Index Vakbarát Hírportál

Varga Mihály szerint a magyar gazdaság visszatért a növekedési pályára

2024. április 30., kedd 11:11

Varga Mihály pénzügyminiszter szerint a magyar gazdaság újra képes volt növekedni, így az előző negyedévhez képest 0,8 százalékkal bővült a magyar GDP. Úgy gondolja, a kedvező hazai viszonyoknak köszönhetően az év egészében 2,5 százalékkal is bővülhet gazdaságunk. A következő évekre pedig további pozitív fordulatokat prognosztizál a magyar gazdaságban.

„Az év első hónapjaiban a magyar gazdaság visszatért a növekedési pályára” – közölte Varga Mihály Facebook-oldalán. A Központi Statisztikai Hivatal kedd reggel közzétett adatai alapján ez azt jelenti, hogy éves alapon 1,7 százalékkal, az előző negyedévhez képest pedig 0,8 százalékkal bővült a GDP.

Elmondta, a növekedést segítette, hogy a foglalkoztatás rekordszinten van, a reálbérek emelkednek, a fogyasztás beindult, az építőipar és a turizmus is egyre jobban teljesít. Várakozása szerint az év egészében 2,5 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, jövőre – az Európai Bizottság és az IMF előrejelzése szerint is – az uniós növekedési rangsor élmezőnyében lehet.

Fontos eredményként határozta meg, hogy a kedvezőtlen külső körülmények mellett sikerült visszatérni a növekedési pályára: a háború, a közel-keleti konfliktus és a német gazdaság gyengélkedése is visszafogja a gazdaság teljesítményét. Hozzátette, hogy ebben a helyzetben az egyensúly erősítésével a növekedést építik újra. A kormány idén 4,5 százalékra, a következő években 3 százalék alá csökkenti az államháztartási hiányt.

Hangsúlyozta, hogy a kormány elkötelezett a hiánycél tartása mellett, ezért folyamatosan figyelemmel követik a költségvetés alakulását, és ha szükséges, cselekszenek. Szerinte ezt jól mutatja, hogy a hiánycél elérése érdekében 675 milliárd forint állami beruházást ütemeztek át, miközben 2000 milliárd forintnyi fejlesztés még idén megvalósul.

Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a megtett intézkedéseknek köszönhetően a következő években csökkenő hiánnyal és államadóssággal, valamint erősödő gazdasági növekedéssel számol a kormány.

Rovatok