Az utóbbi évek turbulens gazdasági környezetében, a különböző iparágak gyökeres átalakulása közben a geopolitikailag megváltozott, nem mellesleg fenntarthatóságra, zöldátállásra törekvő világban talán nem meglepő, hogy már az „hulladéküzlet” területén is radikális változások mennek végbe. Márpedig az egyik legnagyobb stratégiai tanácsadó vállalat a kutatásában arra hívja fel a figyelmet, hogy átalakulóban az acélipar, amelyben rendkívül felértékelődik a hulladék szerepe.
Bár ma még a világon több acélhulladék keletkezik, mint amennyit az acélipar visszaforgat a gyártásba, 2030-ra a jelenlegi évi 9 millió tonnás hulladéktöbblet helyett évi 15 millió tonnás hiány lesz a Boston Consulting Group (BCG) tanulmánya szerint. Mindez azt jelenti, hogy alapjaiban változhat meg az acélipar és a kapcsolódó értéklánc többi szereplőjének tevékenysége.
Amennyiben ez így van, a gyártóknak, de az államoknak is mielőbb fel kell készülniük a vashulladék hiányára, hiszen ez a kockázat nem kizárólag az acélgyártók számára jelent hatalmas kihívást. A várható ellátási nehézségek a döntéshozókat is nehéz helyzet elé állíthatják, hiszen a jól működő, dinamikus acélipar elengedhetetlen a gazdaság versenyképessége szempontjából, azon belül az olyan kulcsfontosságú ágazatok működéséhez, mint az autógyártás, az építőipar vagy épp a tartós fogyasztási cikkek előállítása.
A BCG ezért az acélhulladék újrahasznosítását ösztönző adó- és illetékcsökkentések kidolgozását tartja szükségesnek. A stratégiai tanácsadó vállalat szerint nemzetgazdasági szinten fontos egy olyan erős »hulladéküzlet« megteremtése, amely lépést tud tartani a kereslettel, és hozzájárul a körforgásos gazdaság növekedéséhez, a fenntarthatósági célok eléréséhez.
A vas- és acélhulladék folyamatos elérhetőségének érdekében több ország is intézkedéseket vezetett be. Indiában megszüntették az új autók regisztrációs díját, valamint adókedvezményeket kínálnak azoknak az üzleti vállalkozásoknak és magánszemélyeknek, akik régi járműveket adnak le. Az Egyesült Államok pedig lehetővé teszi az érintettek számára, hogy gyorsított amortizációt kérjenek a hulladékgyűjtésre, -terjesztésre vagy -újrahasznosításra használt gépek vagy berendezések vásárlására.
A kereskedelmi szabályok másik eleme lehet az, hogy a „belföldi” hulladékellátás biztosítása érdekében már mintegy 60 ország korlátozza a hulladékexportot. Az EU decemberben kihagyta a vas- és acélhulladékot a kritikus alapanyagokról szóló törvényéből, miközben a legnagyobb mennyiségben exportált hulladékról van szó – az Európai Unió Statisztikai Hivatala (Eurostat) szerint az EU 19,6 millió tonnát exportált 2021-ben, a teljes hulladékexport-volumen közel 60 százalékát.
A BCG elemzése szerint éves szinten a globális acél- és vashulladék-kereslet az elkövetkező nyolc évben mintegy 3,3 százalékos összetett éves növekedési ütemben (CAGR) fog nőni, míg a kínálat csak körülbelül 3 százalékkal bővül majd.
A kereslet gyorsabb növekedésének részben az az oka, hogy az ipar – illeszkedve az EU 2050-re datált klímavédelmi törekvéseihez – a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére törekszik, aminek az egyik módja a vasércbányászatot kiváltó újrahasznosítás. Ma a globális acélgyártás 35 százalékát a vashulladék teszi ki, ez az arány 2030-ra 50 százalékra nőhet.
A hulladék iránti növekvő kereslet oka magában az acélipar változásában keresendő. A hagyományos, nyersvasat előállító technológiának nélkülözhetetlen, alapvető eleme a szén. A felhasznált koksz a vasérc oxigéntartalmának eltávolításához használt redukálószer és egyben tüzelőanyag is – éppen ezért a hagyományos acélgyártás jelentős mennyiségű szén-dioxid-kibocsátással jár.
A korszerűbb, új technológiák esetében a szén helyére az elektromos áram lép.
Ez az úgynevezett elektromosív-alapú (EAF) acélgyártás, ahol az alapanyag már nem a vasérc, hanem az újrahasznosított acélhulladék. Itt nincs szükség szénre, viszont ezzel a módszerrel csak kiváló minőségű acélhulladékból lehet nagy értékű acélterméket előállítani.
A korszerűbb, fenntarthatóbb, ezáltal zöldebb EAF-üzemek termelési kapacitása jelenleg a teljes kapacitás 29 százalékát teszi ki. Ez a BCG szerint 2030-ra 41 százalékra nőhet, amennyiben valóban világszerte megnyílnak a tervezett EAF-üzemek Kanadától az USA-n át Európa-szerte, valamint Kínában.
