Index Vakbarát Hírportál

Eddig meglepően jó számokat hoz az építőipar, ám csalóka a kép

2024. április 12., péntek 08:52

Éves bázison is növekedett, havi szinten csökkenést produkált idén februárban az építőipar. Az új szerződések számát jelentősen megdobta a közútfejlesztés, ám a szerződésállomány összességében tovább csökkent. Szakértők szerint az idei évben stagnál az építőipar, a nem túl fényes helyzetre pedig ráerősít, hogy a kormány úgy döntött: 675 milliárd forintnyi állami beruházást ütemez át.

2024 februárjában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 3,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 8,5 százalékkal kisebb volt a januárinál.

Az építőipari termelés volumene 9,5 százalékkal emelkedett 2024 első két hónapjában az előző év azonos időszakához képest.

Idén stagnálás, jövőre növekedés

Az Építési Vállalkozók Országos Szövetségének (ÉVOSZ) elnöke februárban úgy összegezte az Indexnek az építőipari helyzetet, hogy a gyenge 2023-as év után az idei esztendő tartogatja a valódi nehézségeket az iparág számára. „Enyhülést az állami beruházások bővülése, valamint a támogatások körének kiszélesítése hozhat” – mondta Koji László.

Az állami beruházások azonban nemhogy bővülnek, de Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentette, hogy a rossz költségvetési helyzet miatt 675 milliárd forintnyi állami beruházást ütemeznek át, ám értelemszerűen rendkívül rosszul érinti az építőipart.

Az MBH Bank előrejelzése szerint 2023 a csökkenés éve volt, 2024 pedig a stagnálásé és kivárásé lesz az építőiparban. Bár a nagyobb építőipari vállalkozások valószínűleg simán meglesznek így is, a kis- és középvállalkozásoknak viszont már akadhatnak problémáik.

Az építőipar termelésében az idén kivárás és stagnálás várható, növekedésre 2025 elejétől lehet számítani – erősítette meg az MBH Bank nagyvállalati és speciális hitelezési ügyvezető igazgatója szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón. Balogh Péter hangsúlyozta,

Magyarországon a nagy építőipari cégek kimondottan erősek, 2024-re el vannak látva munkával, és továbbra is profittermelő fázisban vannak.

Az építőiparban az elmúlt években volt egy nagyon erős túlárazottság, azonban a kereslet mérséklődésével a cégek visszatérnek a normál árazási fázisba.

Jó hír ugyanakkor az iparág számára, hogy a kormány múlt héten bejelentette a régóta várt otthonfelújítási támogatást, amit nagy örömmel üdvözöltek szakmai berkeken belül.

(Borítókép: Costfoto / NurPhoto / Getty Images)

Rovatok