Index Vakbarát Hírportál

Oroszország elveszítheti egyik legfontosabb üzleti partnerét

2024. január 29., hétfő 18:24

India egyre inkább elhatárolódik Oroszországról, miután az eddig legnagyobb fegyverbeszállítójának számító ország lőszer- és fegyveralkatrész-készletei erősen megfogyatkoztak az Ukrajnával folytatott háború miatt – közölték indiai források.

A Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet szerint az elmúlt két évtizedben India több mint 60 milliárd dollár értékű fegyverbeszerzéseinek 65 százalékát Oroszország szállította – írja a Reuters.

A világ legnagyobb fegyverimportőrének számító ország így az Egyesült Államokhoz közeledhet, melynek ez kapóra is jön, hiszen az indo-csendes-óceáni térségben való kapcsolatépítéssel fokozhatja előnyét a Kínával való gazdasági versengésben.

Nem valószínű, hogy jelentős katonai üzletet kötnénk Oroszországgal

– idézi a lap Nandan Unnikrishnant, az újdelhi Observer Research Foundation Oroszország-szakértőjét.

A szakértő hozzáteszi, hogy ha megtennék, azzal a Washingtonhoz való közeledésnek ártanának.

Narendra Modi miniszterelnök belső források szerint már el is utasította Oroszország üzleti ajánlatát, és a nyugati technológiával történő hazai gyártásra helyezte a fókuszt.

Az ilyen erőfeszítések jobban illeszkednének Modi „Make in India” programjához, amely a hazai gyártás ösztönzésére irányul, mivel a májusban esedékes általános választásokon egy ritka harmadik ciklusra pályázik.

India a következő évtizedben közel 100 milliárd dollárt tervez költeni védelmi megrendelésekre – mondta védelmi minisztere.

Rovatok