Index Vakbarát Hírportál

Tavaly is hatalmas összegeket fordítottak közbeszerzésekre

2024. június 10., hétfő 13:50

A Közbeszerzési Hatóság (KH) éves beszámolója szerint 2023-ban a közbeszerzések összértéke elérte a 2869,1 milliárd forintot – áll az Országgyűlés által most befogadott éves beszámolójukban.

A beszámoló szerint tavaly az ajánlatkérők 7964 eredményes közbeszerzési eljárást folytattak le, 0,9 százalékkal többet, mint 2022-ben. Egy eljárásra átlagosan 7,6 ajánlat jutott, ez szintén magasabb érték a korábbi évekhez képest – közölte a KH az MTI-vel. 

A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások aránya évek óta az Európai Bizottság által megadott 5 százalékos küszöb alatt van.

A kis- és közepes vállalkozások az összértéket számolva 58 százalékkal részesedtek a közbeszerzésekből.

A hatóság 100 szerződés-ellenőrzési eljárást folytatott le hivatalból, a Közbeszerzési Döntőbizottság előtt 598 jogorvoslati eljárás kezdődött, a testület döntései ellen benyújtott keresetek aránya változatlanul alacsony – írták. 

Kovács László elnök ehhez hozzátette: a nemzetgazdaságba 2023-ban is jelentős források áramlottak közbeszerzéseken keresztül, bár a volumenük csökkent az építkezések visszaesése miatt.

Tájékoztatása szerint a törölt vagy elhalasztott beruházások, a nemzetközi szintű gazdasági nehézségek kihívások elé állították a résztvevőket a közbeszerzési piacon, amelynek az összetétele jelentősen átalakult, a közbeszerzési verseny ugyanakkor erősödött – idézi a jelentést az MTI. 

A KH összetett és egyre szigorúbb ellenőrzésekkel biztosítja a magyarországi közbeszerzések törvényességét, de továbbra is a megelőzést tartja a legalkalmasabb eszköznek arra, hogy a közpénzek felhasználása hatékony és átlátható maradjon – áll a közleményben.

Rovatok