Index Vakbarát Hírportál

Kegyetlen pengeváltás a Wizz Air és a Ryanair között, itt az újabb felvonás

2024. március 4., hétfő 17:53

A Wizz Air vezérigazgatója szerint Michael O’Learynek mást tanítottak matematikából, mint neki, Magyarországnak pedig egyetlen nemzeti légitársasága van. Váradi József a Világgazdaságnak többek között a szurkolójáratokról is beszélt.

Váradi József a Világgazdaságnak nyilatkozva elmondta, hogy ismét focilázban égnek a németországi Európa-bajnokságra kijutó labdarúgó-válogatottnak köszönhetően. Keresik a lehetőségét, hogy újabb szurkolói járatokat indítsanak a nyáron.

A Wizz Air vezérigazgatója többek között érintette az interjúban a Ryanair vezetőjének korábbi kritikáit is:

Korábban a Ryanair-vezér szúrt oda a Wizz Airnek 

Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója pár hete egy a budapesti sajtótájékoztatón szúrt oda a rivális légitársaságnak, a Wizz Airnek.

Kijelentette, hogy

AZ ÚJ ÚTVONALAKKAL A RYANAIR 2024-BEN LEKÖRÖZI A VERSENYTÁRSÁT, ÉS MAGYARORSZÁG LEGNAGYOBB LÉGITÁRSASÁGA LESZ.

O'Leary ráadásul azt is hozzátette, hogy a magyarországi székhelyű Wizz Air magasabb költségekkel üzemel, útvonalakat szüntet meg Budapesten, Airbusokat tart a földön, és olyan új piacokat próbál találni, ahol nincs jelen a Ryanair.

Továbbá a sajtótájékoztatón újra felszólalt a légitársaságokat sújtó környezetvédelmi adó ellen, amely szerinte rontja a versenyt azáltal, hogy magasabb árakat eredményez, de a forgalomnövekedésre is negatívan hat, és az utasok lehetőségeit is korlátozza. Az adónem miatt a vezérigazgató többször is indulatosan ment neki a magyar kormány tagjainak. Egy korábbi budapesti sajtótájékoztatón egészen odáig ment, hogy azt mondta: szerinte a kormány tagjai nem voltak beszámítható állapotban, amikor ezt az adót kitalálták.

A Ryanair repülőgépeinek nagy részét a Boeing cég 737 típusú modelljének különböző változatai teszik ki. Az utóbbi időben a repülőgépgyártó cég bizalmi válsággal küzd, ugyanis a múlt hónapban egy vadonatúj 737 Max 9 típusú repülőgép kényszerleszállást hajtott végre, miután a levegőben kiszakadt az egyik ajtópanelje.

A légitársaság vezérigazgatója azonban a sajtótájékoztatóján arra is kitért, hogy a cég  továbbra is bízik a Boeingekben, mivel úgy vélik, hogy a repülőgépgyártónál a minőségellenőrzéssel van probléma. Éppen ezért ezt a problémát úgy orvosolják, hogy saját mérnököket alkalmaznak a seattle-i gyárban.

(Borítókép: Váradi József és Michael O'Leary. Fotó: Chris Ratcliffe / Bloomberg, Pier Marco Tacca / Getty Images Hungary)

Rovatok