Index Vakbarát Hírportál

Kompenzálja a BKK azokat, akik már megvették éves Budapest-bérletüket

2024. február 26., hétfő 19:50

A BKK hétfőn közölte, hogy időarányosan kompenzálja azokat, akik már megvették az éves, a szemeszter- vagy a negyedéves bérletüket. Mint ismert, március 1-jén, pénteken új időszámítás kezdődik a budapesti és az agglomerációs közösségi közlekedésben, és 8950 forintra csökken a magánszemélyek havibérletének az ára.

Mint arról korábban az Index is beszámolt, Lázár János építési és közlekedési miniszter, valamint Karácsony Gergely főpolgármester megállapodott a Budapest-bérletről, amely változatlanul érvényes marad a főváros egész területén a BKK mellett a MÁV, a Volán és a HÉV járatain is. Ezek után a BKK bejelentette, hogy március 1-től olcsóbb, 8950 forint lesz a bérlet.

A tavasszal életbe lépő változással jól járnak a budapesti bérletesek és az agglomerációból ingázók is, mert a BKK-járatokon a Budapest-bérlet mellett a Pest vármegye- és az országbérletet is elfogadják. A BudapestGO-ban minden megvan egy helyen: február 28-ától valamennyi bérlettípus megvásárolható az alkalmazásban, illetve egyetlen felületen lehet helyi és agglomerációs utazást tervezni, valamint tájékozódni az aktuális forgalmi helyzetről.

A további teljes árú bérletek ára igazodik a változáshoz: az árcsökkenés érinti a félhavi, a negyedéves és az éves Budapest-bérleteket is, amelyek március 1-jétől 6300 helyett 5950, 28 500 helyett 26 850 és 103 000 helyett 99 950 forintba kerülnek.

Időarányos kompenzáció

A BKK közleményében arról is írnak, hogy időarányosan kompenzálják azokat, akik már megvették az éves, a szemeszter- vagy a negyedéves bérletüket.

A teljes árú Budapest-bérletet vásárló magánszemélyek

A kedvezményes árú Budapest-bérletet vásárló tanulók

A kedvezményes árú Budapest-bérletet vásárló nyugdíjasok

A pontos utalványértéket egy kalkulátor segítségével számíthatják ki a kompenzációra jogosult utasok a BKK honlapján. A BKK-utalvány a BKK Ügyfélközpontjaiban vehető át 2024. március 1-jétől március 31-éig az érvényes bérlet vagy a tranzakcióazonosító bemutatásával. Az utalvány egy éven át használható fel bármilyen BKK-termék, illetve Pest vármegye- és országbérlet megvásárlására. További részletek ezen az oldalon olvashatók.

Rovatok