből kifolyólag Magyarországnak akként érdemes végiggondolnia agrárstratégiáját, hogy a hangsúlyt az ellátásbiztonságra helyezi, vagyis magasan kell tartani a termelőkapacitásokat azoknál az élelmiszereknél, amelyeket biztonságosan és nagy mennyiségben tudunk előállítani
– véli Lakner Zoltán.
Az élelmezés- és élelmiszerbiztonság legnagyobb kihívását a klímaváltozás jelenti, amit Magyarországon is a bőrünkön érzünk – elég ha csak a 2022-es rekordmértékű aszályra gondolni. 10–15–20 évvel ezelőtt is kongatták az éghajlatváltozás vészharangjait, ám sokkal rosszabb forgatókönyvek valósultak meg, mint ahogy azt az akkori modellek sejtetni engedték, ez a folyamat pedig erős termékbizonytalanságot okoz, ami a búza-, illetve kukoricatermelés csökkenő volumenében ölt képet. Riasztó adat lehet, hogy tavaly 50 éves mélypontra került a magyar kukoricatermelés, valamint a búzatermelés hozama is visszaesett. A klímaváltozás hatására ugyanis a termelők ugyanazzal az agrotechnikával kevesebb terményt tudnak előállítani. Ez a folyamat visszafordítható, ehhez azonban a magyar termelőknek innovációs felzárkózásra van szükségük, ezen a téren ugyanis nagy a lemaradás.
Ehhez az agrotechnológia átgondolására van szükség, például a szántás eddig megszokott módszerének megváltoztatására, hogy egyáltalán szükség van-e rá. Optimalizálni szükséges a fajtahasználatot, célszerű a szárazságtűrőbb fajták felé fordulni. „A legelemibb agrotechnikai megoldásokat is felül kell vizsgálni” – mondta a professzor. A vízgazdálkodás esetében a szélsőséges éghajlat által indikált változásokat – például a nagyon sok, vagy épp ellenkezőleg, a nagyon kevés csapadék esetén – tározókkal, átgondolt vízkormányzási rendszerekkel, komplex ösztönzésfejlesztéssel szükséges kezelni. Ez nemcsak magyar, hanem összeurópai szinten is lényeges.
Uniós megközelítés, hogy az agrárium esetében a fenntarthatóságot, a zöldgondolkodást kell előtérbe helyezni. Ilyen lépések nemcsak EU-s, de hazai szinten is elindultak. Az Európai Unió zöldgazdaság-fejlesztési és klímasemlegességi célkitűzéseivel (Európai Zöld Megállapodás, Közös Agrárpolitika) összhangban az agrárinnovációknak egyre kiemelkedőbb szerep jut a hazai agrárpolitikában (Magyarország Digitális Agrár Stratégiája). Alapvető kérdés, hogy a szektor hogyan tudja csökkenteni a kibocsátásait anélkül, hogy veszélyeztetné az élelmiszer- és élelmezés-biztonságot.
A mezőgazdasági szektor nemzetgazdasági, foglalkoztatási és természeti szempontból is kiemelkedően fontos Magyarország számára, azonban a klímaváltozásnak kitett, igen sérülékeny ágazatról beszélünk, ezért szerepének megőrzéséhez egyaránt elengedhetetlen a kibocsátáscsökkentési és adaptációs intézkedések alkalmazása. Az élelmezés- és élelmiszer-biztonság hosszú távú fenntartásához klímabarát és okos mezőgazdaságra van szükség sok kistermelővel, legeltetéses állattenyésztéssel, minimális állat-, illetve növényegészségügyi beavatkozással.
Nemrég az egyik legnagyobb hazai agrárvállalat vezetője úgy nyilatkozott az Indexnek, hogy Magyarország hagyományosan erős agrárország, ezt a hagyományt kellene feléleszteni ahhoz, hogy ismét Európa élvonalába tartozzunk a mezőgazdaság területén. „Bár tengerünk nincs, de jó földekkel, kellő mennyiségű napfénnyel és vízzel rendelkezünk, ez a potenciál azonban koránt sincs kiaknázva. A magyarok vérében van az agrárium, ám a társadalom mentális reformjára van szükség ahhoz, hogy kimondjuk, a disznó nem büdös, mezőgazdasággal foglalkozni, földet művelni nem pejoratív, és ha ehhez rendelkezünk adottsággal, akkor ezt kell kihasználni, hiszen akármilyen háború jön, enni mindig kell” – fogalmazott Horváth Péter az UBM takarmánygyártó vállalat magyarországi vezérigazgatója.
