Index Vakbarát Hírportál

Európai fegyveróriássá válhat a háború hullámait meglovagló Rheinmetall

2024. május 14., kedd 10:13

Nagyot hasítana a német kormány 100 milliárd eurós, védelmi célokra biztosított különleges alapjából a Rheinmetall, Európa egyik legnagyobb hadiipari cége, amelyet az ukrajnai háború kirobbanása repített magasra.

Ambiciózus tervekkel rendelkezik a Rheinmetall, Európa egyik legnagyobb, Magyarországnak is szállító hadiipari cége – írja az Infostart. Armin Papperger, a düsseldorfi cég vezetője a Süddeutsche Zeitung című lapnak adott interjújában arról beszélt, hogy a cég „nagy darabot” hasítana a német kormány 100 milliárd eurós, védelmi célokra biztosított különleges alapjából, amelyet Olaf Scholz kormánya az ukrajnai háború kitörése után fogadott el.

Nem kizárt, hogy az év végéig 30-40 milliárd euró érkezik a céghez a különleges alapból

– számolt be Armin Papperger, utalva a légvédelemre, harci járművek, valamint teherautók gyártására, lőszerekre, valamint az F–35-ös programban való részvételre. 

A háború előtt elképzelhetetlen volt ilyen mértékű növekedés

Az interjúban Papperger felszólította a német kormányt, hogy biztosítsa a Bundeswehr finanszírozását a különleges alap felhasználása utáni időszakra is. Az interjút készítő tekintélyes gazdasági-üzleti napilap értékelése szerint a Rheinmetall európai fegyveróriássá válásának útján jár.

A lap arról ír, hogy egyetlen másik DAX-cég (Deutscher Aktienindex, vagyis Németország legjelentősebb tőzsdeindexe, a 30 legfontosabb német vállalat részvényárfolyamának alakulását mutató index) sem tapasztalt akkora értéknövekedést a tőzsdén, mint a Rheinmetall. A cég megrendelései ugyanis az ukrajnai háború kirobbanása óta rohamosan nőnek, DAX-árfolyama több mint 530 százalékkal. Ez olyan ütem, amely a háború kirobbanása előtt elképzelhetetlen volt. 

Megjegyzik továbbá, hogy a globális védelmi kiadások a múlt évben tíz százalékkal, 2300 milliárd dollár fölé emelkedtek, amiből a Rheinmetall annyit profitál, mint egyetlen más európai fegyvergyártó cég sem.

Rovatok