Index Vakbarát Hírportál

OECD-főtitkár az Indexnek: külső sokkok érték Magyarországot

2024. március 9., szombat 12:45

„Magyarország sikeres exportorientált gazdasággá alakult, ugyanakkor van még hova fejlődnie” – mondta videós interjúban az Indexnek az OECD főtitkára, majd arra is kitért, hogy a kormány fiskális intézkedései átsegítették a gazdaságot a nehéz makrogazdasági helyzeten, azonban ennek következtében megemelkedett a költségvetési deficit, amit konszolidálni kell.

A héten megjelent a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, ismertebb nevén OECD magyar gazdaságra vonatkozó jelentése. A markáns, 147 oldalas jelentés részletesen foglalkozik a makrogazdaság jelenlegi helyzetével, és számos ajánlást is megfogalmaz. Magyarország teljes jogú tagként 1996. május 7-én csatlakozott a szervezethez, amely mostani értékelésében pozitívumként emelte ki, hogy

Ugyanakkor a szervezet kritikákat, illetve javaslatokat is megfogalmazott,

„Az idei évtől a magyar gazdaság visszatér a tartós növekedési pályára, a foglalkoztatás magas, a munkanélküliség alacsony marad. Egy olyan nemzetközi szervezet tagjai vagyunk, amely tényeken alapuló elemzéseivel, a tagországok érdekeit szem előtt tartó ajánlásaival valós segítséget nyújt az egyes országok gazdasági fejlődéséhez. Ezért Magyarország az OECD-vel való stratégiai együttműködés folytatására törekszik” – így értékelte a jelentést Varga Mihály pénzügyminiszter. Az Indexnek ezt követően lehetősége volt videóinterjút készíteni Mathias Cormann-nal,az OECD főtitkárával, amit alább tekinthet  meg:

(Borítókép: Mathias Cormann, az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) főtitkára az OECD gazdasági jelentéséről szóló sajtótájékoztatón 2023. május 8-án Berlinben. Fotó: Florian Gaertner / Photothek / Getty Images)

Rovatok