Európai szintű vásárlásösztönző támogatást kell biztosítani az elektromos járművekre – mondta a Hungarian Business Leaders Forum Pénzügyi Csúcstalálkozóján a nemzetgazdasági miniszter, aki hozzátette: Kína, az Egyesült Államok és Németország mögött Magyarország lehet az egyik legnagyobb akkumulátorgyártó ország a világon.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) Pénzügyi Csúcstalálkozóján tartott nyitó előadást, amelyben az általános gazdasági folyamatok mellett bemutatta az elektromosjármű-ipar (EV) helyzetét – derült ki a tárcája közleményéből.
A miniszter kifejtette: tavaly globális szinten 14 millió elektromos személyautót adtak el, amelynek 58 százalékát Kínában értékesítették. Ezzel párhuzamosan világszinten Kína exportálta a legtöbb személygépjárművet.
Nagy Márton arra is kitért, hogy Kínában az eladott autók már közel 30 százaléka elektromos, ez az arány Európában 21, míg az Egyesült Államokban csak 8 százalékot tesz ki. Ennek alakulását befolyásolja, hogy 2022-ben összességében Kína biztosította a legtöbb – több mint 22 milliárd dollár – állami támogatást az elektromos járművek vásárlásához. A bőkezű állami szubvenció miatt a zöldipart is az ázsiai ország dominálja.
Amerika ezen a téren – többek közt az Infation Reduction Actnak köszönhetően – gyors fejlődést mutat, Európa viszont az elégtelen ipartámogatás miatt majd egyre inkább lemarad
– fogalmazott a miniszter.
Az is szóba került, hogy tavaly a zöldipari gyártókapacitásokba történő beruházások értéke globális szinten 119 milliárd dollárt ért el, amelyből csak Kínában több mint 100 milliárd dollárnyi fejlesztést hajtottak végre, miközben a zöldipar alapvető nyersanyagaiban is egyértelmű Kína dominanciája. Ez mutatkozik meg a kínai elektromos járművek áraiban is, amelyek állami támogatások nélkül is jóval olcsóbbak, mint az amerikai vagy európai gyártmányok.
Ez jelentős versenyelőnyt biztosít számukra, így a kínai autómárkák egyre nagyobb részesedéssel bírnak az elektromos autók piacán.
Mindezzel párhuzamosan a hagyományos európai autóiparban jelentős túlkapacitás alakult ki, amire az autógyárak alacsony kapacitáskihasználtsága is rámutat, amelynek aránya a kontinensen 70-ről 60 százalékra csökkent 2019 és 2023 között. A miniszter kiemelte:
Magyarország exportteljesítményében a high-tech akkumulátor- és autóipar kiemelkedő fontosságú. Az akkumulátorexport GDP-arányos értéke meghaladja az 5 százalékot, amely a legmagasabb érték az unión belül, ráadásul Kína, az Egyesült Államok és Németország mögött Magyarország lehet az egyik legnagyobb akkumulátorgyártó ország a világon.
A tárcavezető szerint ezt támogatja az is, hogy a bejelentett új beruházások több mint 80 százaléka a tisztán elektromos autók ökoszisztémáihoz kapcsolódik. Nagy Márton kockázatként azonosította, hogy Németországban az elektromos járművek értékesítése 8 évig növekedett töretlenül, azonban főként az állami támogatás megszűnése miatt – a Német Autóipari Szövetség előrejelzése szerint – 2024-ben 14 százalékos visszaesés következhet be.
A miniszter szerint megállapítható, hogy míg a német autóipar egyre kevesebb embert foglalkoztat, addig az USA-ban érdemben nő az alkalmazottak száma a területen.
Nagy Márton hozzátette: az európai, különösen a német elektromosautó-gyártás versenyképességének romlása – az elmúlt évek sikeres földrajzi diverzifikációja ellenére – súlyosan veszélyezteti a hazai autóipar és beszállítói szereplők helyzetét, beleértve a járműgyártást és akkumulátorgyártást is.
Nagy Márton szerint az európai elektromosautó-ipar fellendítése és megerősítése érdekében lépni kell.
Uniós szintű elektromosjárművásárlás-ösztönző programot szükséges indítani, ugyanis az Amerikával és Kínával szemben Európában nincs egységes ösztönző program, amely versenyelőnyt biztosítana az európai gyártású elektromos autók számára.
Ezért szerinte lépést kell tartani az Egyesült Államokkal és Kínával, amely országok jelentős költségvetési forrásokat fordítanak a saját iparuk támogatására – zárta közleményét a Nemzetgazdasági Minisztérium.