Index Vakbarát Hírportál

Kegyetlen következménye van a lakásárak brutális száguldásának

2024. február 13., kedd 11:41

Sokszor halljuk a híradóban, hogy lakástűz tette földdel egyenlővé a lakást, de nem volt rajta biztosítás, tehát sokmilliós a kár – világított rá Budai József, az OTP Bank bankbiztosítási főosztályvezetője egy keddi sajtóeseményen. Ez persze egy szélsőséges eset, de a magyarok egy jó részének nem fedezne teljesen egy káreseményt a biztosítása, ugyanis túl régen kötötték a szerződést, és nem újították meg – derül ki a Groupama és az OTP közös kutatásából. Ezen segíthet a Nemzetgazdasági Minisztérium lakásbiztosítási kampánya.

Korábban rámutattunk, hogy az elmúlt években brutálisan megugrottak a lakásárak. Magyarországon 2015 óta több mint két és félszeresére emelkedtek a lakásárak, ami a régiónkban és az Európai Unióban is a legmagasabb – jelezte lapunknak a KSH osztályvezetője, Székely Gáborné a megújult ingatlanadattár legfrissebb számaira mutatva. 

„2022-ben 500 ezer forintos négyzetméterár alatt Budapesten szinte semmit nem lehet már kapni, a legdrágább utcák átlagára meghaladta a 2 millió forintot” – emelte ki korábban Székely Gáborné az online térbe költöző Ingatlanadattárat bemutató sajtóeseményen, amelyről az Index is tudósított.

Frissíteni kell a biztosítást, vagy nagyot bukhatunk

A KSH adataiból leszűrhetjük, hogy vágtató áremelkedés jellemzi a magyar ingatlanpiacot, ami miatt a lakások értéke nagyot ugrott az elmúlt években, azonban

a megkérdezettek 24 százaléka – közel egynegyede – jelezte, hogy szerinte jelenleg alacsonyabb értékre van biztosítva az otthona, mint amit az ingatlan újjáépítési értéke indokolna

– derült ki a Groupama Biztosító és az OTP Bank megbízásából készült lakásbiztosítási kutatásból. A válaszadók 41 százaléka mondta, hogy véleménye szerint körülbelül megfelelő értékre biztosította az otthonát, és csupán 7 százalék válaszolta, hogy biztosan fedezné a biztosítása a károkat, sőt még magasabb értékre is van biztosítva. A megkérdezettek 28 százaléka meg sem tudta mondani, hogy megfelelő értékű a biztosítása vagy sem.

Az infláció mellett egy lakásfelújítás, bármilyen ingóság vásárlása növeli az ingatlan értékét, ilyenkor érdemes módosítani a lakásbiztosítást

– jelezte Budai József, az OTP Bank bankbiztosítási főosztályvezetője. A szakértő hozzátette, hogy amennyiben felújítás történik a házon, azt a biztosítónak érdemes jelezni, ezt év közben is be lehet jelenteni. Az alulbiztosítottságot sokszor az okozza, hogy régen kötötték ezeket a szerződéseket.

Kampányt indított a Nemzetgazdasági Minisztérium

Már nagyon kevés idő van hátra 2024. március elsejéig, amikor több mint 3 millió biztosítási szerződést, vagyis a teljes lakásbiztosítási piacot érintő biztosítóváltási kampány kezdődik. 13 biztosító, több mint 300 alkuszcég és több ezer üzletkötő – aktív kormányzati támogatás mellett – készül az első magyarországi lakáskampányra. 

Korábban rávilágítottunk, hogy a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (azóta már Nemzetgazdasági Minisztérium) által életre hívott márciusi lakáskampány iránti különösen élénk figyelem az elszabadult inflációnak és az előző évek folyamatos és egymásra rakódott díjemeléseinek köszönhető. 

Az ügyfelek nagyobbik része az elmúlt években egyáltalán nem törődött a lakásbiztosítások díjának emelkedésével. 

Az évek óta egy helyen „parkoló” lakásbiztosítások díjai mára emiatt oly mértékben megemelkedtek, hogy ha újrakötnék ezeket a szerződéseket, akkor már ma is tízezreket spórolhatnának.

A megkérdezettek percepcióján alapuló lakásbiztosítási kutatás szerint jelenleg alacsony mértékű az ügyfélaktivitás a lakásbiztosítási piacon.

Szobonya László, a Groupama Biztosító lakossági nem-életbiztosítás termékmenedzsment vezetője rámutatott, hogy kevesen dolgozzák át a lakásbiztosítási szerződésüket, vagy váltanak biztosítót ma a piacon. Ezt támasztja alá a szakértő szerint az is, hogy hozzávetőleg csak minden tizedik szerződés kerül felülvizsgálatra, és a szerződéskötések 25-30 százaléka ingatlan vásárlásához köthető.

Az ügyfelek bemehetnek a biztosítókhoz, és egy kalkuláció után segítenek kiválasztani az ügyfél igényeihez leginkább passzoló szerződést

– jelezte a szakértő, kiemelve, hogy ez azért fontos, hogy ha káresemény történik, akkor annyi pénzt kapjon az ügyfél, hogy a biztosítás fedezze a kárt, és újraépítse az ingatlant például tűzkár esetén. Ellenkező esetben tízmilliókra rúghat a kár értéke lakástűz és akár százezrekre viharkár esetén. Kérdésünkre elmondta, hogy a Groupamánál az esetek maximum 2 százalékban alkalmaznak pro ratát, amikor a biztosító a kárt csak arányosan téríti meg; mégpedig olyan mértékben, ahogy a tényleges érték aránylik a biztosítási összeghez. Rámutatott, hogy előfordul, hogy olcsóbban magasabb fedezetet tud kialkudni magának az ügyfél a lakásbiztosítás módosításakor.

(Borítókép: Az őszi lakásexpo 2021. szeptember 24-én. Fotó: Balaton József / MTI)

Rovatok