Nemcsak beszélnek az elektromobilitásról a Mercedes-Benznél, hanem tesznek érte, amit immár a nyers adatok is feketén-fehéren visszaigazolnak. A prémiumautó-gyártó által készített új járművek forgalomba helyezésénél azt látni, hogy egyre magasabb az elektromos változatok részaránya, amiből alaposan kiveszi a részét a kecskeméti üzem is.
A Mercedes-Benz kecskeméti bázisa 441 hektáron terül el, ami nem kevesebb, mint 620 futballpályának felel meg – kezdte szerdai előadását a Magyarországon 2012 óta termelő prémiumautó-gyártó új igazgatója, Jens Bühler, aki idén januárban nyolc év után vette át a vállalat vezetését Christian Wolfftól. Tegyük hozzá, már csak azért is izgalmas éppen a labdarúgást segítségül hívni a méretek szemléltetéséhez, mert az anyacég központja Stuttgartban van, éppen ott, ahol összecsap a nyári Európa-bajnokságon a házigazda német és a magyar válogatott.
Bühler egyúttal jelezte: tavaly három műszakban termelve 174 ezer autó gördült le náluk a szalagról, ami hozzásegítette őket ahhoz, hogy megerősítsék pozíciójukat a top 10 magyarországi vállalat mezőnyében. Az új igazgató ismertette: csak a karosszériaüzemben hozzávetőleg 1000 robot van, az automatizálás szintje ezzel eléri a 94 százalékot. Ez azonban a legkevésbé sem jelenti azt, hogy ne lenne szükség a 4500 dolgozó mindegyikére. Nem elveszik, hanem segítik a munkájukat a robotok.
Az első, Magyarországon gyártott tisztán elektromos autó, a Mercedes-Benz EQB megújult változatát bemutató rendezvényen Jens Bühler visszatekintve a mögöttük hagyott mérföldkövekre, felidézte:
Nincs más út, mint a károsanyag-kibocsátás csökkentése, ennek megfelelően az elektromos átmenet már javában zajlik. Ezzel kapcsolatban Fabiola Attori, a Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezető igazgatója a sajtótájékoztatón kiemelte: a magyarországi plug-in hybrid piacot 20 százalék feletti részesedéssel vezetik, miközben a márka globálisan már ott tart, hogy 2023-ban minden harmadik forgalomba helyezett járműve tisztán vagy legalább részben elektromos volt. Kifejtette, hogy minden szegmensben jelen vannak, a legtöbb karosszéria- és motorváltozatban.
Ezt Hesz Tamás, a vállalat értékesítési igazgatója azzal egészítette ki, hogy a személyautók hazai összpiacán a Mercedes-Benz tavaly megőrizte az egy évvel korábbi 8. helyét. Igaz, valamelyest visszaesett a darabszám, hiszen a 2022-es 111 218-as mennyiséget 2023-ban 107 513 autó követte. Ezen belül a Mercedes-Benz számai 5516-ról 4419-re estek, a piaci súly 5,87-ről 4,32 százalékra mérséklődött.
Érdemes megjegyezni, Magyarországon nemhogy a dobogón, még az élen is volt változás: a Toyota letaszította trónjáról a Suzukit, amely mögött már nem a Volkswagen a harmadik, hanem a Skoda. Azt ugyanakkor előremutatónak tartják a Mercedes-Benznél, hogy tavaly külső áramforrásról tölthető plug-in hybrid (PHEV) autóból 1068 talált gazdára náluk, egészen pontosan ez részükről az összes 2023-ban forgalomba helyezett személyautó 19,83 százaléka, vagyis majdnem minden ötödik. Ezzel pedig a teljes múlt évi PHEV-piac (4691 plug-in hybrid) 24,17 százaléka mögött álltak.
A folytatásban Csordás Balázs termékspecialista tartott előadást az állami elektromosautó-támogatási pályázatban érintett Mercedes-Benz modellekről, így az EQA és EQB újításairól, illetve az EQE 300-ról. A gyártó alapvetően öt területen lépett szintet a „ráncfelvarrással”, amelyek a következők:
A Mercedes-Benz Group AG múlt csütörtökön ismertette a 2023-as évre vonatkozó pénzügyi és értékesítési adatait. A kihívásokkal teli időszak ellenére a világ legértékesebb luxusautó-márkája globális szinten stabil pénzügyi eredményekkel zárta az elmúlt esztendőt. Az erről szóló tájékoztató szerint a „világ legvonzóbb járműveinek és szolgáltatásainak megalkotására való hangsúlyosabb törekvés” a folyamatos pénzügyi fegyelemmel együtt 19,7 milliárd euró (2022-ben: 20,5 milliárd euró) kamat- és adófizetés előtti konszolidált eredményt (EBIT), valamint 153,2 milliárd euró (2022-ben: 150 milliárd euró) árbevételt eredményezett. Az ellátási lánc okozta nehézségek ellenére a Mercedes-Benz csoport 2023-ban 2 491 600 darab járművet értékesített (+1,5 százalék). A 2023-as értékesítési eredmények azt mutatják, hogy az elektromosjármű-eladások tovább emelkednek, valamint a felső kategóriás járművek, köztük a Mercedes-Maybach, a G-osztály és a Mercedes-AMG évről évre egyre erősebb teljesítményt nyújtanak.
A csillagos márka 2024-ben is fenntartja termékdinamikáját a várva várt elektromos G-osztály, valamint a Mercedes-AMG GT Coupé bevezetésének köszönhetően.
Szűkítve a kört, ami Magyarországot illeti: a tehergépjármű-üzletág 2023-as kiválása miatt a Mercedes-Benz Hungária Kft. kompenzált árbevételi eredményei csak az idei év későbbi szakaszában lesznek elérhetők. Az előzetes adatokból azonban kiderül, hogy miközben a Mercedes-Benz Hungária árbevételére nemcsak a tehergépjármű-üzletág leválasztása, hanem a makrogazdasági környezet is hatással volt, a vállalat kamat és adózás előtti eredménye is kiegyensúlyozottan emelkedő tendenciát mutat. 2023-ban az EBIT elérte az 5,12 milliárd forintot (2022-ben: 5,33 milliárd forint), köszönhetően a Mercedes-Benz Cars nettó árképzésének, a Mercedes-Benz Vans növekvő eladásainak, valamint az ügyfélszolgálatok rekordteljesítményének, amelyek mind hozzájárultak
A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetése a lezárt 2023-as év eredményei alapján úgy döntött, hogy bruttó 1 090 000 forintos eredményrészesedési kifizetést biztosít a kecskeméti Mercedes-Benz gyár aktív dolgozói számára. Ezt az egyszeri összeget a márciusi bérrel együtt, április elején fizetik ki.
(Borítókép: Mercedes-Benz AG Communication)