Az Integritás Hatóság a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordul, miután megállapítása szerint több napelemekkel foglalkozó cég is összejátszott az uniós pályázatokon, és ezzel a versenyt korlátozták. A hatóság szerint a vállalkozások között nincs direkt kapcsolat.
Bejelentés alapján hivatalból végzett vizsgálatot az Integritás Hatóság a Vidékfejlesztési Program VP6-7.2.1.4-17 azonosítószámú, „Tanyák háztartási léptékű villamosenergia- és vízellátás-, valamint szennyvízkezelési fejlesztései” című felhívás keretében benyújtott támogatási kérelmekkel kapcsolatban – közölte honlapján az Integritás Hatóság.
A bejelentés szerint a projektekben nyertes ajánlattevő a valós piaci árverseny kizárása érdekében két másik ajánlattevő vállalkozással összejátszva elérte, hogy mindig a saját árajánlata legyen a legkedvezőbb, győztes ajánlat a napelemes pályázatokon.
A hatóság 22 esetben azonosított összehangolt árajánlatnyújtást. A támogatási kérelemben a vesztes árajánlatot nyújtó társaságok árajánlatait is a nyertes ajánlattevő vállalkozás céges e-mail-címéről továbbították.
A hatóság két támogatásban részesült projekt esetében megállapította, hogy az ajánlatadók tekintetében fennáll a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás kockázata, emiatt bejelentést tett a Gazdasági Versenyhivatalnál. A hatóság álláspontja szerint a versenykorlátozó magatartás az európai uniós támogatásokkal való visszaélés kialakulását eredményezhette.
A vállalkozások között nincs direkt kapcsolat.