Index Vakbarát Hírportál

Új szintre lépett a fizikai dolgozók bére

2024. április 22., hétfő 11:01

Az idei első negyedévben 2061 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére – derül ki a Trenkwalder csaknem 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzéséből. Ez a szint 15,9 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában tapasztalt 1779 forintos értéket.

A felsőbb bérkategóriákban mérsékeltebb, de szintén két számjegyű volt a bérnövekedés százalékos üteme: a Moore Hungary több mint 60, zömmel nemzetközi tulajdonú hazai vállalat mintegy 500 középvezetője esetében 2023 első negyedévéhez képest 10,3 százalékos bérnövekedést tapasztalt.

„Noha a cégek egy része a decemberre előrehozott minimálbér-emelés miatt már az előző negyedévben végrehajtotta az esedékes évfordulós béremelést, mégis az idei első negyedév végére

a fizikai átlagóradíjak az év vége óta további 109 forinttal tudtak emelkedni, első alkalommal lépve át a 2 ezer forintos szintet

– mondta Hamrák Viktor.

A Trenkwalder szolgáltatási igazgatója rámutatott, hogy az éves 16 százalék körüli növekedési ütem azt jelenti, hogy a jelenleg 4 százalék alatti mélyponton tartózkodó infláció mellett a fizikai dolgozók reálbére a tavalyi első negyedévhez képest 12 százalékkal nőtt. Ez jóval meghaladja az elemzői várakozásokat, aminek oka többek között a kisebb mértékben, de továbbra is fennálló munkaerőhiány, illetve a tavalyi reálbércsökkenés nyomán ismét felpörgő fluktuáció visszaszorításának igénye.

Nincs nagy eltérés a régiók között

A földrajzi bontást tartalmazó statisztikák azt mutatják, hogy a legtöbb régió fizikai átlagórabérei között nincsen jelentős eltérés, ez az érték egy viszonylag szűk, 1800–2000 forint közötti sávban mozog.

A Moore Hungary ezzel egy időben több mint 60 nemzetközi cég hazai leányvállalatánál dolgozó csaknem 500 középvezetőnek a béradatait vizsgálta meg. A 800 ezer és 1,2 millió forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottak esetében a béremelkedés mértéke 2024 első negyedévében átlagosan 10,3 százalék volt az előző év hasonló időszakához viszonyítva.

Bár az infláció a tavaly ilyenkor tapasztalt mérték töredékére csökkent, a szellemi középvezetők körében továbbra is a tavalyihoz hasonló mértékű, 10 százalék feletti bérnövekedés tapasztalható

– magyarázta Hajnal Péter, a Moore Hungary ügyvezető partnere. „Ez a fejlemény ebben a körben is biztosítja a reálbérek újbóli masszív, 6-7 százalékos emelkedését, ezzel párhuzamosan alacsony szinten tartja a fluktuációt: a kilépési forgalom ebben az időszakban 2 százalék alatt maradt” – véli a szakember.

Az országos szinten már több mint 60 ezer főt foglalkoztató üzleti szolgáltatóközpontok (BSC-k) középvezetői esetében a fenti szellemi foglalkozású középvezetői átlagtól is kissé elmaradó, 9,6 százalékos béremelést hajtottak végre az elmúlt év során a Moore Hungary adatai szerint. Jól mutatja a BSC-szektor munkaerőpiaci vonzerejét, hogy ez a béremelkedési ütem is elegendő volt az aktuálisan szükséges létszámnövelés eléréséhez: míg a kilépési forgalom másfél százalék alá esett, a belépési forgalom százalékos mértéke meghaladta a 8 százalékot is.

(Borítókép: Wojtek Laski / Getty Images)

 

Rovatok