Az EAF-trend jelentősen növeli az acélhulladék iránti keresletet, miközben előbb a pénzügyi válság, majd a Covid-járvány hatására lelassult a világgazdaság növekedése, ami azt vetíti előre, hogy
a következő években a növekvő igények ellenére is csökkeni fog az elérhető jó minőségű, prémiumminőségű acélhulladék mennyisége.
Egyszerű példaként vehetjük az autóipart: a kevesebb eladott új autóból kevesebb, forgalomból kivont használt autó és ezáltal alapanyag lesz.
További probléma, hogy a fejlődő országokban, például Indiában, Kínában meglehetősen hiányos az újrahasznosítási infrastruktúra, a hulladék gyűjtésének logisztikája. Gyerekcipőben járnak a körforgásos ellátási láncok, drágák a szétválogató berendezések, ami megnehezíti a nagy mennyiségű hulladék gyűjtését.
Jelenleg a világ éves acélhulladék-kínálatának 17 százaléka – mintegy 110 millió tonna – megy exportra, Törökország az EU-ból, az USA-ból, az Egyesült Királyságból és Oroszországból évente mintegy 25 millió tonna, jobbára alacsonyabb minőségű vas- és acélhulladékot importál. Valójában az USA annyira nagy beszállítója a török acéliparnak, hogy néhány török acélgyártó Észak-Amerikában alapított beszerzési egységeket az ellátás biztosítása érdekében.
A prémiumminőségű hulladék terén azonban az USA is hiánnyal küzd, amit Kanadából pótol. Az északi szomszédra azonban csak addig támaszkodhat, amíg fel nem fut az EAF-gyártás, ami a BCG várakozásai szerint meg fog történni. A belföldi kereslet növekedésével pedig jelentősen csökkenni fog az export, Kanadából az USA-ba például a felére, de 38 százalékkal zsugorodhat az amerikai export is, míg a tanácsadó cég várakozásai szerint a japán kivitel 27 százalékkal, az európai pedig várhatóan 23 százalékkal csökken majd, ahogy szűkül a hulladék elérhetősége, és nő az EAF-gyártás mennyisége.
A várhatóan jelentős turbulencia közepette az acéliparban és a környékén is fel kell kutatni a legjobb stratégiai lehetőségeket a beszerzéstől a minőség javításán át a folyamatok optimalizálásig.
A kitermelt vasérc iránti csökkenő kereslet miatt a bányavállalatok bekapcsolódhatnak a visszagyűjtésbe és újrahasznosításba, az ellátásbiztonság érdekében a gyártók hulladékudvarokat vásárolhatnak fel, az olvasztóművek optimalizálása érdekében pedig új technológiákat vethetnek be. Mesterséges és gépi intelligenciával támogatva értékelik a hulladékbeszerzéseket, és meghatározzák ezeknek a nyersanyagoknak a leggazdaságosabb keverékét az elvárt acélminőségek előállításához.
A várható alapanyaghiány és a környezetvédelmi törekvések miatt egyre inkább növekszik az érdeklődés az alacsonyabb üvegházhatásúgáz-kibocsátású hidrogénalapú, közvetlen csökkentett vasgyártási folyamatok iránt is. Ez a technológia az úgynevezett DRI – direkt módon redukált – vasgyártási folyamat, ami nem igényel szenet, és adalékanyagként lehetővé teszi, hogy az EAF-acélt előállító gyárakban alacsonyabb minőségű hulladékkal lehessen minőségi acélt előállítani.
Az egyik nyitott kérdés, amire a BCG felhívja a figyelmet, az, hogy egy friss tanulmány szerint
a fő acélgyártó és -fogyasztó országokban az átlagos acélélettartam valószínűleg a korábban becsült 40 év helyett csak mintegy 25 év.
Ha ez igaz, akkor több prémiumhulladék lesz elérhető, mint amire eddig számítani lehetett, ami abból az egyszerű tényből fakad, hogy a csökkentett élettartamú acél hamarabb válik hulladékká.
Szintén kérdéses, hogy milyen mértékben fogják váratlan kereskedelmi és politikai akadályok súlyosbítani a prémiumhiányt, vagy éppen ellenkezőleg, a magasabb energiaárak lassítják-e az energiakorlátozott országokban az átállást.
A helyzeten még egyet csavar az a lehetőség, hogy bármikor előkerülhet egy új nyerőlap, egy olyan új innovatív technológia, amely lehetővé és költséghatékonnyá teheti, hogy a rossz minőségű hulladék jobb szétválasztásával és felhasználásával ki lehessen váltani a prémiumhulladékok egy részét, csökkentve a prémiumellátási nyomást.
A BCG szerint mindezen opciók ellenére elkerülhetetlen, hogy a hulladékpiacon olyan mértékű hiány alakuljon ki, aminek kezelésére vállalati és állami szinten is fel kell készülni.
(Borítókép: Tömör vasbetonból készült falakat szállítanak egy bérlakások számára épülő héjazatos épülethez Ehrenfeld városrészben 2024. március 8-án. Fotó: dpa / picture alliance / Getty Images)