Index Vakbarát Hírportál

Összementek a sonkák, drágább lesz a húsvét

2024. március 7., csütörtök 09:01

A húsvéti sonkát is utolérte a zsugorfláció. A feldolgozók szövetsége szerint idén tizedével többe kerülhet a húsvéti sonka, és a hentesek egy része kisebb kiszerelésben kezdett árulni, hogy el tudja adni az ünnepi terméket.

Március végére esik idén a nagyhét – amely a nagyböjt utolsó hete virágvasárnaptól nagyszombatig –, húsvéthétfő pedig április 1-jén lesz. Vagyis a kiskereskedelemben már nagyon is aktuális a közelgő ünnepi időszakról beszélni, ami a karácsony utáni második legforgalmasabb periódus.

Az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége arra hívta fel a vevők figyelmét, hogy a címkét is olvassák el, ha húsvéti sonkát választanak. Alig több mint három héttel az ünnep előtt körültekintő döntésre biztatnak mindenkit, miután három százalékkal csökkent az átlagfizetés vásárlóértéke tavaly. 

A jegybank szerint tavaly év végére az uniós átlag 80 százalékára drágult a hús Magyarországon. Az RTL Híradója most arról számolt be: az áremelés folytatódik, és a feldolgozók szerint a sonka tizedével többe kerülhet húsvétra, mint egy éve. 

Várható egy kicsi emelkedés mindenképpen, elsősorban a cégek önköltségi árai miatt, ami beépül a termékbe – ezek a munkaerő költsége és a rezsiköltségek, de nyilván elsősorban a hús az, aminek a leginkább emelkedett az ára az elmúlt időszakban

– nyilatkozta az RTL-nek Mostisch Martina, a Magyar Húsiparosok Szövetségének ügyvezető titkára. 

Az adásban az is elhangzott, hogy Békés vármegyében például a hagyományos füstölt kötözött sonkát egy hentes 4800 forintért árulja kilójáért, ami csaknem 1000 forinttal több, mint tavaly. A hentes azt mondta, változtatott a kiszerelésen, hogy el tudja adni az ünnepi terméket.

Gyenge évkezdet

A KSH szerdán közölte, hogy decemberről januárra sem nőtt a boltok forgalma, pedig az infláció 4 százalék alá csökkent és a minimálbéresek az év első hónapjában már emelt fizetést kaptak kézhez. Szász Péter, a Portfolio.hu elemzője úgy nyilatkozott:

Stagnálást látunk, ami mutat egy gyenge évkezdetet. Ez sok más makroadattal együtt azt jelenti, hogy valóban lassabb lesz a kilábalás Magyarországon.

Az RTL megjegyezte, hogy a miniszterelnök azonban optimista, hiszen Orbán Viktor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) gazdasági évnyitó hétfői rendezvényén azt mondta, lendületbe kapcsolhat a gazdaság.

Rovatok