Lakner Zoltán egyetért azzal, hogy a Magyarország kiemelkedő agroökológiai potenciállal rendelkezik. Ha uniós összevetésben vizsgáljuk az egy főre jutó szántóterületek nagyságát, akkor azt kapjuk, hogy ez Magyarországon fél hektár, ami a legmagasabb az EU-ban. Kedvező a magyar talajok összetétele, minősége, ami lehetővé teszi az európai átlagot meghaladó minőséget képviselő termékek előállítását. „Sokszínű mezőgazdaságot lehetne megvalósítani, ennek bizonyítéka például a sajátos szerkezetű magyar borkultúra széles skálán történő mozgása” – mutatott rá a professzor, aki ezt követően rátért a „szomorú részre”.
Visszakanyarodott a rendszerváltásig, amikor is úgy ment végbe a mezőgazdasági privatizáció, hogy abban a nagyüzemek túlságosan meghatározó szerepet kaptak a néhány száz hektáron korszerű technológiával működő, adott esetben kézimunkát igénylő, ezáltal magas hozzáadott értéket képviselő termékek előállítását végző klasszikus családi mezőgazdaságok kárára. Ebből következően a magyar mezőgazdasági termelés ma a szántóföldi tömegtermékek előállítására koncentrál, ami azt jelenti, hogy döntően kukorica-, búza-, napraforgó-, valamint olajrepce-termesztés zajlik. Ez az arány pedig nem egészséges, szükség volt a nagyobb hozzáadott értéket képviselő termékek előállítására, és mindenekelőtt az állattenyésztés komplex fejlesztésére. Utóbbi szükségességét jól példázza, hogy míg Magyarország az 1980-as években 10 millió sertéssel rendelkezett, addig ma mindössze 3,5 milliót tesz ki az állomány.
„Egy olyan modellben kell gondolkodnunk, amelynek köszönhetően egy versenyképesebb, sokszínűbb mezőgazdaság által előállított termékekkel tudunk megjelenni a világpiacon. Ehhez elemi feltétel egy sokkal diverzifikáltabb termékszerkezet kialakítása, mint ahogy például a lengyelek csinálják” – mondta Lakner Zoltán.
Biológiai hatóanyag használata egy konfliktusos helyzet során nem új keletű. Ez a típusú fegyverviselés a génmódosítással köszöntött ránk, ugyanis biztonságpolitikai szinten is teret kapott az az elgondolás, hogy a génszerkesztést akár biológiai fegyverként is használhatják. Ami így akár a mezőgazdaságban végezhet pusztítást, vagy épp állatok, sőt emberek számára okozhat komoly egészségügyi károkat. Az Egyesült Államokban már 2016-ban elkészültek az első olyan elemzések, amik ennek veszélyeire hívják fel a figyelmet.
Tekintve, hogy a mezőgazdaság nem olyan zárt rendszer, mint egy ipari létesítmény – például egy gyógyszertár, ahová illetéktelen személy bejutásának kicsi a valószínűsége –, ezáltal könnyebben válhat biológiai terrortámadás célpontjává, amely súlyos károkat okozhat akár az állatállományban, akár a fogyasztók egészségében. Ezért komplett kockázatelemzést kell lefolytatni a kritikus infrastruktúraelemekről, majd tervet kell kidolgozni arra, miként akadályozható meg egy ilyen támadás.
Az élelmiszer bizalmi termék, amely bizalmat nagyon könnyű megrengetni, a bizalomvesztés pedig több iparágat is magával ránthat, mint például a kereskedelem vagy a beszállítás. Ezért a bioterrorra annak ellenére is maximálisan fel kell készülnünk, hogy egyelőre kicsi egy ilyen támadás valószínűsége, az elmúlt években nem is volt ilyen. A felkészülési szakaszban vagyunk, ám tekintve, hogy egy potenciális veszélyről van szó, a lehető legjobban fel kell készülni, hogy egy esetleges támadás veszélye esetén már egy kidolgozott megoldáshoz tudjunk nyúlni
– szögezte le Lakner Zoltán.
(Borítókép: Egy farmer burgonyát ültet egy fenyőültetvény körül a Mount Kenya Nemzeti Parkban, Kenyában 2023. szeptember 29-én. Fotó: Ed Ram / Getty Images Hungary)