Index Vakbarát Hírportál

A nők csaknem fele nem tér vissza eredeti munkahelyére szülés után

2024. március 14., csütörtök 06:35

Tízből négy, szülési szabadságáról visszatérő nő került már olyan helyzetbe, hogy nem vették vissza az eredeti helyére, pedig a hatályos jogszabályok alapján ez kötelező lenne. A felmérés szerint a munkavállalók nincsenek tisztában a jogaikkal, a munkáltatókat pedig felkészületlenül éri, ha egy-egy dolgozó szülni megy.

A Profession.hu kutatásának közleménye szerint tízből négy, szülési szabadságról visszatérő nő került már olyan helyzetbe, hogy nem vette vissza a munkáltatója, pedig a hatályos jogszabályok alapján ez kötelező. A válaszadók további 14 százalékánál pedig a megszűnt munkakörre hivatkozva nem adtak más lehetőséget a visszatérésre.

Az MTI szerint jelezték ugyanakkor, hogy a megkérdezett munkáltatók 68 százaléka rugalmasnak tartja a szülési szabadságról visszatérő dolgozóknak kínált feltételeket, és pusztán 5 százalék látja úgy, hogy nem segíti eléggé a kisgyermekes szülők visszaintegrálódását.

A közlemény szerint a munkavállalók jelentős részének nincs pontos képe a jogairól és lehetőségeiről, a munkáltatókat pedig sokszor felkészületlenül éri, amikor egy alkalmazott bejelenti, hogy gyermeket vár.

Ezért Az emberi oldal nevű kezdeményezéssel a Profession.hu az UNICEF Magyarországgal együttműködésben idén a gyermekvállalást tervező és a munkaerőpiacra kisgyermekes szülőként visszatérő munkavállalókat és az őket alkalmazó munkáltatókat segíti.

A szülési szabadság előtti és utáni folyamatok átgondolásával, tudatos tervezéssel és családbarát intézkedésekkel a munkáltatók és a munkavállalók egyaránt nyernek

– tették hozzá.

A Profession.hu a reprezentatív felmérésben 1000 munkavállalót és 400 munkaadót kérdezett meg.

Rovatok