Index Vakbarát Hírportál

7,5 millió embert és 200 ezer milliárd forintot érint a ma életbe lépett kormányintézkedés

2024. március 1., péntek 10:44

Március első napján elindult az első magyarországi lakásbiztosítási kampány. Mostantól díjmentesen, egy hónapig felmondhatók a meglévő lakásbiztosítási szerződések. Az intézkedés 7,5 millió embert, valamint 200 ezer milliárd forint biztosított összvagyont érint. A Magyar Nemzeti Bank és Nemzetgazdasági Minisztérium közösen indította el a versenyt a piacon.

Március elsejével a következő egy hónapban, évfordulótól függetlenül újraköthetők lesznek a lakásbiztosítási szerződések. A kormány tavaly a Nemzetgazdasági Minisztérium javaslatára, a szakmai szervezetekkel és a Magyar Nemzeti Bankkal való társadalmi konzultációt követően, „a családok védelme és a biztosításpiaci verseny fokozása érdekében” úgy döntött:

2024 márciusától egy extra, a váltás költségeit tekintve ingyenes időszakot hoz létre a lakásbiztosítások megújítására.

A szabályozás pedig január elsejével törvényi erőre is emelkedett. Februárban már elindult az intenzív verseny az ügyfelek érdekében, aminek eredményeképpen a piaci szereplők jelentős kedvezményekkel kínálják lakásbiztosítási termékeiket, akár a kibővített szolgáltatásokon, akár az olcsóbb díjakon keresztül.

Jöhet a verseny

A várakozás szerint az intézkedéssel járó „intenzív piaci versenynek köszönhetően jobb szolgáltatástartalmú és olcsóbb biztosításokat köthetnek a magyar családok legfontosabb vagyontárgyaikra”.

A lakásbiztosítási piacon több mint 3 millió szerződést és 7,5 millió lakost érint az intézkedés.

A biztosított összvagyon 200 ezer milliárd forint. A kampány egyik célja a lakásbiztosítási piacra jellemző alulbiztosítottság csökkentése. A számos esetben hosszú évekkel ezelőtt kötött, elavult szerződések ugyanis nem nyújtanak megfelelő védelmet váratlan helyzetek bekövetkezésére: fontos, hogy a rögzített biztosítási összegek fedezzék az esetleges újjáépítés költségét.

Túri Anikó, a Nemzetgazdasági Minisztérium közigazgatási államtitkára leszögezte, a biztosítók már előre aktivizálták magukat. Márciusban mindenki lehetőséget kap arra, hogy éljen a rendes felmondási jogával. „A célunk nemcsak az, hogy a verseny következtében olcsóbb biztosítások legyenek, hanem hogy a biztosítók versenyezzenek a szolgáltatás minőségében is” – fogalmazott.

Összefogott a kormány a jegybankkal

Kovács Zsolt, a Nemzetgazdasági Minisztérium biztosítási piacért felelős miniszteri biztosa – aki az Indexnek is nyilatkozott a témában – elmondta: olyan mértékű változás volt az ingatlanpiacon az elmúlt időszakban, hogy ez pluszban szükségessé tette az intézkedést.

„Mindenki számára fontos és jelentős aktus, ami most lehetőséggé vált” – tette hozzá a miniszteri biztos, aki leszögezte, nem csupán olcsó, hanem korszerű termékeket várnak ettől az intézkedéstől.

Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke kiemelte: nagyon fontos nap érkezett el, hiszen költségmentes felmondási és átszerződési lehetőséggel élhetnek a lakásbiztosításokkal rendelkezők.

A jegybank üdvözli a Nemzetgazdasági Minisztérium fellépését és a jogszabály megalkotását

– jelentette ki Kandrács Csaba.

Az alelnök szerint ez az intézkedés kedvező és hasznos lépés a versenyképesség irányába. Emlékeztetett arra is, hogy a piac nagyon koncentrált, ráadásul a mostani lépés erősíti a pénzügyi tudatosságot is. Mint mondta, az elkövetkező egy hónap a fogyasztók érdekét szolgálja.

Az MNB honlapján egy helyen elérhető minden információ a témában.

A témában Erdős Mihály, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) elnökével készült interjúnkat az alábbi linken érhetik el.

(Borítókép: Németh Emília / Index)

Rovatok