Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter az energiaellátás túlpolitizálása ellen szólalt fel

2024. április 9., kedd 11:55

Magyarország energiaellátással kapcsolatos döntései mögött kizárólag két megfontolás áll, az ellátás biztonsága és az ár, s a kormány nem hajlandó más, politikai vagy ideológiai szempontokat figyelembe venni ezen a téren – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

A tárcavezető az 5. Budapest LNG Summit konferencián először az utóbbi évek válságairól beszélt, a kiszámíthatatlanságról, amely drámai hatást gyakorolt az energetikai szektorra is, különösképpen azon országokban, amelyek nem rendelkeznek számottevő saját forrásokkal vagy legalább tengeri kikötővel  adta hírül az MTI.

Ismét felszólalt az energiaellátás kérdésének túlpolitizálása és túlideologizálása ellen, s úgy vélekedett, hogy maga a krízis jó lehetőséget adott volna a visszatéréshez a józan ész, a racionalitás talajára, de az eddigi tapasztalatok ennek épp az ellenkezőjét mutatják.

Az ügy politikai kérdésként kezelése veszélyeztetheti az ellátásbiztonságot.

„Így Magyarország továbbra is ragaszkodik ahhoz a megközelítéséhez, hogy az energiaellátás ügyét a helyén kell kezelni, a fizikai realitások talaján, nem pedig a politikai ideológiák dimenziójában” – fogalmazott.

Tudatta, hogy a kormány vonatkozó döntései mögött mindössze két fő megfontolás áll: az ellátás biztonsága és az ár, ebben a sorrendben.

Magyarország kitart a megbízhatónak bizonyult energiaellátás mellett

„Nem vagyunk készek annak elfogadására, hogy bármilyen más megfontolást figyelembe vegyünk ezen a kettőn kívül. Emellett nem vagyunk készek arra sem, hogy feladjunk bármi olyan partneri kapcsolatot, amely megbízhatónak bizonyult az energiaellátás tekintetében, illetve nem akarunk számukra kedvező szerződéseket sem feladni” – hangsúlyozta.

„A jövőben sem jó megoldás a kormányra politikai nyomást gyakorolni ezen a téren” – figyelmeztetett.

Szijjártó Péter kitért a diverzifikáció fontosságára is, azonban aláhúzta, hogy 

Magyarország az új források bevonását, nem pedig meglévők kizárását érti.

Rámutatott, hogy Magyarország a diverzifikációt illetően szárazföldi államként nagyban függ a térségbeli infrastruktúrától, ezért is kulcsfontosságú a hálózat fejlesztése annak ellenére is, hogy „európai politikusok gyakran figyelmen kívül hagyják, hogy sporttáskában vagy hátizsákban nem lehet egyelőre elszállítani a földgázt”, hanem ehhez vezetékekre van szükség.

„Tehát az infrastruktúra meghatározza az energiamixet, továbbá a döntéshozatalt ebben a kérdésben. Az infrastruktúra fejlesztése, a kapacitás bővítése számunkra kulcsfontosságú, létfontosságú kérdés. A mi számunkra nem létezik szükségtelen gázvezeték” – közölte.

A sikertörténetek mellett csalódással is szembe kellett nézni

Ezzel összefüggésben sikertörténetnek nevezte a Török Áramlat vezeték megépítését, amely nélkül ma súlyos nehézségekkel nézne szembe Magyarország. Felidézte, hogy nagy volt a nyomás akkoriban, még a szankciók lehetősége is felmerült, azonban a kormány elég bátor volt folytatni a kivitelezést.

Hasonlóan sikertörténet az is, hogy nemrég Magyarország lett az első, Törökországgal nem szomszédos ország, ahova török földgáz érkezik, illetve nagy eredmény volt a sokak által akkor fölöslegesnek tartott szlovák–magyar vezeték megépítése, a magyar–román kapacitás bővítése, az LNG-szerződés megkötése a Shell-lel, amit a kormányzat 2027 után is meg szeretne hosszabbítani, valamint az együttműködés Azerbajdzsánnal – sorolta.

A miniszter ezután érintette azokat az eseteket is, amikor hazánknak csalódást kellett szenvednie, akár „árulás következtében szövetségeseink, barátaink” részéről. Emlékeztetett a romániai cseppfolyósított gáz vásárlásának kudarcára, mondván, hogy a nyugati partnerek otthagyták végül a projektet, így nem indulhat el a szállítás egyelőre.

Problémásnak nevezte a délkelet-európai energiainfrastruktúra fejlesztéséhez szükséges támogatások elmaradását is az Európai Unió részéről, erre ugyanis nagy szükség lenne a diverzifikációhoz.

Közölte, az Európai Bizottság azon az állásponton van, hogy ezen hálózat bővítése fölösleges, mert a földgáznak nincs jövője, tizenöt év múlva nem lesz része az energiamixnek. De még ha ez így is lenne, akkor is van még addig tizenöt év, addig hogyan biztosítható az ellátás? – tette fel a kérdést.

„Mi úgy hisszük, hogy a földgáz hosszú éveken keresztül az energiamixünk részét fogja még képezni, s továbbra is elutasítjuk az agresszív, mesterségesen gyors kivonását az energiamixből. Mi ezt gazdasági öngyilkosságnak tartjuk, és nem akarjuk még inkább veszélybe sodorni az Európai Unió gazdaságának versenyképességét” – összegzett.

Rovatok