Index Vakbarát Hírportál

Olyan pénzszórás veszi kezdetét, amilyenre még nem volt példa

2024. március 11., hétfő 09:00

Idén is rekordközeli összeget költenek a nagy amerikai cégek saját részvényeik visszavásárlására, jövőre azonban átléphetik a soha nem látott 1 billió, azaz ezermilliárd dolláros határt – állapította meg elemzésében a Goldman Sachs. Ez erősen felpörgetheti a tőzsdei árfolyamokat.

 A Goldman Sachs várakozásai szerint az amerikai részvény-visszavásárlások 2025-ben először haladják meg az 1 billió dollárt, amit a technológiai vállalatok erős nyereségnövekedése és a lazább pénzügyi feltételek, valamint a Federal Reserve kamatcsökkentési törekvései indokolnak – számol be róla a Reuters.

A Wall Street-i bank március 6-i jegyzetében megállapította, hogy az S&P 500 vállalatai 2024-ben 925 milliárd dollár értékben vásárolják majd vissza saját részvényeiket a piacon, és ez a szám 2025-re várhatóan meghaladja az 1 billió (ezermilliárd) dollárt. A sajátrészvény-vásárlásra fordított összeg növekedését elsősorban a nagy technológiai cégek szilárd eredményei teszik majd lehetővé, azonban az amerikai elnökválasztás körüli politikai bizonytalanság visszatartó erőt jelenthet.

Úgy veszik a részvényeket, mintha nem lenne holnap

A befektetési bank szakértőinek megemelt előrejelzése azt jelenti, hogy a tavalyihoz képest idén 13, jövőre pedig 16 százalékkal többet költenek az amerikai cégek a részvények visszavásárlására.

Idén becsléseik szerint a nagy technológiai cégek jelentős részt adnak majd a részvény-visszavásárlásokból.

Tavaly 13 százalékkal visszaesett az erre a célra elköltött összeg nagysága, ez a második legnagyobb csökkenés volt a globális pénzügyi válság óta – emlékeztetett elemzésében az Economx.

Ezzel egy időben a javuló makrogazdasági adatok és a legnagyobb piaci értékű amerikai cégek árréseinek és eredményeinek javulása miatt megemelték az S&P 500-as index cégeinek átlagos várható eredményére adott előrejelzéseiket is.

A Bank of America legutóbbi alapkezelői felmérésében egyébként a megkérdezett szakértők 23 százaléka gondolta úgy, hogy a cégeknek felesleges készpénzállományukat osztalékfizetés vagy sajátrészvény-vásárlások formájában vissza kellene juttatniuk részvényeseiknek. Ehhez képest 31 százalék azon a véleményen volt, hogy ezeket a forrásokat beruházásokra kellene fordítani, 36 százalék szerint pedig a cégek mérlegén kellene javítani, azaz csökkenteni a hitelállomány nagyságát.

A részvényesekre szórt pénzeső növekedése elsősorban az úgynevezett „Csodálatos 7-ek” csoportjának, azaz a legnagyobb tőkeértékű technológiai cégeknek lesz köszönhető – az Apple, a Meta Platforms, az Alphabet, a Microsoft, a Tesla, az NVIDIA és az Amazon

– világít rá elemzésében a gazdasági portál. A legutóbbi bejelentések szerint ez a csoport már 215 milliárd dollár értékben engedélyezett részvény-visszavásárlást idén, ami 30 százalékkal magasabb, mint a tavaly ugyanekkor engedélyezett szint. Korábban megírtuk, hogy az Nvidia megelőzte a Saudi Aramcót, így piaci értékét tekintve a világ harmadik legértékesebb vállalata lett az Apple és a Microsoft után. „A magas számítási kapacitású mesterségesintelligencia-rendszerekhez hatalmas teljesítményű grafikus chipek kellenek, ezt a hullámot pedig meglovagolta az Nvidia, és a részvényei az egekbe szöktek” – írta korábbi elemzésében a Makronóm gazdasági portál.

A Goldman szerint egyébként ezeknél a cégeknél az árbevétel és a hatékonyság együttes növekedése lehetővé teszi, hogy elegendő forrásuk maradjon a mesterséges intelligenciába történő beruházások után is arra, hogy pénzt osszanak vissza részvényeseiknek. A nagy diadalmenetnek a politika vethet véget. Joe Biden elnök ugyanis legutóbbi State of the Union beszédében a sajátrészvény-vásárlásokra kirótt adó megháromszorozását javasolta. „Ha ez bekövetkezik, az minden bizonnyal csökkenést eredményez majd az erre fordított összegek nagyságában” – mutatott rá az Economx.

Rovatok