Index Vakbarát Hírportál

Úgy tűnik, végre elkezdik építeni a trieszti magyar tengeri kikötőt

2024. április 11., csütörtök 07:50

Már idén elkezdhetik a trieszti magyar kikötő munkálatait Olaszországban. A tervek szerint 2026-tól már igénybe vehetik a magyar vállalatok a kikötő terminálját.

Folyamatosak az egyeztetések az olasz féllel a beruházás előkészítése kapcsán. A tárgyalások jelen állása szerint a partfelépítési és mederkotrási munkák ebben az évben megindulhatnak – szúrta ki a 444 Magyar Levente külügyi államtitkár az LMP-s Keresztes László Lórántnak írt válaszát

Az államtitkár arra a kérdésre válaszolva vázolta a helyzetet, hogy vajon mi a helyzet a 2019-ben belengetett trieszti magyar tengeri kikötő megépítésével.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint az akkori olasz belügyminiszter ugyanis még abban az évben aláírták a szerződést, amely szerint Magyarország 131 millió eurós projekt keretében tengeri kikötőt és kijáratot létesítene az olaszországi Triesztben. 

A magyar állam a terület mellett üzemeltetési koncessziót is vásárolt.  Az illetékes hatóság pedig tavaly júliusban hagyta jóvá a magyar tulajdonban lévő terminál rakpartosítását, így Magyarország akkor egy lépéssel közelebb került a trieszti kikötői tervek megvalósításához. M ivel azonban a területen korábban olajfinomító működött, először meg kell tisztítani a területet. 

Szijjártó péter korábban arról beszélt, hogy a magyar vállalatok 2026-tól vehetik igénybe exporttevékenységükhöz a trieszti kikötő terminálját. 

Olaszország már kapott a helyreállítási alapból 45 millió eurót arra, hogy fejlessze az érintett partszakaszt, valamint a tengeri mederkotrás költségeit is fedezhetik ebből az összegből.

Rovatok