Index Vakbarát Hírportál

Rekordévet zárt 2023-ban az Opus

2024. április 2., kedd 07:45

Megduplázta egy év alatt a profitját az Opus Global Nyrt. Így történelmi csúcsot jelentő 45 milliárd forintos nettó eredményt ért el, a szintén rekord 686 milliárd forintos árbevétel mellett. A cégcsoport az éves jelentéssel egy időben közzétette első hosszú távú stratégiáját.

Az Opus Global Nyrt. összes működési bevétele 686 milliárd forint lett 2023-ban, ami 28,5 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A konszolidált, összes működési költség növekedése hasonló mértékű volt, így közel 644 milliárd forintot tett ki – áll a társaság éves jelentésében.

Az üzemi eredmény (EBIT) jelentősen megugrott, a tavalyi évben 42,7 milliárd forintot tett ki. A konszolidált EBITDA pedig 74 milliárd forintról 88 milliárd forintra nőtt 2023-ban. A pénzügyi műveletekből pedig 9,7 milliárd forint pluszt ért el a cégcsoport tavaly.

Az adózott eredmény ezeknek a tételeknek köszönhetően történelmi csúcsot döntött 2023-ban. Ez abszolút értékben azt jelentette, hogy 45 milliárd forint lett a profit, ami duplája az egy évvel korábbinak.

Minden téren büszkék lehetünk a tavaly elért eredményeinkre, hiszen a rendkívül nehéz külső körülmények ellenére értünk el rekordszintű árbevételt és nyereséget. A menedzsment részéről így jó döntésnek bizonyult, hogy az elmúlt évek jelentősebb akvizíciói után a szinergiák kiaknázását helyeztük a fókuszba. Az erőfeszítéseink máris látszanak a számokban, és a következő években további lépéseket teszünk az organikus növekedés érdekében

– emelte ki Lélfai Koppány, az Opus Global Nyrt. vezérigazgatója.

Hosszú távú stratégia

A cégcsoport az éves jelentéssel egy időben tette közzé első hosszú távú üzleti stratégiáját. A 2024–2029-es időszakra szóló dokumentum szerint 2026-ig még a konszolidáció marad a fókuszban, és a javuló eredményesség mellett a cég azt ígéri, hogy

a konszolidált adózott eredményének minimum 15 százalékát kifizeti osztalékként.

Emellett tervezi saját részvények visszavásárlását is 2024–2026 között – 10 milliárd forint értékben. A 2026 utáni időszakban viszont újra az akvizíció lehet a fókuszban, ami a meglévő négy ágazat mellé egy ötödik kiépítését célozza.

Az Opus-csoport négy divíziója (ipar, energetika, élelmiszeripar, turizmus) együttesen kiváló évet zárt. A diverzifikált portfolió előnyét jól mutatja, hogy a három eredményes ágazat bőven kompenzálta az energetikai divíziót, amelyen belül az Opus Tigáz Zrt. jól teljesített. Az éves jelentés megmutatta, hogy az elmúlt években hozott döntés helyes volt, válságálló csoportot sikerült létrehozni.

„Az építőipar sikeres 2023-at zárt”

Az egyes üzletágakat vizsgálva, az építőipar nagyon sikeres és eredményes évet zárt 2023-ban. A teljes ipari termelés szegmens 30,7 százalékkal növelte a bevételét, míg a költségeket sikerült kordában tartani, így azok csak 26,8 százalékkal változtak. A szegmens EBIT-értéke 82,9 százalékkal emelkedett, és 27 milliárd forintot tett ki.

Az energetikai ágazat bevételei jelentősen, több mint 56 százalékkal emelkedtek. A költségek ennél is nagyobb mértékben nőttek, aminek hátterében olyan egyedi tételek álltak, amelyek 2024-ben már várhatóan pozitívan hatnak a divízióra. Tavaly viszont az ágazati EBITDA-mutatóban korrekció volt.

A mezőgazdasági és élelmiszeripari szegmens is nyereséges évet zárt. A profit elérésében nagy szerepet játszott, hogy a költségeket 9,4 százalékkal, 12,6 milliárd forintra sikerült leszorítani. Az üzemi eredmény tavaly 6 milliárd forintról 13,2 milliárd forintra nőtt, míg az EBITDA közel 8 milliárd forinttal 19,5 milliárd forintra emelkedett.

A turizmus területén a Hunguest szállodáiban a vendégéjszakák száma 16,7 százalékkal nőtt 2023-ban, ami jóval meghaladta az egész piac átlagos 3,2 százalékos növekedését. Ez jól jelzi a Hunguest töretlen belföldi piaci népszerűségét. Ennek betudhatóan 4,73 milliárd forinttal magasabb lett az adózott eredmény 2023-ban, ami pluszba fordította a szegmens eredményét.

(Borítókép: Lélfai Koppány  2023. november 8-án. Fotó:  Papajcsik Péter / Index)

Rovatok