Index Vakbarát Hírportál

Így néz ki a vidéki csokkirály – akár 65 millió forint is elérhető

2024. február 14., szerda 13:07

Az év elején megjelent a csok plusz, és azonnal jelentős érdeklődést tudhat magáénak. A támogatott hitelprogram keretében ugyanis kedvező kamat mellett jutnak jelentős összeghez a gyermeket tervező családok. Még jobb helyzetben lehetnek azok, akik vidéken képzelik a jövőjüket, de nem mindegy, hogy hogyan igénylik a támogatást és hitelt. Ebben segítünk eligazodni.

A csok plusz (családi otthonteremtési kedvezmény plusz) a városokban teljes egészében leváltotta a korábbi csoktámogatást és a mellé igényelhető csokhitelt, de földrajzi korlátozás nélkül az ország bármely településén elérhető.

Így a preferált kistelepülésen élő, gyermekvállalást tervező családok is igényelhetik, akár falusi csok mellé is.

A csok pluszt jelenleg nyolc bank kínálja. A Gránit Bank és az MBH Bank ráadásul a maximális kamat alá ment, és 2,89 százalékos kamat mellett adja a támogatott hitelt. Elérhető a konstrukció továbbá a CIB-bank, a K&H Bank, az Erste, az UniCredit Bank, az OTP és a Raiffeisen Bank fiókjaiban is. Falusi csoktámogatás és -hitel ugyanakkor csak négy banknál igényelhető, a K&H-nál, az OTP-nél, az MBH-nál és az Ersténél.

Fontos, hogy az új konstrukció nem vissza nem térítendő támogatás, mint amilyen a csok volt korábban. A csok plusz teljes egészében hitel, tehát kezdettől fogva törleszteni kell.

Eszerint nincs olyan része a csok plusznak, amely vissza nem térítendő, tehát a hitelhez önerőként szolgálna, arról az igénybe vevőknek kell gondoskodniuk.

Ugyanakkor a törlesztésben van egy könnyítés. A futamidő – amely akár 25 évre is nyúlhat – első évében csak a kamatot kell törleszteni. A kamat még a mostani, kamatplafonnal is megtámogatott csökkenő kamatkörnyezetben is rendkívül kedvezőnek számít. Ennek megfelelően a futamidő első évében adott esetben akár több mint 50 százalékkal is alacsonyabb törlesztőrészletre számíthatnak az igénylő családok – fejtette ki az Index kérdésére Simondán Eszter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Egy 15 millió forintos csok plusz törlesztőrészlete havi 73 ezer forint körül van, az első évben viszont csak a kamatot kell törleszteni, ami ebben az időszakban nagyjából havi 37 ezer forintos törlesztőrészletet jelent.

A tőketörlesztés csak a második évtől, azaz a futamidő 13. hónapjától indul, innentől kezdve kell a teljes törlesztőrészlettel számolni.

Érdemes odafigyelni, hogy a türelmi idős törlesztés nem ugyanaz, mint a törlesztési szünet. Míg a türelmi idő alatt a kamatot mindenképpen fizetni kell, egy törlesztési szünet alatt semmit sem kell törleszteni.

A csok plusz konstrukció egyébként törlesztési szünetet is tartalmaz. Az első gyermek születésekor egy év szünet kérhető (tehát opcionális), ami alatt egyáltalán nem kell törlesztőrészleteket fizetni. Ha a gyermek a türelmi idős törlesztés alatt születik (vagy akkor fogadják örökbe), akkor a törlesztési szünet a türelmi idő lejárta után, azaz a futamidő 13. hónapjától kezdődik. A törlesztési szünet alatt nem nő a tartozás, a futamidő viszont egy évvel kitolódik.

Ez tehát egy törlesztési moratóriumtól is különbözik, mert a moratórium alatt a kamatok halmozódnak, ami a későbbi törlesztőrészleteket megemeli, vagy jelentősen meghosszabbítja a futamidőt.

A csok pluszhoz tartozik hitelelengedés is. A meglévő gyermekek (ha vannak) számától függetlenül a második vállalt gyermek megszületésekor és ezután minden további gyermeknél 10 millió forint hitelelengedés igényelhető. A hivatalos neve vissza nem térítendő gyermekvállalási támogatás, amelyet a házaspár előtörlesztés formájában kap meg.

Ez a támogatás nem a sorban második gyermek után jár, hanem a csokplusz-szerződés megkötésekor vállalt és másodikként megszületett gyermek után. Ha tehát egy pár egy meglévő gyermekkel két gyermeket vállalt, akkor ők a harmadik gyermekük után kapják a hitelelengedést, aki a szerződéskötés után másodikként született

– hívta fel a figyelmet Simondán Eszter.

