Index Vakbarát Hírportál

Bekövetkezett az ingatlanpiacon az, amitől sokan féltek

2024. március 12., kedd 06:32

A jelentős kínálati piac ellenére februárban is tovább emelkedett a használt lakóingatlanok ára éves összevetésben.

A kereslet és az árak alakulása alapján látszik, hogy a tavalyi holtpontról kimozdult az ingatlanpiac. Budapesten az országos árindexhez hasonlóan 2,6 százalékos volt az éves áremelkedés üteme – írta közleményében az ingatlan.com.

Az országos ingatlan.com lakásárindex februárban 2,6 százalékos éves drágulást mutat, havi szinten pedig 1,5 százalékos volt az áremelkedés – állapította meg Balogh László, az ingatlanhirdetési portál vezető gazdasági szakértője.

A szakértő elmondta: mivel az év első hónapjaira általában jellemző az ingatlanárak emelkedése, ezért a szakember szerint nagy kérdés, hogy kitart-e a lendület 2024 hátralévő hónapjaiban is.

Enyhe áremelkedésre számítanak idén

Balogh László megjegyezte, idén lassú és enyhe áremelkedésre számítanak a lakáspiacon, a forgalomban pedig 20-25 százalékos bővülés várható, ami 125-130 ezer adásvételt jelenthet 2024-ben.

Az ingatlan.com adatai szerint március első hetében a használt lakások átlagos négyzetméterára Budapesten elérte a 922 ezer forintot.

Az V. kerület a legdrágább 1,57 millió forintos négyzetméterárral, a második az I., a harmadik pedig a II. kerület 1,37, illetve 1,27 millió forintos összeggel. A legolcsóbb a XXI. kerület, ahol az átlagos négyzetméterár 695 ezer forint, ezt követi a XX. és a XXIII. kerület 696 ezer és 720 ezer forinttal.

A vármegyeszékhelyek piacán továbbra is Debrecen, Veszprém és Győr áll az élen, sorrendben 785 ezer, 766 ezer és 750 ezer forintos átlagos négyzetméterárral. A lista másik végén található Salgótarján, Miskolc és Békéscsaba, ahol március elején 277–425 ezer forintért kínálták a tulajdonosok a használt lakások négyzetméterét – írja az ingatlan.com közleményében.

Rovatok