Index Vakbarát Hírportál

Hatalmas bejelentést tett Nagy Márton: jön az elektromosautó-vásárlást ösztönző akcióterv

2024. május 21., kedd 16:17

Az elektromosautó-vásárlást ösztönző program az új és a használt járművekre is kiterjed, valamint az akkumulátor-újrafeldolgozására is fókuszál a kormány – jelezte Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kedden egy sajtóeseményen. A tárcavezető azt is elárulta, hogy a programot nemcsak vállalatokra szabták, hanem a háztartásokra is gondoltak.

„Nincs két hete annak, hogy Magyarországra látogatott Hszi csin-Ping kínai elnök, ma pedig egy új megállapodásnak lehetünk tanúi egy sikeres kínai vállalkozás és egy magyar egyetem között” – kezdte beszédét Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter egy keddi sajtóeseményen, ahol a kínai NIO elektromosautó-gyártó és a győri Széchenyi István Egyetem között oktatási és innovációs együttműködési megállapodás aláírására került sor a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával.

Minden ilyen együttműködés egy újabb siker a magyar gazdaság számára

– mondta Nagy Márton. Hangsúlyozta, hogy „siker mindez azért is, mert hazánk célja, hogy tovább erősítse a gazdaság találkozási pont szerepét, amellyel azt akarjuk elérni, hogy Magyarországon kapcsolódjon össze a keleti és nyugati tőke, illetve a high-tech. A mai aláírás ehhez a célhoz vezető lépés”.

Jön az elektromosautó-vásárlást ösztönző akcióterv

Magyarország erős és versenyképes európai autógyártásban érdekelt, ezért szükséges fokozni a teljesítményt, fel kell gyorsítani az elektromos autózás európai térnyerését és a zöldátállást – jelezte a tárcavezető. 

Az elektromos autógyártás fejlesztése nem véletlen, világosan és egyértelműen kell fogalmaznunk: az elektromos autózás jelenti Európa jövőjét, meghatározó szerepe lesz az innovatív megoldásoknak, valamint a nemzetközi együttműködésnek

– fogalmazott a nemzetgazdasági miniszter, aki szerint ezért fontos, hogy Magyarország erős és versenyképes legyen az autógyártásban. 

Mindenfajta protekcionizmus, büntetővám kérdésköreit butaságnak tartjuk, együttműködés-, szabadpiac- és gazdaságellenes lépésnek

– utalt az újonnan megemelt európai uniós importvámokra, amely a kínai termékek egy részét érinti. A tárcavezető szerint inkább arra kell fókuszálni, hogy az elektromos autózás átmenetét felgyorsítsuk, ezért európai szintű akciótervet fogadnak majd el.

A magyar kormány az akcióterv keretében új, európai szintű, Elektromosautó-vásárlást ösztönző programokra tesz javaslatot, ami egyaránt kiváló a vállalatoknak és a háztartásoknak is

– jelentette be a miniszter. „A program az új járművekre is kiterjed, illetve használt járművek esetén is az ösztönzésben vagyunk érdekeltek, valamint az akkumulátor-újrafeldolgozására is fókuszálunk” – tette hozzá. Ezt az akciótervet július elején mutatják be, illetve a Versenyképességi Tanács július 8–9-i ülésén fogják megismertetni a tagállamokkal. Az elektromos autózás további térnyerését a modulok cseréje, az akkumulátorok vagy azok egy részének cserélhetősége tovább növeli. A Nio pedig élen áll ebben a technológiában. Nagy Márton elmondta, hogy múlt héten Münchenben kereste fel a céget, ahol lenyűgözték a látottak.

Nagyon örülök, hogy a Széchenyi Egyetem megtalálta önökkel a kapcsolatot, és ez az együttműködés egy új szintre lép a mai nappal

– mondta az aláíró feleknek. Ez egy K+F- (kutatás-fejlesztés-) rendszert jelent, ami nagyban hozzájárul ahhoz, hogy egy kínai befektetés hatása a magyar GDP-re is multiplikatív, azaz sokszorozó hatást gyakoroljon. Elmondta, hogy a Niónak a kínai prémium elektromos autó szegmensben negyvenszázalékos részesedése van, így a professzionalizmust és a legjobb minőséget képviseli. Eredményes együttműködést kívánt a miniszter.

Az aláírt együttműködés alapján a Nio a győri Széchenyi István Egyetemmel, illetve az egyetem alapítványával az alábbi főbb technológiai feladatok ellátásában működik közre:

Mit várhatunk a kínai beruházásoktól?

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Magyar Nemzeten megjelent áprilisi véleménycikkében úgy fogalmazott, hogy a magyar gazdaság zakatolását a dualitás jelentős mértékben visszafogja. A két legfontosabb törésvonal a hazai és külföldi vállalatok, valamint a nagy-, illetve kis- és középvállalatok között érzékelhető. Az Index megkérdezte a minisztert, hogy ezen a téren milyen hatást vár a nagy kínai cégek, beruházások érkezésétől.

„A dualitás mindig egy fontos kérdés, hogy a nagy multinacionális cégek, például az autóipari vállalatok vagy az akkumulátorgyárak és a magyar kkv-k között van egy nagy termelékenységi és versenyképességi gap (szakadék – a szerk.).

Ezt úgy lehet zárni – ahogy azt a mostani aláírás is megmutatja –, ha jön valaki, és befektet az országba.

– válaszolta Nagy Márton. Szerinte egy kínai cég kétféleképpen tud segíteni a versenyképességi gap zárásában. „Az egyik a horizontális vetület, például együttműködést köt egy egyetemmel, mint ahogy most itt láttuk, és kutatás-fejlesztésbe rakja a pénzét. A másik pedig egy vertikális vetület, hogy sokkal több magyar beszállítót alkalmaz.”

Reményeink szerint a kínaiak – ugyanúgy, ahogy a német cégek is – fokozatosan meg fogják találni azokat a magyar beszállítókat, akik megfelelő mennyiséget és minőséget tudnak garantálni, akár, mondjuk, egy autóüveg, akár egy kábelhuzal, akár egyéb autóalkatrész tekintetében.

„Ha a magyar beszállítók följebb kerülnek a beszállítói láncba, a tier1, tier2, tier 3 stb. szintekre, akkor lehet igazán ezt a dualitást csökkenteni. Ha az FDI önmagában áll, és a beszállítók is külföldiek, semmilyen kapcsolat és beágyazottság nincs a magyar gazdaságban, akkor sajnos a dualitás fennmarad. Nekünk azon kell dolgoznunk, hogy ez a beágyazottság a magyar gazdaságban meglegyen, azaz a külföldi és a magyar gazdaság nem különálló két célt, hanem az együttműködést keresse”.

Az eseményen Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter mellett beszédet mondott Gong Tao, Kína magyarországi nagykövete, Hui Zhang, a NIO Europe alelnöke és Weingartner Balázs a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke.

(Borítókép: Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter 2024. május 15-én. Fotó: Purger Tamás / MTI)

Rovatok