A hitelelengedés előnye, hogy a vállaláson felül született gyermekekre is igényelhető. A támogatással akár kisebb összegű hitelt is végtörleszthető, ha tehát egy házaspár igényelt – mondjuk – 18 millió forint csok pluszt, és ehhez vállaltak két gyermeket, de született három, akkor a harmadik gyermekük születése után már nem marad tartozásuk.

Fontos viszont, hogy a meglévő hiteltartozáson túl támogatást nem kaphatnak, tehát nem fogják megkapni a tartozáson túl megmaradó keretet. A csok plusznál egyébként sem lehetséges, ami a babaváró hitelnél igen, hogy a teljes hitel támogatássá alakulhat, mert itt a második gyermek megszületéséig, és a második és harmadik gyermek között is törleszteni kell.

A csok plusz keretében elérhető hitelösszegek:

Az alábbi táblázatban összegyűjtöttük, hogy mitől is plusz a csok plusz, azaz milyen támogatási elemei vannak.

   Kedvezmény Mikortól jár vagy igényelhető?
Kamattámogatás Az igénylők legfeljebb 3 százalék kamatot fizetnek A futamidő alatt végig
Türelmi idő A türelmi idő alatt csak kamatot kell fizetni A futamidő első 12 hónapjában
Törlesztési szünet 1 év törlesztési szünet kérhető Az első gyermek születésekor vagy a futamidő 13. hónapjától
Hitelelengedés 10 millió forint a hiteltartozásból A második vállalt gyermek születésekor és utána minden további gyermeknél
Illetékmentesség A kiszabott összeg (az ingatlan forgalmi értékének 4 százaléka) Az igényléskor igényelhető

Forrás: BiztosDöntés.hu

Vidéken még jobb lehet

Arról lehet vitatkozni, hogy az új csok plusszal járnak jobban az igénylők, vagy a régi csoktámogatás és -hitel volt a jobb, de az kétségtelen, hogy a csok plusz előnyei túlmutatnak a kedvező kamaton.

A csok plusz szempontjából mindegy, hol él egy család, hiszen az az egész országban igényelhető.

Nem úgy a falusi csok. A régi csok preferált kistelepülésen elérhető változata a csok megszűnésétől függetlenül továbbra is igényelhető. A preferált kistelepülések azok a – jellemzően 5000 fő alatti – települések, ahol a jogszabályban szereplő lista szerint a falusi csok elérhető.

Érdemes a jogosultságot ellenőrizni, ugyanis nem minden 5000 fő alatti falu preferált kistelepülés, és nem minden preferált kistelepülés lakosságszáma kisebb mint 5000 fő.

A falusi csok továbbra is vissza nem térítendő támogatás, és az összege még emelkedett is a korábbiakhoz képest. Falusi csok keretében 1 gyermek mellé 1 millió, 2 gyermek mellé 4 millió, 3 gyermek mellé pedig 15 millió forint a felső határ, ha pedig a család meglévő ingatlan bővítésére és korszerűsítésére igényli, akkor az összegek fele elérhető.

A korszerűsítés mindenképpen része kell hogy legyen az ingatlanszerzésnek, de a támogatás építkezéshez és új építésű lakóház vásárlásához (társasházi lakáshoz nem!) igényelhető.

A falusi csok mellé legalább két meglévő vagy vállalt gyermek esetén falusi csok hitel is kérhető. Ez egy kamattámogatott hitel, amelyet fix 3 százalékos kamat mellett törleszthet a házaspár. Az összeg 2 gyermek mellé 10 millió, 3 gyermek mellé 15 millió forint lehet.

Választhatunk?

Igen ám, de ahogy már említettük, csok plusz mindenhol, így preferált kistelepülésen is igényelhető. Így az a házaspár, amelyik vidéken képzeli az életét, és így vállalna gyermeket, a csok pluszra is jogosult lehet.

A falusi csok és a csok plusz nem zárják ki egymást, együtt is igényelhetők. Így azok a házaspárok még egy vissza nem igényelhető támogatással is megtoldhatják az egyébként is kedvező hitelkonstrukciót. Ezzel jelentős összeghez juthatnak, három gyermek esetén akár 15 millió forint támogatás és 50 millió forint támogatott hitel is elérhető lehet, annak minden további kedvezményével és könnyítésével együtt.

Ha mindhárom gyermek a csok plusz igénylése után érkezik, akkor abban már 20 millió forint hitelelengedés is lesz, és az illetékmentesség is többmilliós összeg, amit nem kell kifizetni.

A falusi csok mellé azonban elérhető a falusi csok hitel is, de itt nincs lehetőség halmozásra. A falusi csok támogatás mindenképpen elérhető, de a mellé illeszthető hitelek között választani kell. Vagy a csok pluszt vagy a falusi csok hitelt igényelheti tehát a család. Fontos, hogy a csok plusz egyébként önmagában is igényelhető volna (bár nem érdemes veszni hagyni a támogatást), a falusi csok hitel viszont csak a támogatással együtt és legalább 2 gyermeknél.

Mikor melyiket érdemes – és lehet – tehát választani?

A legfontosabb szempont, hogy a csok pluszhoz mindenképpen vállalni kell gyermeket. Ez a támogatott hitel csak meglévő gyermekekre nem igényelhető, míg a falusi csok hitelnél ez nem feltétel.

A falusi csok mellé elérhető falusi csok hitel jelenleg az egyetlen olyan csok típusú hitel, amely csak meglévő gyermekek mellé is igényelhető. Aki tehát nem kívánja bővíteni a családját, az csak a falusi csok hitelben gondolkodhat – mutatott rá a szakértő.

A másik kérdés a gyermekek száma. A csok plusz már egy vállalt gyermeknél is elérhető, ha tehát egy pár preferált kistelepülésen él, nincs még gyermekük, de csak egyet szeretnének, akkor falusi csokra nem lesznek jogosultak.

Végül mi a helyzet, ha a pár legalább két gyermeket vállalna, tehát a vállalás és a gyermekszám is megvan? Ebben az esetben érdemes a kedvezőbbet választani, ami jó eséllyel egy csok plusz konstrukció lesz, egyrészt azért, mert itt sokkal nagyobb az elérhető hitelösszeg, illetve mert akár 3 százalék alatti is lehet a kamata.

Melyik támogatással mekkora összeg igényelhető?
(Preferált kistelepüléseken élők vagy oda költözők számára elérhető)

Nincs gyermekvállalás
   1 meglévő gyermek 2 meglévő gyermek 3 meglévő gyermek
Falusi csok (vissza nem térítendő támogatás) 1 millió forint 4 millió forint 15 millió forint
Falusi csok hitel nem elérhető 10 millió forint 15 millió forint
Csok plusz (kamattámogatott hitel) nem elérhető nem elérhető nem elérhető
Elérhető összeg (támogatás és hitel) 1 millió forint 14 millió forint 30 millió forint

Forrás: BiztosDöntés.hu

Gyermekvállalással
   1 vállalt gyermek 2 gyermek, ahol legalább 1 vállalt 3 gyermek, ahol legalább 1 vállalt
Falusi csok (vissza nem térítendő támogatás) 1 millió forint 4 millió forint 15 millió forint
Falusi csok hitel nem elérhető 10 millió forint 15 millió forint
Elérhető összeg falusi csok hitellel (támogatás és hitel) 1 millió forint 14 millió forint 30 millió forint
Vagy
Falusi csok (vissza nem térítendő támogatás) 1 millió forint 4 millió forint 15 millió forint
Csok plusz (kamattámogatott hitel) 15 millió forint 30 millió forint 50 millió forint
Elérhető összeg (támogatás és hitel) 16 millió forint 34 millió forint 65 millió forint

Forrás: BiztosDöntés.hu

Érdemes tehát alaposan megnézni a bankok kínálatát, és körültekintően választani. A döntés hosszú távra befolyásolja a család helyzetét, hisz a hitel futamideje akár 25 év is lehet, így hosszú időre kötelezzük el magunkat.

Aki támogatást igényel, annak érdemes feltérképeznie az összes lehetőséget, megnézni, mi mindenre lehet jogosult, és egy komplett csomagot összeállítania.

Gyermekvállaláshoz a csok plusz és falusi csok mellé babaváró hitel is igényelhető, amely hitel 11 millió forintja akár önerőként is szolgálhat a lakáshitelhez.

Bár a csok plusz maga is tartalmaz hitelelengedést, érdemes megnézni, hogy a család szerkezete megengedi-e, hogy kihasználjuk a jelzáloghitel-elengedés támogatást. Itt arra kell figyelni, hogy egy gyermekre csak egy hitelelengedés típusú támogatást lehet igényelni, érdemes tehát azt választani, amivel jobban jár a család.

A támogatások és támogatott hitelek kombinációjával kedvező hitelköltségek mellett lehet otthonhoz jutni.

(Borítókép: Kolumbán Kitti / Index)

Rovatok